El sem hiszem! Sikerült! Amire nemrég még csak vágytam. Hivatalosan is megvan az újságíró szakmám!
Emlékszem, mikor 2008. Szeptemberében odamentem az iskola évnyitójára. Emlékszem, hogy bennem volt a para, milyen emberekkel fogok megismerkedni, milyen lesz a közösség. 
És most valami véget ért. Életem legjobb osztályának a végére értem. Itt senki sem bántott soha. Senki sem piszkált a beszédhibám miatt. Senki sem piszkált a bőrszínem miatt. Senki sem piszkált, mert rocker vagyok. Itt engem szerettek! Itt nagyra tartottak, sokra becsültek, elismerték a képességeimet, észrevették, ha segítettem nekik, és még meg is köszönték.
És most valami véget ért.
Isten tudja, mikor találkozok legközelebb veletek, kedves osztálytársak. Ha találkozunk még. Persze egy-két emberrel biztos. De tudom, sokakkal talán soha többé.
De emlékezzünk a szépre! (Nem sorrend!)
Patira, aki mert hozzám fordulni!
Böszire, aki azon kevés csaj egyike, aki le tudott oltani, erölködés nélkül!
Vivire, akinek mindig volt egy mosolya számomra!
Geryre, akinek félelmetesen nagy dumája van!
P. Beára, akit lehetetlen kiismerni, a szabadság örök keresője!
Tibire, akit minden érdekel, ami engem nem:D!
Barbira, aki őszintén tud ártatlan lenni!
Sz. Beára, aki megismételhetetlen!
Katusra, aki mindenkit képes szeretni!
Nikire, aki a világ legjobb szívű embere!
Dórira, aki mindig tud nevetni!
Ferire, akit gyakorlatilag alig ismertem!
Danira, aki soha senkit sem bántott!
Remélem senkit sem hagytam ki. Sokat jelentetek nekem. Köszönet azért, hogy megismerhettelek titeket!
A tanáraimról nem írok. Senkit sem sértenék meg, de nem tudnék mindenkinek köszönetet mondani. Aki úgy érzi, korrektűl végezte a dolgoát, annak köszönöm!

 Ezt a videót egy haverommal csináltuk. Azok vannak rajta, akik a legközelebb kerültek hozzám, akikkel a legjobb viszonyba voltam.

Keresztény emberként a legszebb dologgal köszönök el, ahogy tudok. Ennél nincs jobb, amit mondhatok. Nekem ez jelenti a legtöbbet:

ISTEN ÁLDJON MEG TITEKET!