Jó régen nem írtam, aminek egyik oka, hogy nem is voltam gépközelben, a másik, hogy gondolkodtam, írjak-e azokról a dolgokról, amik jelenleg benne vannak.

Ezt egyébként még mindig nem döntöttem el. A blog ugyan nem napló (tudom, tudom, internetes naplót jelent, de akkor sem az!), tehát teljesen nem is nyíltam meg benne soha. Beláthatjuk, hogy az ember a legszemélyesebb érzéseit nem teszi fel az internetre. Külföldön vannak olyan bloggerek, akik minden fingásukról beszámolnak, tényleg a legapróbb részletekig. Hogy miről veszekedtek a párjukkal, milyen volt este a szex, hogy mi nyomja a lelküket, stb. Nálunk inkább az dívik, hogy nagyon hosszú bejegyzésekben mindenféle érdekes és kevésbé érdekes témáról blogolnak az emberek, vagy pedig egy-két mondatban utalnak valamire. A kedvenceim azok a közéleti szereplők, akiknek minden napja valami igazi kaland. Megtámadják őket, be akarják csapni őket a boltba, rájuk köszön egy szép lány... tiszta szomszédok :D
Én pedig csak úgy írok. Nem mondom, hogy egyik csoportba sem tartozom, mert nem igaz. Én mindegyikbe beletartozom. Bár személyes dolgaimról azért nem számolok be óramű pontossággal.

Maradjunk annyiban, hogy aki jelet kér az Istentől (pl. én), az megkapja. Könnyen lehet, hogy nem olyat, mint amit kapni akart.
Jelenleg két esemény is megkavart. Az egyik a múltból jelent meg, a másik a jövőből köszönt rám.

Nagyon rég csináltam utoljára, hogy csak úgy zenét hallgassak. Gyakorlatilag nem is figyelve, mi megy, csak engedni, hogy belőlem is érzelmek törjenek fel. Pl. most, mikor Supernemet hallgatok (akusztikusan). Eszemet sem tudom, mikor hallgattam őket utoljára.
Pedig valaha mennyire szerettem koncertre járni. Bikini, Lord, Pokolgép, Ossian, Beatrice, Tankcsapda, Supernem, Alvin és a mókusok, Sub Bass Monster, Belga, Hobo, Aurora, Bross Borns... és még rengeteg más koncert. A legkülönbözőbb zenékből.
És úgy éreztem, hogy én magam vagyok a zene. Felszabadult voltam, és gondtalan. Boldog?
Ma más nem járok koncertekre. Nem is tudok ott feloldódni. Zavar a tömeg, zavar, ha piás az énekes, meg úgy általában zavar, ha részegek vannak körülöttem. Tehát, ma már nem oldódok fel koncerteken. Sőt, feszült vagyok alattuk.
De az ilyen tűzforró napokon jó hallgatni a régi, kedves számokat. Amikkel ma már nem tudok azonosulni. Nem a mély gondolatokat keresem ilyenkor. Arra ott az Edda, a Bikini, a Pokolgép, és a többi, komoly mondanivalóval bíró zenekar.
Ilyenkor csak az érzést keresem. Erre pedig ezek a pop, deszkás, modern punk zenekarok, mint a Supernem, a Junkies, és az Alvin és a mókusok tökéletes.
Kicsit visszavarázsolják azt a srácot, akik a gimi végén voltam. Én már nem akarnék újra az lenni. Cigi, pia, és az állandó vágy a barátnő, és/vagy a szex után. Végül is, sokunk kamaszkora erről szól. De emlékezni, az jó!

Amit akkor éreztem, arra jó példa lesz ez:

Vár rám az apám az anyám
Vacsira de haza úgysem megyek iskola után
Rock and roll szédít, még hív ezen az éjszakán
Várhatnak rám
Süt a nap jön a nyár bizsereg az agyam
Belehalok olyan nagyon akarom
A fejemet vakarom
Az órákat, a perceket számolom
Mert érzem, tudom
Rám mámor vár
Buli van faszikám
Dübörög a zene, hülye aki ilyenkor is kesereg
Sörnyitót keresek, gyere velem, itt a helyed
Elvesztheted a fejed, nem baj, ha nincs jegyed
Rám mámor vár
Buli van, gyere még, ebből soha nem elég
Ördög bújt beléd, itala fejbe vág
Úgy jó, ha árt, mámor vár rád
Kinyitott a büfé croissant, parfé, bólé
Nincs lé, nincs lé
Teljesen kész vagyok minden jóra
Francia óra, legyen a csajoké
Recseg a rekamé