Kedves olvasók, ez most megint egy "vallásos izé" bejegyzés lesz, szóval akit ez nem érdekel: kára nem lesz belőle, ha elolvassa, de megértem azt is, aki inkább kihagyja.
Az Úr megbocsájtása végtelen, és ez így egy nagyon jól hangzó frázis. De tényleg, tök jól hangzik, nem? Pontosan ezért kicsit közhelyes. Könnyű egy legyintéssel elintézni.
Az Úr jóságos, megbocsát, szeret. Olyan, mint ha az időjárásról beszélnénk, és azt mondanánk: esik. És az eső nedves.
Nem tudom, ki olyan elvetemült, mint én, hogy ezeken a szavakon kicsit elmerengjen. Mit is jelent a végtelen megbocsátás?
A véges megbocsátást elég jól ismerjük mind. Szinte szállóige, több könyv is előtte már (pl. a Shogun című, zseniális alkotás) a következő mondatot: "Isten talán megbocsát, de én nem!" Pedig...
Ha végignézem az életemet, csak a bűn szempontjából, hála a gyónás szentségének (és ezen keresztül is az Isten nyilvánul meg ugye), nem sok bűn nyomja a lelkem. De amiket viszont elkövettem már...
Eredetileg lelkesen le akartam írni pár példát, de végül mégsem. Nem írom le, mert ha az Úr megbocsájtásában részesített, nem kéne felemlegetni... de a lényeg:
Az Isten megbocsátása erősebb, mint a bűn!
Ez egy nagyon fontos mondat. Ha nem így lenne, sok minden miatt utálhatnám magam. Szégyenletes dolgokat követtem el. Többet is. Méltatlanul nagy kegyelmet kaptam az Úrtól. Rengeteg imám talál meghallgatásra. A római szertartás mondja: "Ne bűneinket nézd, hanem Egyházad hitét!"
Én is szoktam ezt imádkozni. Hogy ne a bűneimre tekints, hanem a szándékomra, és a hitemre!
A lényeg az, hogy az Isten sokkal bölcsebben ítél, mint mi. Hiszen ő mindent lát, látja a múltunkat, a körülményeinket, a motivációinkat, a személyiségünk alakulását... talán ezért nem zavar a gondolat, hogy meghalt azokért is a kereszten, akik anno régen engem úgy összevertek, hogy majdnem megvakultam. És még sokakért, akik ártottak nekem. Ezúton is leírom, nem nekik (hiszen úgy sem olvasnak), hanem inkább magamnak talán: MEGBOCSÁTOK NEKTEK!
Amikor megbocsátok valakinek, az Isten ítéletére bízom. Lehet, nem kapok elégtételt az elszenvedett sérelmekért a földön. Talán egy patkánylyukba halok meg egyedül, míg a gazdag pacák, aki oda juttatott, fényűzően él. De elhiszem, hogy az Isten az igazságos bíró, aki jól szereti az embereket, engem is.
Megbocsátok neked, bárki legyél is, aki ártottál.
És én is ezt kérem az Úrtól!
"Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
Sajnos nem vagyok mentes az ítélkezéstől, de próbálom tudatosan kerülni. Nehéz az Isten arcát látni egy részeg rohadékban, aki éppen kötekszik velem a villamoson. Nem is nagyon megy...
Közeledik a nagyböjt, szépen lassan. Remek lehetőség kicsit magunkba nézni.
Például nagy kihívás, és ez sem nagyon megy (sőt), hogy ne mentegessem magam! Ha csinálok valamit, amit nagyon nem kéne (bűn), akkor ne "magyarázzam meg", miért tettem, hanem minden "de" nélkül az Isten bocsánatát kérni... nehéz, kutya nehéz feladat. De megéri. Ha sikerül, ugyanis csodálatos dolog történik: maga az Úr fog minket mentegetni! Maga Krisztus keresi majd a felmentő körülményeket! Hiszen ő védelmez minket, ő a mi erősségünk. De ha megvédjük magunkat, akkor teret ad nekünk!
Szóval, nehéz iga ez a kereszténység, súlyos Krisztus keresztje, de mindennél jobban megéri végigcipelni az úton. A megváltás vár az út végén.
KIEGÉSZÍTÉS!
Persze nem azt akarom sugallani, hogy "a bűn nem nagy dolog, a megbocsátás erősebb"... A bűn ÓRIÁSI dolog. Voltaképpen szétszakítja az Isten-ember kapcsolatot. Brutális dolog, árulás, tőrdöfés. Mint amikor elárulod a legközelebbi, legjobb barátod.
"Bűneink zsoldja a halál." És ezt a zsoldot Krisztus fizette meg helyettünk. "A mi bűneinkért szúrták át, a mi vétkeinkért törték össze..." Tehát neki kellett ártatlanul szenvednie, vállalni a megostorozást, ami egy véres, és kegyetlen eljárást, majd a kereszthalált, ami borzasztó haláltusa. A megaláztatást, a nép gyűlöletét. Neki, aki SEMMI rosszat nem tett. És miért? Mert pl. én nem tudom visszafogni a szexuális vágyaimat, mert pl. én ítélkezek mások felett, mert pl. én jobbnak gondolom magam másnál, és lenézem... azért a sok én, mert a mások bűneivel számoljanak el mások. Bűneink zsoldja a halál, és nem a súlyos bűneinké. Nincs súlyossági mérő! Ezért sincs nagyon jogunk ítélkezni más felett. Mert ha ő bűnös, én is az vagyok. Vagy talán én nem vétettem az Úr törvényei ellen?
És ezek után kaptuk meg Isten bocsánatát... ez egyszerre gyönyörű és félelmetes.
Utolsó kommentek