Kedves olvasók!
Azon kaptam magam, hogy alkalmazkodom az igényeitekhez. "Túl sokat politizálsz!" - és én nem, vagy alig poltizáltam. "Túl hosszan írsz!" - és én rövidebbre vettem a bejegyzéseket. "Ne depizz már annyit!" - és én nem írtam már le, amit gondolok. "Ez túlzottan rasszista/hazaáruló/cionista/komunista/náci/liberális/stb írás lett!" - és én megpróbáltam ketté szakadni.
EDDIG!
Sajnálom, képtelen vagyok továbbra is rátok hallgatni! Félek, elveszem, és valaki tök más leszek, mint aki vagyok! Ez a blog azért született, hogy leírjam, ami éppen bennem van. Tomcat adta az ihletet, és megvalósult az én világom. Ahol lehetett szó cigánykérdésről, zenéről, lelkizésről (amire amúgy nem vagyok igazán vevő), barátokról, politikáról, eszmékről, történelemről, akármiről! 
Kedves olvasóim, ha én akár hetekig depizek, akkor hetekig depizek, akár leírom, akár nem. Had írjam már ki, ami bennem van, akár tetszik, akár nem. Tényleg örülök, hogy sokan olvastok, nagyon megtisztelő. Tényleg. De ez ennek ellenére az én blogom, ahol azt írom le, amit én akarok. Ehez lehet írni kommentet, én eddig minden írásomat büszkén, vagy kevésbé büszkén vállaltam, és vállalom most is!
Most vulgárisan kifejezve: szarok az igényeitekre! Aki olvas, magam miatt olvasson!
Sok minden nem szerepel ezen az oldalon, ami bennem van. Vannak túl személyes témák. Ilyen pl. a szerelem, a szexualitás, és más egyebek.
Viszont minek tartsam magamba, hogy kurvára fáj, hogy Morelight barátommal szétszakadtunk, és talán soha nem leszünk újra barátok? Hogy egy barátom (majd nevesíti magát, ha gondolja) iszonyú szar lelkiállapotban van, és én mennyire aggódom érte? Hogy egy kisebb vihar dúl bennem, mert ért egy olyan élmény, amit még a mai napig sem tudtam teljesen feldolgozni? Hogy nem tudom, mi lesz a sorsom, ha elvégzem a sulim? Hogy félek a jövőtől?
A sor végtelen. És most döntöttem: az én világomon én diktálom a szabályokat!
Amúgy pedig, őszintén köszönöm, ha olvastok!