Nagyon-nagyon régóta nem szórakoztam ilyen jól és önfeledten, mint az elmúlt két napban.
Persze ezelött is voltam buliban, versenyeken, koncerten, sőt, szerepjátékoztam is. Mégis, régóta most elöszőr éreztem, hogy megszűnik a külvilág, és csak a buli van!
A történetünk kezdete még a gimnáziumba nyúlik vissza, amikor is megigértem egy cimborámnak: ha zenész lesz, és a színpadon fog állni, ott leszek az első koncertjén. Nos, eljött a pillanat, és én tartom magam az adott szóhoz: a péntek este a Just four koncertjén talált!
A srácok főleg Metallica-t játszottak, kevés kivétellel, két saját számmal. A közönség vette a lapot, volt egy kisebb pogó is, fejrázás, kézlendítés, üvöltözés, a lányok sikítoztak, egyszóval minden megvolt, amiről egy metálzenész álmodhat. Kegyetlen jó hangulat uralkodott, hiszen még én is pogóztam, pedig ilyet legaláb két éve nem tettem.
A koncert legnagyobb negatívuma számomra az, hogy nagyon rövid volt. Maximum fél-háromnegyed óra volt az összidejük. Külön kiemelném, hogy a már említett cimborám rendkívül elégedetlen volt magával, pedig nem volt rá oka. Úgy értem: elhiszem hogy sok hangot elrontott, és hogy nem játszott tökéletesen, de ebből nekem, az egyszerű mezei rockernek nem tűnt fel semmi. Csak jó kritikát kaptak, még a fő fellépőtől, a Zöld csillag együttestől is!
Koncert után pakoláás, majd bevásárlás az élelmiszerboltban (sör, cigi, kaja), és mehettünk is a Nyugatiba, azonbelül is a 26-os busz megállójába, ahol már vártak a többiek. Innen kalandos utunk a Margit-szigetre vitt, ahol jó beszélgetések mellet elfogyasztottuk a sört.
Ez eltartott kb. hajnali egyig, innen tovább az egyik srác lakására. Heten érkeztünk oda, de hála a házigazda kreativitásának, sikerült négy fekhelyből hét embernek elég ágyat/matracot biztosítani. Ott még egy ideig fojtatódott a dumaparti, nameg jött a basszusgitárosok gyöngyének egyik ajándéka: a "fantikanni". Ez tipikus bulilezáró ital, mert az íze jó, nem is túl erös, de nem is nagyon gusztusos. Be nem rugsz tőle, de ha nem akarsz kis Vukokat gyártani, észnél kell legyél. Összetevők: a legolcsóbb "tescosnarancslé" + koccintós "bor", amit a köznyelv "kannásnak" vagy "tablettásnak" hív. Innen is leszűrheti a jókedvem állapotát a kedves olvasó: nem voltam részeg, de mégis volt kedvem ilyen szörnyűséget inni, mert ez poén... de azért nem túl sokat!
Végül egész sokáig tudtunk aludni, itt kezdődött a kínosabb fele a dolognak. Házigazdánk úgy tudta, hogy csak a kedves és vendégszerető anyukája lesz ott reggel. Arra nem is számíthatott, hogy vendégül érkezik a már említett anyuka kollegája, a felesége, és a gyereke... ez persze úgy derült ki, hogy felkelés után az egyik hölgy kiinvítált egy cigire, és amikor kiléptem az ajtón, full kómás fejjel, egy kisebb tömegbe botlottam...
Végül is ez is jól jött ki. Volt még egy kis bírkózás a tv távirányító birtoklásának a jogáért, de ez már nem tartott soká, végül elindultunk hazafele, ki erre, ki arra.
A ház elött a bátyámba botlottam, aki egy közös ismerőst várt, hogy elindulhassanak motorozni. Végül velük tartottam, így elment ez a mai nap is.
A buliról még pár szó:
Hogy mikről beszélgettünk, nem írom le. Sok minden szóba került, sok poén is elhangzott, ami most már valószínüleg nem lenne vicces. Akkor az volt. De nem is ez volt a lényeg!
Bár csak egy hónapja dolgozom, sikerült kicsit megfakulnom. Nem igazán van ereje az embernek 12 óra fizikai meló után bulizni egy jót, de még azokon a napokon sem, amikor nem dolgozik. Akkor éppen kipiheni magát. Másrészt a munkahelyen valahogy elfelejtettem milyen is az, amikor értékes, megbecsült ember vagy, a SAJÁT társaságodban. Mert a melóban is befogadtak, de azért ott akkora a korkülönbség, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Viszont most végre megint éreztem, hogy olyanokkal vagyok, akik ugyanarra a poénra vevők, mint én. Éreztem, hogy egyenrangú vagyok. Nem kell példát mutassak, nem kell jól viselkedjek, nem figyelik minden egyes mozdulatomat, és nem kell azt éreznem, hogy rossz munkaerő vagyok.
Végre olyanokkal voltam, akik őszintén örülnek annak, hogy ott vagyok. Xinafnak örültek, és nem két bicepsznek, aki tud ládát cipelni, és ezért nekik kevesebbet kell.
El is felejtettem, milyen érzés ez.
Köszönöm minden résztvevőnek, hogy még mindig fontos vagyok nekik. És köszönöm a Just four együttesnek a felejthetetlen koncertet!