Kedves olvasók, be kell vallanom valamit: zsigerből utálom a horror műfajt. Ennek három kiemelkedő oka van:
1. A legtöbb horror film egyszerűen gusztustalan.
2. Baromi empatikus vagyok. 
3. Gyűlölöm a jumpscare-t. (Ha valaki nem tudná: amikor a semmiből hírtelen felbukkan valami, rendre ijesztő hang kíséretében.)

Most mégis arra vetemedtem, hogy egy régi horrorfilmet nézzek meg. Miért? A kérdés jó. A válasz: Lovecraft.

HE?

Na, nézzük, mi (vagyis igazából ki) az a Lovecraft:

Howard Philips Lovecraft (1890-1937) egy amerikai író, aki lefektette a horror műfaj alapjait. Stílusa meglehetősen nehézkes, ami nem csoda, mivel a mester 1897 (igen, hét évesen) és 1935 között alkotott. Alapvetően a történetei attól válnak ijesztővé és (értsd jól) borzalmassá, hogy az embert a saját kicsinységével szembesíti.
Lovecraft világképe szerint az ember nagyon kis pont a nagyvilágban. A világban ősi istenek, külső istenek, mérhetetlen vének, és évmilliárdok óta létező entitások uralják. 
Mai szemmel a leírásai terjengősek, a cselekmény pedig igencsak kevés, hiszen a lényeg azon van, hogy szembesül a szereplő saját gyengeségével, halandóságával, és hogy a borzalom ellen semmit sem tehet.

Lovecraft már elég korán találkozott a tébollyal, szerencsétlennek az apja elmegyógyintézetbe került elég korán, 1893-ban megőrül, és elmegyógyintézetbe kerül. Lovecraft világában meglehetősen nagy szerepe van a tébolynak. Az emberi elme a nagyobb, szörnyűbb igazságokat nem képes feldolgozni.

Gondolom senkit sem lep meg, hogy ő maga meggyőződéses ateista volt, akinek nagyon tetszett a gondolat, hogy az emberek vallásosságán túli hatalmak léteznek szerte a kozmoszban. Ennek ellenére az ő munkásságát szeretem, már csak azért is, mert a műveiben a papok és lelkészek rendre szimpatikus, még ha kicsit szűk látókörű emberek.

Nos, ennek a fickónak a könyveiből, novelláiból több film is készült, és ezek egyike A Megnevezhetetlen. Nem olvastam az eredeti művet, de kamaszkoromban sokat olvastam a szerzőtől, és kíváncsi lettem. Térjünk is rá a filmre.

A történet
Tipikusan buta horror sztori. Van egy ház (nem, alapvetően nem gonosz:D), amiben egykor egy vén mágus lakott (igen, mert hogy van varázslat, a mi világunkban is, csak kevesen tudnak róla), akinek valakijét (nem egyértelmű, hogy ez a felesége vagy a lánya) megszállta VALAMI Megnevezhetetlen. 
Az öreg meghal, a helyiek eltemetik, az anglikán lelkész pedig lezárja a házat, hogy a Megnevezhetetlen ki ne jöhessen, és lehetőleg senki be ne menjen.
Eltelik száz év, és a helyi város (Arkham) egyetemén (Miskatonic egyetem)  tanuló fiataloknak ez már csak legenda. Néhányan persze utána akarnak járni a dolognak, és elkezdődik a rémálom...

Nos, mit szépítsem: ez egy klisé halmaz. Még én, aki  nem vagyok igazán járatos a műfajban, én is azt mondom, hogy semmi újra ne számítson senki. Van itt minden: magától bezáródó ajtó, üres papírmasé karakterek (vagány, szexi csaj, ennek a csajnak a szende, csinoska barátnője (a lányok elsődleges feladata, hogy a szájuk elé tett kézzel sikítsanak amikor megköveteli a helyzet), szépfiú, és izomagyú sportoló is. 
Ennek ellenére a film nekem NAGYON TETSZETT!

Egyrészt: a történetet 1923-ban vetette papírra az író. Elmondhatjuk, hogy ezek tényleg klisék, de ő találta ki őket.
Másrészt: a film 1988-as. 
Ebből fakad, hogy gyakorlatilag nincsenek benne jumpscarek. A horror rajongói emiatt biztosan kinevetnének, de szerintem a film igenis nagyon IJESZTŐ! Jó, nekem a horror kimerül A Körben. A film látványvilága elavult, és éppen emiatt az effekteket csak hanghatásokkal tudták kiváltani, és inkább nevetséges, mint félelmetes jelmezekkel. 

Ez minden, csak nem félelmetes...

Viszont itt jön be a képbe az empátiám: én bele tudtam képzelni magamat a szereplők helyzetébe, és tovább tudtam gondolni azt, amit a film a technika hiánya miatt nem tudott megmutatni. Nem, nem vágódik hirtelen a semmiből a kamera elé egy holttest, de olyan előfordul, hogy a szereplővel egyszerre pillantunk meg egy letépet fejet... és igen, ez már elég ijesztő, legalábbis nekem.

Lovecraftnál az atmoszféra, a hangulat az egész eszenciája, és a film a fény és hangeffektekkel ezt nagyon jól megteremti. Aki kicsit is bele tudja érezni magát a filmbe, annak van esélye, hogy élvezze. A kritikusok kb. szarrá fikázták, de én abszolút elégedett voltam vele.

Külön érdekesség, hogy összesen 15 szereplővel oldották meg az egész filmet, ebbe benne vannak az egyetem tanulói, a főhős, a szörny, és mindenki más is!

Apropó a szereplők...
A film legnagyobb hátránya az, hogy a színészek, hát... izé... szóval annyira semmilyen amit produkálnak, hogy az megdöbbentő. Komolyan, nem rosszak, hanem semmilyenek. Jó, maguk a karakterek is kifejezetten papírmasék, és ezt a szintet végül is adják. Hiszen ki ne ismerné Laura Albert, Blane Wheatley, vagy Mark Parra nevét? Senki? Nem csoda...

De egy, egyetlen kivételt muszáj megemlítenem! Vigyázat, ez már SPOILER veszély!
A film főszereplője, a Miskatonic egyetem legtöbbet publikáló hallgatója, az okkult témákban is jártas, sokat látott Randolph Carter Lovecraft legtöbbet szerepeltetett hőse.
Ez a karkater különleges! Nem tudom, hogy az őt alakító, névtelenségből sosem kiemelkedett Mark Kinsley Stephenson tudatosan alakította így a karaktert, de a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a színész zseniális, vagy iszonyú pocsék.
Randolph Carter alapvetően alig pislog a film alatt. Olyan, mint egy hüllő. A legnagyobb lelki nyugalommal beszél okkult jelenségekről, amik TALÁN léteznek. Amikor eltűnik egy barátja, akit utoljára az "elátkozott" házba látoitt bemenni, tök nyugodtan arra gondol, biztos őt várja, hogy utána szaladjon, és megtréfálhassa. Amikor kiderül, hogy tutira eltűnt, és végre hajlandó elindulni felkutatni, akkor sem szívbajos. Talál a házban egy könyvet, amiből minden információ kiderül. Közben a házban történnek a szörnyűségek, és elhangzik egy vele tartó barátjával a következő párbeszéd:
- Carter! Joel halott!
- Ez várható volt.
- Hát nem érted? Joel halott, és lehet, hogy mások is!
- Tudom. Nézd Haward, ez nem csak mese.
- A francba! Akkor mi?
- Még nem tudom. Több időre van szükség!
- Carter, nincs több időnk! Tanya és Wendy fent vannak valahol!
- Akkor hozd le őket!
Szóval Carter egy elcseszetten szar barát, de viszont következetes és higgadt. És persze ő oldja meg végül az egészet.
Nem tudom eldönteni, hogy a színész tudatosan formálta ennyire nihil, már-már autista karkaterré a figurát, vagy egyszerűen nem tud színészkedni, de működött.
SPOLIER VÉGE

És mi tetszett benne? Az atmoszféra. A hangulat. Az, hogy félelmetes volt, mert bele tudtam élni magam. Egy ideje gondolkodom, miért nem készítenek a modern technika eszközeivel Lovecraft filmet. Már értem. És ráadásul még készítenek is... csak magyarul kevés jelent meg. (Erről az egyről tudok.)

Összegzés:
Nem, nem fogom kategóriákra bontani a filmet. Teljesen felesleges. A zene jó, legalábbis a fezsültség fokozására. A fénytechnika amatőr, a filmből üvölt a pénz hiánya,  a színészek semmilyenek, a sztori bugyuta... és mégis, és mégis bejött a film. És ez főleg Lovecraft érdeme, bár a rendező (John-Paul Ouellette) is biztos tett ezért. 
Ha őszinte akarok lenni, a film maximum 10/5, ahogy az IMDB-n szerepel, de inkább 10/4. Ha azt nézem, nekem mennyire tetszett, akkor 10/8, és csak azért nem 10/10, mert a horrort alapból nem szeretem!

Ha esetleg van rá igény (és lesz kedvem) az általa megteremtett világról (amit ő ugyan nem, de sok rajongója Chtulu mítosznak nevez) is írok egy bejegyzést egyszer.