XINAF - Az én világom

Valamit írni kéne, ha már az ember blogolásra adta anno a fejét...
Csodálatos dolog a párkapcsolat, legalábbis szerintem. Mint minden embernek, nekem is van intim szférám. Ebbe nem sokakat engedek be. Úgy is mondhatnám: kimondottan idegesít, ha valaki ebbe a zónába, aminek a kiterjedése kb. 20-30 cm, betőr. Betörés alatt értem, hogy pl. hozzám ér. Ez nem mindenkinek szabad. A haverjaim valamennyire beléphetnek. A barátaim még inkább. De igazán csak olyan embernek adtam oda a teljes szférát, pl. csók, akit szívemből szerettem.
Őszinte vallomás: ez nem jelent feltétlen párkapcsolatot! Most bevallom: kapcsolat nélkül is csókolóztam lányokkal. Ez nem tudom, kinek mit jelentett, de nekem mindent. Többet a szexnél, többet a petingnél... ez nálam annyi: odaadom magam. És ez szerintem minden. 
Szexelni ösztönből is lehet, de a csók ennél szerintem több.
Kb. másfél éve vagyok egyedül. Mivel maholnap 22 leszek, ez valójában nem sok, de azért én számon tartom. Jó érzés volt, hogy valakit beengedhettem abba a bizonyos zónába. Hogy mindenemet átadhattam valakinek.
Jelenleg egyetlen hölgy van, akivel el tudnám képzelni a jövőm, házasággal, és mindennel együtt, de úgy fest, hogy ő nem érez ilyesmit irántam. Ezt több szempontból is sajnálom. Bánom, mert hiányzik, hogy valaki hozzám tartozzon, hogy kijelenthessem: ő a barátnőm. Az enyém!
Másrészt sajnálom, mert ő, mint személy is olyan, aki mellé le merném kötni magam. Akit képes lennék szeretni. Akinek a hiányát még úgy is érzem, hogy sose volt az enyém, és sosem kerültünk igazán közel egymáshoz.
De nem kesergek, az élet szerintem szép. Nem akarok én belehalni a magányba, alapból jól érzem magam a bőrömben... de ezt a lányt sajnálom.
De még nem mondtam le róla!