Utolsó kommentek

Házasság, esküvő...

2016.01.06. 21:13 | Xinaf | 1 komment

Címkék: vallás

Kedves olvasók!
Mivel házasságra (egyházi házasságra) készülök, így mostanság sokat foglalkozom a témával. Mindenféle szempontot vizsgálok, átgondolok, értelmezek, stb.
Itt le kell szögeznem ennek a bejegyzésnek a lényegét: Ellene e vagyok a nem hívők közötti egyházi esküvőnek. Részletesen ki fogom fejteni, miért gondolom rossznak ezt a gyakorlatot, előre csak annyit szögeznék le, hogy nem célom senkinek az érzéseibe belegázolni.

A saját hitéletemben mindig is fontosnak éreztem, hogy az Egyházat, és ezen keresztül Jézus Krisztust közelebb hozzam a világi emberekhez. Alapvetően nem megtéríteni akartam az embereket (legalábbis nem érvekkel), inkább azt akartam elérni, hogy ne legyenek vészesen negatív véleménnyel a kereszténységről és a katolikus egyházról. Ez után talán meglepő lehet, hogy nagyon hevesen tudok fellépni a fent nevezet szentség nem hívők felé történő kiszolgáltatása ellen.
Logikus a felvetés: hát nem örülni kéne, hogy valaki legalább meg akar házasodni? Megengedheti-e magának, amikor egyre kevesebb ember házasodik, hogy maradi elvekhez foggal körömmel ragaszkodjon, pl. a válás merev elutasításához?
Az átlag embernek általában fogalma sincs, mi is a házasság. Persze azt tudja, hogy egy szertartás (polgári vagy egyházi), aminek keretében ők hivatalosan is egy pár. De hogy milyen lelki többletet ad, meg van-e valódi értéke, egyáltalán valaha volt-e valódi értéke, egyáltalán több-e, mint egy „darab papír”?
Észrevételem szerint a nem keresztény, de legalábbis nem egyházhoz tartozó emberek közül a nőknek sokkal fontosabb a házasság, mint a férfiaknak. Fokozottan igaz ez akkor, ha a pár adott esetben már együtt is él.
Egy nőnek fontos, hogy hivatalosan is összetartozzanak. Ez ad egyfajta státusz az életében, hogy "igen, én feleség vagyok, nem csak egy nő, nem csak a nője". A férfiak funkcionális agya azonban nem így működik. Hiszen gondoljunk bele: baromi sok idő, pénz és energia egy esküvő, hogy utána de facto ne változzon semmi. Hiszen eddig is együtt éltek, kialakult az életük rendje, szexuális és egyéb dolgokban is összecsiszolódtak, stb. Mi értelme?
Az eljegyzéséig könnyebben eljutnak a férfiak, hiszen ez már kifejezi az összetartozást, de az esküvővel járó nyűgre nem nagyon van hajlandóság.Aztán egy idő után a legtöbbje rááll. Nyilván ez nem minden esetben van így, de nem egy ilyen példát láttam az ismerőseim között.

És mi a helyzet velem?
Nos, mivel nem költöztem össze a párommal, és nem léptük át a határt (gyengébbek kedvéért: nem feküdtünk le), így az én életemben az esküvő a lelki többlet mellett konkrét, gyakorlati változásokkal fog járni. Így én baromi lelkesen várom a nagy napot. Pluszban nálam a legfontosabb (bizony, a szexnél is fontosabb) szempont, a lelki rész, az Isten által megáldott kapcsolat is nagyon sokat számít. Sőt, főleg ez számít nekem.

Na de mi van azokkal, akiknek pont ez nem számít?

Amikor van polgári esküvő, a vallását nem gyakorló embernek egyetlen indoka lehet templomi esküvőt kérni: mert szép. Esetleg a hagyomány miatt... a szentség, mint hagyomány nekem gyengepontom, ugyanis én magam tiszteletlenségnek gondolom. A húsvéti locsolkodás, és a tequila előtti só lenyalás szintjére süllyeszteni az Egyház szentségét kb. olyan, mint ha a magyar Szentkoronát diótörésre használnánk. Óriási pazarlás, pluszban tiszteletlenség is. 
Egyébként a szertartás tényleg szép, nekem különösen kedves a görögkatolikus esküvői szertartás (ami gyakorlatban a szláv ortodox szertartással megegyező). De a polgári talán nem az? Főleg, ha extrákkal meg van dúsítva?
Ma minden harmadik házasság válással végződik. Ennek nagyon sok oka lehet, de az egyik legjellemzőbb az, hogy az emberek nem igazán gondolnak bele, mit is jelent valakit egy életre választani. Egészen pontosan, nem is gondolják úgy a legtöbben, hogy egy életre választanak párt. Egyfajta érdek és dacszövetségként gondolják a házasságot, ahol két keresetből mégis jobban meg lehet élni, meg azért tartozik is hozzánk valaki, ami nem rossz. Érzelmi és anyagi biztonságérzet. Személyes kedvencem a „házassági szerződés”. Még meg sem kötötték a házasságot, de már kész tervük van rá, mi lesz, ha mégsem működik. Őszintén szólva, szerintem a B terv alaposabb, mint maga az eredeti ötlet, miszerint „mi most már örökké együtt leszünk”.
Szóval, egy olyan világban élünk, ahol elválni teljesen normális, sőt, gyakorlatilag az a ritka, ha valakik együtt maradnak, és még szeretik is egymást.
Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek, kb. 10-12 év körüli iskolások csoportja folytatta le a trolin.
- Lacival mi van?
- Nem hallottad? Elváltak a szülei.
- Az enyémek is elváltak.
- Az enyémek is.
- És a Jánosé?
- Neki is, persze.
- Mindenkinek elválnak.
Én pedig csak pislogtam. Mármint, mi? Hogy ez ennyire természetes?

Ezek után felmerül a kérdés: vajon ezek a házasságkötő emberek belegondoltak abba, hogy mit jelent, hogy örökké tartó döntést hoznak a másik mellett? Vagy egyszerűen leszarták, csak kimondták azokat a szavakat, amit a papbácsi tanított?



Mivel a világban a válás egy normális dolog, aki a világban él, az egyházban nem, érthetően nem számol olyannal, hogy ez a lehetőség egyszerűen nem létezik.Ilyenkor dívik az egyházat fikázni, amiért ennyire gonosz, még elválni sem engedi szegényeket, hát nem jobb mindenkinek (a gyerekeknek is), hogy külön éljenek, mint hogy egymást marják?
Meg kell a szívnek szakadni ezen humanista gondolatmenet olvasásakor, de arról miért nem beszélünk, hogy esetleg nem lett volna-e jobb átgondolni, tényleg akarjuk-e ezt? Hogy tudjuk-e, mit vállalunk? Hogy az, hogy rá IGENT-t mondok, az azt jelenti, hogy mindenki másra NEM-et? Hogy jóban, rosszban kitartok, azaz akkor is ő kell, ha a másik szebb, dögösebb, fiatalabb, jobb az ágyban, jobban figyel rám, jobban tudok vele beszélgetni, vagy szimplán beleszerettem? 

Görögkatolikus egyházunkban így történik a házassági eskütétel:

A jegyesek letérdelnek, jobb kezüket az evangéliumra teszik, az áldozópap pedig epitrakélionnal egyesíti kezeiket, s először a vőlegénnyel mondatja el a következő esküformát:

Én N. feleségül veszlek téged N, és ígérek neked házassági hűséget, szeretetet és megbecsülést, és fogadom, hogy el nem hagylak mindhalálig, sem magamtól el nem bocsátlak. Úgy segéljen engem a Szentháromságban egy Isten, a boldogságos Szűz Mária és minden szentek.

Most a menyasszony mondja az eskető pap után:

Én N. férjül veszlek téged N. és ígérek neked házassági hűséget, szeretetet, megbecsülést és engedelmességet és fogadom, hogy el nem hagylak mindhalálig, sem magamtól el nem bocsátlak. Úgy segéljen engem a Szentháromságban egy Isten, a boldogságos Szűz Mária és minden szentek.

Pap: Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza, az Atya † és Fiú † és Szentlélek † nevében. Ámen.

Ezek nem csak üres szavak. És mivel ez fel nem bontható, jön a nyávogás a válás után, mert hogy mostanra megtalálta már TÉNYLEG az igazit, és úúúúúúgy szeretne templomi esküvőt, de a gonosz papok nem hagyják. Hát sebaj, majd a pápa engedélyezi...
Srácok, a pápa SEM engedélyezhet ilyet. Ez nem a jószándékon múlik.

Szóval részemről azt mondom, bár egyre kevesebb házasságot kötnek, de szerintem még így is túl sokat. Mert nem nagyon gondolják át.

HÉ!
És mi van a keresztényekkel, akik elváltak? És mi van a nem gyakorló vallásos, templomi esküvő keretében is házasodottakkal, akik boldog házasságban élnek? Nem igazságtalan kicsit ez a bejegyzés?

Oké, nyilván vannak ilyenek is. Viszont erre megint azt mondom: az házasság (legalábbis a katolikus és ortodox egyházakban) szentség, és a közösséghez tartozás, a Krisztus testhez tartozás egyik látható módja. Aki nem hisz, aki nem tartozik a Krisztus test közösségébe (mert pl. szabadon gondolkodó, felekezeten kívüli keresztény) az mégis hogy akar a házassága révén Krisztusban egyesülni? Lásd a korona diótörő példázatot. 
Aki nem hívő, annak semmi haszna nem származik egyházi esküvőből. A saját érdekében javasolnám, hogy ne is kössön így házasságot. Ez csak kötelességekkel jár a polgárival szemben, előnnyel nem. Alaposan gondoljuk meg, tényleg egy életre szóló köteléket akarunk a nyakunkba venni, mert szép a szertartás?

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr508247070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mogyee 2016.01.08. 04:38:12

Egy ideje szeretnék hasonló témában bejegyzést írni, de most úgy gondolom, jól összeszedted az én gondolataimat is. Jó volt olvasni, köszönöm! :)