Utolsó kommentek

Cikk az indexről + kommentár

2009.10.08. 00:27 | Xinaf | 2 komment

2009. október 7., szerda 20:48
 

Közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség öt józsefvárosi romát.

Megvertek szeptember 30-án egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában, tudta meg az MTV Híradója [1]. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola hallgatójának többször durván beszóltak, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?", "Megdöglesz", ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket kiabáltak.

A fiatalember hiába próbált elfutni, tizenöten körbevették, és rátámadtak. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől. A főiskola kollégiumába rohant be, ahová már nem követték támadói.

A rendőrség öt támadót elfogott a térfigyelő kamerák képei alapján. A négy férfit és egy nőt közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. A bíróság mind az öt - egyébként büntetett előéletű - gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

Csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt nyolc év fegyházat is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.

Xinaf kommentál:

Mi van gyerekek, rá tetszettek jönni, hogy a rasszizmus ugyanúgy nem a fehér ember kiváltsága, mint a buszon utazás, vagy az egyetem? Mindenkit egyformán megillet...
Mindenki tudja, hogy nem vagyok rasszista, sőt! Én magam antirasszistának vallom. Feldühít, mérgesít, felháborít, amikor valakit a rassza miatt megtámadnak.
Nem is foglalkoznék az üggyel, de engem már elégszer találtak be roma szármatású fiatalok, egyértelműen azért, mert én nem vagyok roma származású, hogy felfigyeljek egy ilyen ügyre.
A lényeg: bőrszín, hajszín, szemszín, lábméret, magasság, szexuális hajlam, vallás, és minden más tulajdosnággal együtt nem kéne számítson egy bűncselekménynél, hogy ki az elkövető. Cigány, zsidó, magyar, üzbég, svéd, jamaikai, jenki, japán, stb. Tök mindegy. Ne legyen se pozitív, se negatív diszkrimináció!
Senkit ne támadjanak meg, mert nem tartozik közénk! Pont!

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr221435571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joe84 2009.10.08. 08:22:11

Pont, hogy kéne számítson ki az elkövető. A cigánybűnözést sokkal hatékonyabban meg lehetne fékezni, ha kimondanánk, hogy ez cigánybűnözés. Az ezzel foglalkozók feltérképeznék, hogy mik az elkövetés módjai, hol, mikor követik el, milyen egyéb jellemzői vannak és ez alapján próbálnák megoldani.

A rendőrség most is faji megkülönböztetést használ. Úgy áll hozzá a dolgokhoz, mintha csak magyarok élnének ebben az országban, vagyis nyugodtan lehetne sétálni este az utcán stb.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2009.10.08. 11:48:56

@Joe84:
Úgy értettem, hogy a törvény mindenkire egyformán kellene vonatkozzon, és a büntetésnek is mindenkit egyformán kéne visszatartania...
süti beállítások módosítása