XINAF - Az én világom

Túl vagyok egy Beatrice koncerten. És fáradtan, késő este az emberből csak úgy áradnak a gondolatok, vétek ezeket veszni hagyni. Blogolni kell, hogy fennmaradjanak az utókor számára, és megismerje őket az internetező társadalom egy kis szelete. A gond csak az, hogy nem tudom hogyan írjam le ezeket. Nem akarok konkrét lenni, nem akarom magamat sajnáltatni, de letargikus vagyok...
Hiába volt jó a koncert, és hiába vagyok túl egy remek beszélgetésen. Megkisérlem képletesen leírni amit érzek, elkerülve ezzel a személyeskedést.

Elkeserítettél azzal, hogy hátrébb csúsztam a listádon. Hogy ma már nem vagyok annyira fontos. Elszomorít, hogy ami régen volt, az már csak emlék, és én másoknak mesélem el azokat az élményeket, amiken közösen kéne nosztalgiáznunk.
Néha olyannak érzem magam, mint ama bizonyos nyárfa a szélben, azon a bizonyos réten. Az erdő már nincs körülöttem, és ki vagyok téve a természet és az emberek szeszélyeinek, mert én egyedül nem tudom magam megvédeni. Már akkor régen is gyenge voltam hozzá, és kellet hogy belekapaszkodjak valamibe. Emlékezhetsz.
Tudod mester, többet kaptam tőled, mint amit remélhettem. És adtam annyit, amennyit csak tudtam. De ma már nem olvasol a gondolataimban mint régen, és én sem érzem minden rezdülésed úgy, mint a magamét.
Ez a dolog még nem tört el, mert gondosan vigyázunk rá. Csak éppen ma már üvegből van, ami régebben vasból volt. Üvegre is lehet támaszkodni, csak óvatosan kell csinálni.
Lett barátnőm, és nem te tudtad meg elsőnek. Párkapcsolati gondjaim voltak, és nem te adtad a tanácsot. Tele voltam gonddal, és nem tudtál segíteni, mert megint nem volt rám időd. Mert időből nincs elég, és nem tudtad úgy beosztani, hogy rám is jusson. Legaláb egy kevés.
Szakítottam azóta azzal a lánnyal, és erről sem kérdeztél, és támogatni se tudtál, mert fogalmad nem volt a körülményekről.
Oké, én tiszteletbe tartom az életed, mert nekem is van sajátom. Megértem hogy bizonyos dolgok idővel fontosabbá és fontosabbá válnak, és a régiek pedig hátrébb szorulnak. Nem is lenne gondom a második hellyel, csak éppen én sokadik lettem, és tudom hogy elsőből csúsztam le idáig.
És én képtelen vagyok eléd állni, és elmondani neked. Többször is próbáltam, de a szavak elakadnak. Nem tudom, olvasod-e egyáltalán ezt a bejegyzést.
Fontos vagy nekem, és tudom hogy én is neked. Csak kicsit éreztesd is néha! Én már belefáradtam a szélmalom harcba.

No, legyen ennyi a hímzett beszédből. Nem kell semmilyen tragédiára gondolni, nem ért véget egy baráság, nem halt meg senki, és nem is utazott el külfödre. Vannak még mindig barátaim, a családom is épp és egészséges. Csak itt szorít belül valami.

Nem véletlenül írtam név nélkül, úgymond virágnyelven ezt az egészet. Nem kérek tippeket a jelenségről.