Nehezen jönnek a szavak...
Ha egyszer lesznek gyerekeim, egy tipikus szülői adottságot biztos birtokolni fogok: örökké az én kicsikémnek fogom látni. Akkor is, mikor majd az esküvője lesz.

Szalagavatón voltam.
Évek óta vártam ezt a napot. Olyan nagyon távolinak tűnt amikor először szóba került, és mostanra már túl is vagyok rajta. Talán azért, mert még élénken bennem él a saját szalagavatóm emléke. A tánc, a bakik... minden. A szalagavató nekem kicsit a felnőtt korszak kapuja. Persze lehet ezt mondani a 18. életév betöltésére, vagy az első munkanapra, vagy az egyetem befejezésére. Ízlés dolga, én amikor a szalagavatón belenéztem a tükörbe, akkor éreztem először, hogy nem egy suttyó kis kamaszgyerek néz vissza rám.
Hát így mentem el a cserkészhúgaim (és nem cserkészhúgaim, de fontos ismerősök) szalagavatójára.
Összesen majd egy tucat embert is ismertem azok közül, akik ott voltak. Cserkészeim, szülők, vagy a barátjuk... és igen, magával ragadó élmény volt látni, hogy Judit milyen szépen táncol (ha olvasná, azt hinné, gúnyolódok. Pedig nem. Tényleg szépen mozgott nagyon), vagy Noémi és a párja mennyire át tudták adni a táncnak a lényegét, mert (szerelmespárról lévén szó) amikor a koreográfia szerint a srác végigsimít a lány combján, ő ezt ténylegesen megtette, míg a legtöbben megérinteni sem merték a lányokat :) Jó volt látni újra Balut és "a kicsi Bellát" is... de most ki is emelnék 3 embert. Azt a hármat, akik a legközelebb állnak hozzám a résztvevők közül. Nicknevekkel, ABC sorrend szerint Carlota, Fenopy, és Mogyee...
Jó is, hogy Carlota az első, mert őt kevesebb ideje ismerem, emlékeim szerint 16 volt, mikor először találkoztunk egy buliban. Nekem sokan örülnek, ha meglátnak, de ilyen vehemens nyakamba vetődést csak tőle szoktam kapni, értékelem is! Ezúton is üzenem neked drágám, hogy TÉNYLEG tetszett a táncotok, és tök komolyan mondom, hogy aranyosak voltatok. Igen, volt benne hiba. Na és? És ahogy elnéztem szép ruhába, gyakorlatilag felnőtt nőként, úgy vélem, nincs oka rá, hogy ne legyen magabiztos. Fel a fejjel, csak előre! Annyit még elmondok, hogy meghatóan örült nekem, amit ezúton is köszönök. És bocsánat, amiért ilyen röviden nyilatkoztam csak róla, de szerintem érthető lesz...
Fenopy és Mogyee kicsit más tészta... Ez most hosszú lesz, de az érzéseim is elég bonyolultak voltak. 
Látok egy kislányt, aki vidáman ül a buszon, és spontán énekel. Aztán most látok egy fiatal nőt, akit egy fiatal srác kísér... majd ismét egy kislányt, aki nem akart cserkésztáborban együtt őrködni fiúval, és egyszer beszólt nekem, amiért Supernemet hallgatok... majd egy felnőtt nőt, akinek minden mozdulata kecses. 
És látok egy másik kislányt is, aki teáscsésze nagyságú szemekkel, ámulva bámul ránk, a nagy és komoly felnőtt srácokra, és issza minden szavunk. Majd egy fiatal nőt, aki tánc közben szélesen mosolyog. Majd megint egy kislányt, aki tökre belelkesült, amiért én is szeretem az István a királyt... és megint egy felnőtt nőt, aki a bátyjával táncol...
És itt van bennem ez a kettős kép. 12-13 éves korotoktól ismerlek titeket, és láttalak felnőni. Amikor kollégáknak meséltem, hogy vannak ilyen és ilyen korú lányok a cserkész csapatomban, rögtön azt kérdezték: "és megdugtad őket?", mire én teljesen megdöbbentem, és persze rögtön mondtam, hogy nem. És ezt nem is értették. Egészen pontosan azt hitték, szerénykedem. Pedig hogy néznék én rátok úgy? Hiszen akármilyen dögös, vagány, szép nőkké váltatok az évek alatt, rátok nézek, és csak az agyam egyik fele látja a valóságot. A másik fele azt látja, akit vigasztaltam, amikor sírt, aki a nyakamba ugrott mikor öröm érte, aki kétségbeesetten próbált megtanítani táncolni, akit hazakísértem esténként, akinek különpróbát adtam, és láttam, hogy meghatódott, akit engedtem elszaladni, mikor rossz hírt kapott, és nem álltam elé, hogy csakazértis megoldjam a gondjait, akinek elmentem a fellépésére, akit megkajáltattam egy gyorsétteremben, mikor éhes volt... és szerintem több száz soron át folytathatnám. 
Nem vagyok olyan ember, aki 24 órában szokott sírni, de most többször is nedves volt a szemem... borzasztó, aggódós apuka leszek, már látom. Ha miattatok így meghatódtam, mégis mit fogok érezni akkor, amikor egy olyan ember szalagavatójára megyek, akit tartottam a karomban? 

Na, ezt a pár gondolatot egyszerűen fizikálisan nem voltam képes kimondani ott a helyszínen. Élő szóban amúgy sem könnyű mély érzéseket kifejezni. Nem kevés ideje keresek egy olyan dalt, ami kifejezi az érzéseimet. Nehéz dolgom volt, mert a legtöbb férfi-nő kapcsolatról szóló dal a szerelem témakörét öleli fel. Erről az esetünkben szó sincs. Én egy olyat akartam találni, ami kifejezi a szeretetemet irántatok, és a beletörődést, hogy visszavonhatatlanul felnőttetek, és azok a fentebb említett kislányok már csak az emlékeimben élnek. Carlotáról pedig nincs ilyen emlékem, de tudja ő, hogy ő is nagyon fontos nekem :) 
Szóval nem volt könnyű. Hiszen mégis, melyik dal tudná kifejezni emellett a sok komoly dolog mellett, hogy miért vicces hogy "cupp-cupp", vagy ha Cerseinek szólítok egy lányt, aki erre felemlegeti Magyar Mózest, vagy miért nagy dolog, hogy görögkatolikus létemre Evangélikus fordítású újszövetséget forgatok... de végül megtaláltam. Egy dal, ahol nem szerelemről, hanem szeretetről van szó, és arról a belenyugvásról, amikor a felnőtt ember ráébred, hogy akiket éveken át óvott, már nem szorulnak a védelmére. Persze ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretnétek, de már nincs szükségetek állandó őrzésre. Ilyesmi érzés lehet szülőnek lenni egy ilyen pillanatban, vagyis csak hasonló, szülőnek lenni még durvább lehet. Sikerült átértékeltem anyukám viselkedését.
Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorával küldöm nektek! És kérem egész életetekre Isten áldását!