És ismét egy rovat indul!
Olyan emberekről fogok írni a rovat hasábjain, akik nem köszönnek vissza az újságok címlapjain, nem készül róluk sok millió dolláros filmadoptáció, egyszóval hétköznapi emberek hétköznapi hőstettei, vagy valami hasonló.

És ki más is lehetne méltóbb rovat indító, mint Sója Miklós!

II. János Pál pápa és Sója Miklós

Papként vannak könnyebb és nehezebb, vonzóbb és kevésbé vonzóbb szolgálatok. Valószínűleg a legtöbb pap számára nem a legvonzóbb lehetőség, hogy Hodászra, egy szabolcsi, igen sok cigány által lakott faluba kerülni. 
És Sója atya megtette azt, amivel gyakorlatilag történelmet írt: a cigányok apostola lett. (Életrajza ITT olvasható!) Szembesült az akkoriban "Kolerás"-nak nevezett falurészben élő cigányok borzalmas szegénységével, és segíteni kezdett rajtuk. 
Segített a hivatalos ügyekben, írt és olvasott azok helyett, akik nem tudtak, engedélyeket szerzett, ha kellett. Tanította az embereket számunkra alap dolgokra, mint az evőeszköz használata. Hittant tartott, és bár ma már ezt ketté választották valahol, de erkölcsöt is adott. Pont a hiten keresztül. 
Értette a cigányok nyelvét, úgy is, mint külön nyelv, és úgy is, mint a nép gondolkodása. És bár rengeteg ügyes módszert bevetett, a jelek szerint az volt sikerének fő kulcsa, hogy ő tényleg szerette is ezeket az embereket. A cigányok pedig pont ezért, rajongásig szerették őt. 
Miklós bácsi ott élt az ország egyik legszegényebb vidékének egyik legszegényebb részén, és gazdagnak mondta magát. Királynak mondta magát.
Kinevelt egy értelmiségi cigány réteget. Lefordította a görögkatolikus liturgiát cigány nyelvre, majd több vallás Istentiszteletével is elvégezte ugyanezt.
A cigányságot a társadalomba és a hitbe is sikerrel beintegrálta. Nem volt benne félelem, ő TÉNYLEG meglátta bennük Krisztust. És most ne az értelmiségi zenész cigányra gondoljunk, hanem az igazi, félanalfabéta, koszos, mezítlábas cigányra. 
„Nagyobb dolog volt a cigányokat a Kolerásból a faluba hozni a magyarok közé, mint bevinni őket a templomba. És nagyobb dolog volt őket megtanítani evőeszközzel enni, mint odavezetni őket az Úr asztalához.”

Hát így volt ő király ott, ahol mindenki koldus. Így cáfolt rá Krisztus segítségével azokra, akik szerint a cigánysággal nem lehet mit kezdeni. Ő a legsztereotípabb réteg között hirdette Krisztust! Nem volt álszent, nem mondta, hogy nincsenek problémák, de hitte, maximálisan hitte, hogy ezek nem leküzdhetetlenek, és a cigány-magyar oldalt össze lehet kötni. Ő lett a híd, és Krisztus a legnehezebb terhelésben is megtartotta.

És ezek után eszembe jutnak azok a magukat magyarnak és katolikusnak is valló hívek, akik ott tartanak, hogy "a cigányokat ki kell irtani, nem is emberek, stb". Hetedik kerületi vagyok, egész életemben voltak cigányok a környezetemben. Volt velük konfliktusom is. És ismerek köztük rendes, kiváló embert is, ahogyan gazember is akad. Raboltak is már ki, még évekkel ezelőtt.
Szóval, tudom, mit jelent a cigánysággal együtt lakni.
Sója Miklós atya valahogy keresztül vitte azt, amit túlbuzgó jogvédőknek nem megy: cigány-magyar együttélést teremtett. 
„A szegényeknek hirdettetik az Evangélium!”
„Le csarengé gálszoszájvel o évángeliumo.”
És hirdette is, nem egyszer cigányul, mert természetesen a Szentírás sem maradt ki a fordítások közül.

Nemrég készült egy emlékfilm róla, búcsúzásul ezt ajánlom az olvasó figyelmébe: