A minap együtt töltöttem egy délután két olyan emberrel, akik a középiskolás éveim meghatározó alakjai voltak. Hárman igazi rémei voltunk a tanári karnak, kezelhetetlen, arrogáns, nagypofájú kamaszok, akik egymást hergelik bele a balhékba. Kicsit a Harry Potter sorozat Tekergőire emlékeztetnek akkori önmagunk, és jó eséllyel én lettem voltam Lupin a társaságban - aki igyekszik kordában tartani a két erős barátját, de nem megy neki :D
Az egyik srácot már négy éve nem láttam, most pedig ismét ott ültünk a szobámban, mint régen olyan sokszor, azzal a különbséggel, hogy cimborám elhozta a párját is. Hamarosan előkerültek a régi, középiskolás sztorik is, és szegény lány megtudhatott pár dolgot a pasijáról, amit eddig talán nem is sejtett :D
És nem mellesleg a beszélgetés alatt rájöttem, hogy most már semmi sem ugyanaz, mint régen. És hogy ez nem zavar, sőt!
Félreértés ne essék, szép korszak volt... vagyis, megvolt a maga szépsége. Így belegondolva, a történeteink nagy része a piálásról (alkalmasint más kártékony dolgokkal karöltve), és esetleg régi csajozásokról szóltak. Ahogy elevenítettük fel a régi történeteket, egyre inkább egy lúzer képe jelent meg előttem, és az a legszomorúbb, hogy ez a lúzer a múltbéli önmagam.
Na, ismét tegyük tisztába: nem voltam egy katasztrófa, viszont baromira nem volt önbizalmam, és bár ezt sose mondtam volna ki, rettegtem a lányoktól.
Ez egy nagyon különös érzés volt, mivel egyrészt kiskamasz korom óta arról ábrándoztam, hogy majd megtalálom az igazit, összeházasodunk, gyerekeink lesznek (ennek ma már a kapujában vagyok!), másrészt önmagamat valamiféle torz kreatúrának láttam, egy szörnyetegnek, akivel nem kezdene egy csaj sem (olyan aki tetszik meg aztán pláne!). Harmadrészt pedig rettegtem a visszautasítástól, amivel karöltve járt, hogy biztos voltam benne, hogy ha próbálkoznék, visszautasítanának.
Mellé ekkortájt zajlott le a kamaszkorral együtt járó hormonrobbanás, és a nem teljesen kialakult keresztény értékrend, és az végeredmény egy kisebbségi komplexusban szenvedő, önbizalom hiányos, baromira kanos srác lett.
Érdekes volt, hogy micsoda vívódások és viharos hangulatingadozások jellemezték a kamaszkorom. Hol az igaz szerelemre vágytam, hogy valakit megölelhessek, aki HOZZÁM TARTOZIK, hogy pedig dugni akartam, de nagyon, és kb. csak az érdekelt, hogy valahogy azért nézzen ki. Áldom az Urat, amiért nem jött akkor össze semmi komolyabb szexuális aktus. Több, mint eltékozlása ez a szexualitásnak.
Nos, ezen a nosztalgiázós délutánon előkerült az egyik kedvenc történetem is: amikor arra kértem az akkor már elég jól csajozó barátomat (túl volt nem egy komolyabb, és néhány egyéjszakás kapcsolaton is, és én emiatt baromira irigyeltem ám :D), hogy az osztálykiránduláson SZEREZZEN NEKEM CSAJT!
Becsületére váljon, ő mindent meg is tett érte. Most nem megyek bele a részletekbe, de a lényege az lett, hogy egy egész csini lánnyal próbált összeboronálni, én azonban megijedtem, elmentem nyerni egy kis bátorságot, és baromi részegre leittam magam. Ezután mondanom sem kell, nem volt osztatlan sikerem a leányzónál :D Fiatalság, bolondság :)
A vicces történetek között szóba került, hogy nekem közben nemhogy barátnőm is lett, de polgárilag már a feleségem is, és egyházilag is jegyesek vagyunk. Persze, mint régi barátot, érdekelte a törétnetünk, így elmeséltem a mi kis love storynkat. Ebbe se megyek most bele, a lényeg, hogy a történetben szerepelt pár osztálytársa a Kedvesemnek, akik éveken át csesztették, de nagyon gyorsan le lettek állítva. Nem kellett fenyegetőznöm, a puszta megjelenésem elég volt hozzá, hogy a kedves osztálytársak rettegjenek tőlem, és soha többé ne merjék inzultálni a Kedvesem.
És itt jön az a rész, ami miatt ezt az egészet most leírom:
Amikor ez az egész nosztalgia délután zajlott, ott volt az öcsém, aki ismer jól. A Morvin úr, akivel azért elég gyakran találkozom, így ő eléggé tudja, milyen is vagyok ma. Illetve ott ült még a régi haver, aki nem látott már négy éve, és a párja, akivel aznap találkoztam először. És bár a történeteinkből az jött le, hogy elég kis pipogya lúzer srác voltam, amikor az a rész jött, hogy a kellemetlenkedő osztálytársak összecsinálták magukat tőlem, akkor ezt mindenki elfogadta, és természetesnek vette. Igen, ez így történhetett.
Hogyan lett a kissrácból, aki a gondolatra, hogy el kéne kezdjen ismerkedni egy csajjal, úgy megrémül, hogy képes berúgni, mert ital nélkül egyszerűen megnyikkanni sem tud, egy olyan férfi, aki egy szót se kell szóljon, már a jelenléte védelmet jelent a hölgyének?
A két történet között kb. 10 év van, talán egy-kettővel kevesebb. Eseménydús időszak volt ez, rengeteg külső (pl. pattanások, öltözködésbeli változások, stb.) és belső változással. Biztos vagyok benne, hogy a belső folyamatok voltak az érdekesek.
Nem akarok semmiféle nagy tanulságot levonni. Ez csupán egy kicsit személy jellegű írás, amit az szült, hogy egy kellemes délután folyamán volt lehetőségem látni, honnan indultam, és hova érkeztem. Hamarosan egyházilag is házas ember leszek. Pár év, és gyerekeim születnek majd. Amire 12 éves korom környékén elkezdtem vágyni, de messzinek és elérhetetlennek tűnt, szinte karnyújtásnyira van. Szívesen megmutatnám a 15 évvel ezelőtti Xinafnak, hogy van jövője, hogy az élete nem egy szenvedés, és hogy akiket akkor olyan nagyon irigyelt, mert könnyen szedtek fel lányokat, azok ma már egy szemernyivel sem boldogabbak nála, mert nincs nála boldogabb ember a Földön!
De azért nem rossz a nosztalgia. Szóval ideje énekelni egy régi nótát...
Utolsó kommentek