Emlékeztek, kedves olvasók, hogy még régebben írtam egy kis bejegyzést arról, hogy bizonyos dolgokat már nem írhatok le egy nyílvános blogba? Nos, be kell valjam, nincs időm előkeresni a linket, csak ezt még gyorsan be akarom pötyögni nektek.
Szóval ez is egy ilyesmi téma, de most mégis le fogom írni. Azért teszem ezt, mert nagyon nyomott a közérzetem miatta, és bár elég jól titkolom, valójában nagyon is bennem van.
Mint azt tudjátok, sok lányismerősöm van. Nagyon sok. Az egyik hölgyemény nyilatkozta azt rólam: "milyen jó lenne, ha a személyiséged egy vonzóbb pasi testébe lenne..." És igaza van. Milyen jó lenne...
Szóval, kedves olvasók, valamit el kell ismernem: sose voltam, és soha nem is leszek egy szépségkirály. Nem vagyok mondjuk egy Quasimodo sem, szóval nem egy torzszülötett kell elképzelni, a lényeg: nem vagyok szép. Ezt már nagyon régóta tudom, és valahol megbékéltem már vele. Valahol soha nem fogok.
Még az exbarátnőmnek sem tetszettem soha. Szeretett nagyon szegény, és akkor már úgy nyilatkozott: "akit szeretsz, azt szépnek látod". De ettől még nem lesz szép. Minden párkapcsolatom azért jöhetett létre, mert az egyéniségem megfogja az embereket. Vagy utálják, vagy imponál nekik, de közömbös nem szoktam lenni senkinek.
Szóval a lényeg: ha valami nagyon fáj, hát az, hogy ilyen testben kell leéljem az életemet. Próbáltam változtatni magamon, a külsőmön, még az öltözködésemen is: nem lehet. És ez is olyan dolog, amit tudomásul kell venni, el kell fogadni, mert így kell leéljem az életem.
De azért azt senki ne várja el tőlem, hogy örüljek neki. És őszinte leszek: a fejem tudnám verni a falba, mikor látom az ismerős és ismeretlen párokat. Nem az illető hölgyet irigylem a felebarátomtól, hanem azt, hogy valakinek Ő a legszebb. Én nem tetszettem külsőre soha senkinek, leszámítva anyámat, aki hangoztatja, milyen jóképű fiu vagyok.
Ha lesz gyerekem, remélem az apja eszét, és az anyja szépségét örökli.
Nos, amikor valaki elött lebukok, hogy szomorkodom: ez az oka.