A napkban mondtam irónikusan egy ismerősömnek: "Itt az ideje összeszedni a következő 4 hónapos kapcsolatomat..."
Persze egy kapcsolat nekem se ennyi. Nem egy legyintés. Nem egy időtöltés.
Az társaságomon belül az én kapcsolataim elég rövidek. És emiatt a saját önfejűségemet is okolhatom. Nem igazak a vádak, miszerint nem vagyok tekintettel a másikra, vagy nem vagyok kompromisszum képes. Inkáb úgy fogalmaznék, hogy máshogy.
Nekem pl. nagyon fontos dolog az intimszféra, a kis külön életem. És ha ebben korlátoznak, a leányzó iránt érzett szerelmem egy idő után eltűnik. Én is szeretek sok időt tölteni a párommal (már amikor van párom), egy jó haverom meg is jegyezte, hogy amikor barátnőm van, soha nincs időm rá. Még ezelött az egyik exem azt vágta a fejemhez, hogy nem törődtem vele eleget. Az igazság pedig össz-vissz annyi, hogy elkötelezett vagyok az ügy iránt, amiben részt veszek. Azaz, ha én a haverokkal, barátokkal vagyok, akkor oda a legkevésbé sem hiányzik a barátnőm. Ha a barátnőmmel vagyok, akkor nem akarok mást látni, csak őt. És persze szívesen csinálok én közös programot is, ha mindkét fél vevő rá. Nekem nagyon fontos, hogy a szeretteim megismerjék a barátnőm.
És lehet mondani, hogy önző vagyok. Lehet, csak nem lesz igaz. Pusztán úgy érzem, hogy mindenkinek kell legyen egy kicsi magánélete. Igenis találkozzon ő is a barátnőivel, szervezzenek csajbulit, és én is mehessek kanbulira.
Egy kapcsolat csak így működik. Én személy szerint írtózok attól, ha valaki fojtogat a szeretetével. De még jobban iszonyodom attól, ha nevelnek...
Tisztelt hölgyek, én pontosan tudom például, hogy ti manipuláljátok a pasikat. És csöppet sem bánom, amig jól csináljátok. Én is tetszeni akarok a barátnőmnek, tehát ha ő érzékelteti velem, hogy szerintem jól festek X ruhadarabban, akkor igyekezni fogok úgy öltözködni, ahogy az ő kényes izlése megkívánja. Viszont ha közli, hogy mit vegyek fel, akkor max bennem megy fel a pumpa, a ruhadarab marad a szekrényben...
Ugyanígy vagyok mindennel, a beszédstílusomtól kezdve a blogba írtakon át a kimondott véleményemig.
Ellentmondásos módon én kimondottan igénylem, hogy a lány akit mellém rendelt az élet, jelezze mit akar, csúnya szóval bizonyos mértékben irányítson. Mivel nem vagyok gondolatolvasó. Csak ahogy feljebb leírtam, ezt az utat ki lehet jelölni íjjal és rakétavetővel is. A rakétavető hatásosabbnak tűnik, csak éppen Xinaf már a hangjától is visszabújik a betonbunkerébe, míg a nyilat jó eséllyel észre sem veszi, csak valami tudatalatti ok miatt megy utána.
És persze a párkapcsolat alapja: a hűség. Én valójában nem vagyok féltékeny tipus. Elég gyorsan és könnyen felkapom a vizet, ha életem párja arról beszél hogy melyik srác milyen helyes, hogy rámászott a múltkor, és hogy mindig udvarol, de mielött kinyítnám a számat, már le is higgadtam. Tehát alapvetően elhiszem, hogy aki velem jár, az engem akar. Ezt természetesen viszont is elvárom. Ide kapcsolódik, hogy engem másik sráccal féltékennyé tenni nagyon hülye ötlet, mivel én maximum szakítok, de jobban teperni semmiképpen nem fogok. Persze szomorú és bánatos leszek, örjöngök, dühöngök, átkozódok. De alaplevem, hogy a cél a másik boldogsága, és ha velem nem tud boldog lenni... És ha én egyszer szakítok, akkor nálam nincs újrakezdés. Akkor ott valaminek vége. Én nem jövök össze kétszer egy lánnyal.

Igazán kiváncsi lennék hölgy olvasóim véleményére erről az írásról. Úgy érzem valamit kihagytam, de akármennyit is írok, az érzés nem változik. De talán ha reagálhatok felvetett gondolatokra, eszembe jut mit is hagytam ki...