Böjt van.
Erre a világi ismerőseim kétféleképpen szoktak reagálni:
- Becsülik a kitartásomat.
- Hülyének néznek.
De a legtöbben ennek a kettőnek az ötvözetét gyakorolják.
Amikor elkezdődött aktív keresztény életem, tehát 13 éves korom körül, elég sokáig gondom volt a böjtöléssel. Konkrétan nem nagyon tudták nekem elmagyarázni, hogy "miért jó az Istennek, ha én nem eszem?", később pedig egyszerűen úgy fogtam fel, hogy ha valamiről lemondasz, azzal kifejezed a másik fontosságát. Kicsit úgy gondolkodtam, mikor a nemdohányzó barátnőm mellett nem gyújtottam rá. "Én lemondok a bagóról, érte, és lemondok a húsevésről a nagyböjt péntekjein az Istenért."
Ma eszemmel ez már kicsit gyermekded gondolatnak tűnik.
Úgy gondolom, a böjt lényege valójába annyi, hogy még közelebb kerülhessünk az Istenhez, még többet imádkozzunk, még inkább az Ő közelségében helyeződjünk. Illetve, hogy felkészüljünk az eljövendő nagy ünnepre. Ez nagyböjt esetén a húsvét, most éppen a karácsony.
Most nem leszek népszerű, de szerintem a lelki böjtölés, a nekünk fontos dolgokról való lemondás (pl. nem nézünk tv-t, nem játszunk számítógépen, nem hallgatunk zenét, stb, kinek-kinek ízlése szerint) NEM váltja ki a testi böjtölést!
Igenis, a böjt része, hogy (a keleti Egyházban) szerdán és pénteken nem eszünk húst (a nyugatiban is!). Erről a témáról Kocsis Fülöp püspök szavait idézem, aki szerzetesként a böjtölésnek nagyon magas fokát űzi:
"Természetesen mindezek mellett érdemes a böjtre, a finomabb ételektől való önkéntes tartózkodásra is odafigyelni, hiszen a jócselekedetek nem váltják ki a testi böjtöt. Sohasem tudunk eleget tenni. Ugyanakkor meg lehetünk győződve arról is, hogy Krisztus Urunk a legapróbb fölajánlást is kedvesen fogadja, mint a szegény asszony két fillérjét."
A püspök atya is így kezdi ezt a bekezdést: "mindenek mellett". Itt a lemondás nem étellel történő lemondásáról ír, és miután kifejtettem, hogy nem váltja ki a testi részét, azért leszögezném: NAGYON fontos!
Amikor a hústilalom kialakult, akkor egy óriási áldozat volt, NEM enni belőle, mikor van. Ma már ez nem egy nagy dolog, gyakorlatilag némi pékárúval olyan fejedelmi lakomát lehet csapni, aminek hírére járnak a négy égtáj felől!
Ha az Egyház böjtre vonatkozó utasításait (pénteken, és esetleg még szerdán sem eszünk húst) maximálisan betartjuk, akkor egyrészt elkönyvelhetjük, hogy jó zsidó módjára viselkedtünk. Hangsúlyozom: JÓ zsidó módjára. A törvény betűjét maximálisan betartottuk. Ha keresztényként is szeretnénk böjtölni, akkor viszont érdemes valamiféle örömöt találni a lemondásokban.
A legnagyobb baj talán az a gondolatmenet, hogy hogyan KELL böjtölni. Ahogyan bajnak érzem a "mennyit kell templomba járni", "mennyit kell gyónni", "mikor kell áldozni", és társaikat is.
Böjtölni, imádkozni, templomba járni, stb. nem kell, hanem egy óriási lehetőség. Egy lehetőség, aminek a segítségével közelebb kerülhetünk az Istenhez. Természetesen vannak nehézségei a böjtnek, ahogy az imának és a szertartásra járásnak is! Aki ilyesmivel még nem találkozott, az szinte biztosan nem veszi ezt elég komolyan. Az ember annyira kicsiny az Úrhoz képest, és a teste annyira köti, hogy nem tud mindig tökéletesen "ráhangolódni az Istenre". Pedig, amikor ez ritkán-gyakrabban, (kinél hogyan) megtörténik, akkor olyan boldogság tudja elragadni az embert! Egy darabka Mennyország! Sok szektával éppen az az egyik nagy baj, hogy elvárja a tagjaitól, hogy ezt a nagy örömöt MINDIG érezzék. Testvérek, emberek vagyunk! Vannak gondolataink, gondjaink, nehézségeink, és örömeink is, amik elvonják a figyelmünket. Persze, ha tudunk, tegyünk ellene, de ha nem, akkor egyszerűen csak próbáljuk újra!
De az Istentiszteletnek, a böjtnek, vagy az imának nem az a CÉLJA, hogy mi lelkileg kielégüljünk, felemelkedjünk, stb! Ez maximum pozitív velejárója!
Tehát, visszakanyarodva a böjthöz: nem könnyű. Maximálisan tudom. De annyi örömet ad ezen keresztül az Isten (ami így nagy baromságnak tűnhet. Mi öröm származhat a nekünk fontos dolgokról való lemondásban?), amennyit el sem tudunk képzelni!
És ha vállaltunk valamit, de elbukunk?
Akkor tartsunk bűnbánatot/kérjünk bocsánatot az Istentől, majd folytassuk. Az Úr a legkisebb felajánlást is nagy örömmel fogadja!
Utolsó kommentek