Hm...
Ezen elmés gondolat után belekezdenék abba, ami miatt a blogot elkezdem írni:
Angyalal haladunk. Hogy járunk-e? Nincs kimondva. Igazából, legyek őszinte, nem tudom. Azt tudom, hogy fontos nekem, és nem akarom elveszíteni. Azt tudom, hogy szerintem egy nagyon szép lány, ilyen szépet még nem is láttam. Azt tudom, hogy lehetséges, hogy vannak szebb lányok, de olyan biztos nincs, aki nála jobban tudna nekem tetszeni. Azt tudom, hogy okos. Azt tudom, hogy bízik bennem. Azt tudom, hogy nem engedném soha, hogy baja legyen.
Tudom, olyan vagyok mint egy kiskamasz, de földöntúli boldogság volt megfogni a kezét. És még milyen boldogság volt, hogy már kézen fogva megyünk... milyen boldogság, hogy hozzám tartozik...
Te kőbányai Angyal, szükségem van Rád!