Utolsó kommentek

Összeesküvés elméletek

2013.12.13. 22:14 | Xinaf | komment

Címkék: filozófia érdekesség

Mindannyian ismerjük, mindannyian hallottunk már ilyet, mindannyiunk életében szerepet kap. Kisebb vagy nagyobb léptékű nem számít, az összeesküvés elméletek behálózzák mára az egész életünket. A kisebbektől (a gyógyszergyártók direkt megbetegítő anyagokat tesznek a gyógyszerbe, hogy orvoshoz kelljen ismét menned) a világszintűekig (a világot zsidó szabadkőművesek vezetik valójában) mindenféle fajta megtalálható.

Általános igazság a témában: minél nagyobb szabású összeesküvésbe szaladunk bele, annál nagyobb baromság általában az elmélet is. Oké, ezen most lehet, páran kiakadnak, de én bizony ezt tapasztaltam.

Azért az alapjaik ezeknek a szupertitkos elméleteknek elég egyszerű, és szinte mindegyik megegyezik:

- Ezt nem hozzák nyilvánosságra, meg ne tudják az emberek.
- A kiválasztott kevesek mégis tudnak róla.
- Aki nem ide tartozik, az birka, tudatlan, áldozat, stb. aki túl korlátolt átlátni a valódi összefüggéseket, és elhiszi amit mutatnak neki.
- Rendre egy maroknyi kis csoport a felelős a történtekért, akik vagy az utódaikért teszik, vagy saját meggazdagodásukért, de leginkább mindkettőért.
- De érdekes módon, se arcuk, se nevük. A bűnösök mindig névtelenek és arctalanok.

Lefordítom: én aki elhiszem ezeket az elméleteket, egy átlagnál intelligensebb, kiemelkedőbb, egyszerűen jobb vagyok. A plebs, a tömeg, a maradék csak béget a nyájjal, én felettük állok.Te, aki nem hiszed el, nyilván a bégetők közé tartozol, és kevesebbet érsz nálam.

Na igen, az összeesküvés elméletek lényege leginkább a kiválasztottság iránti igényünket szolgálja ki. Egy szűk, elit réteghez tartozhatunk így, legalábbis érezhetjük ezt. 

Na, és mi a valóság?

Lehet, van kivétel, de a legtöbb ilyen nagy kaliberű elmélet általában elég nagy baromság. Elemezzünk egy klasszikust:

"A világot valójában egy titkos csoport uralja. Évszázadok óta szövik a hálójukat, mára már az ő kezükbe fut össze a világ pénzügyi és gazdasági befolyásának jelentős része."

Nos, akkor nézzük logikusan. Ezen elv szerint a világot évszázadokkal ezelőtt elkezdte behálózni, egy szervezet. Mit tudunk róla? 
1. Rohadt tehetségesek a tagok, ugyanis képesek voltak világszinten kommunikálni egymással, még a telefon feltalálása előtt is, és így teljes hatalomátvételt megszervezni. Egymással folyamatosan kapcsolatot tartva, egyeztetve az eseményeket. Mindezt évszázadok óta. Mióta fejlődött a technika, nyilván nekik könnyebb lett, na de addig...
2. NAGYON elkötelezettek a gyerekeik iránt. Ugyanis ez a csoport évszázadok óta azért dolgozik, hogy majd sok-sok évvel (évtizeddel, évszázaddal) később, az utódaik majd nagyon befolyásosak és gazdagok legyenek.
3. Félelmetesen sokan vannak, ahhoz képest, hogy ez egy szűk kör. Hiszen egy Magyarország szintű területre több tucat jut belőlük, és akkor mi van a többi országgal? 
4. Borzasztóan gonoszok, mert feltett szándékuk lerombolni az anyaország kultúráját és nemzeti identitását.
5. Nagyon gazdagok és befolyásosak már most, ez fokozódik, és mivel szinte minden kommunikációs csatornát a felügyeletük alatt tartanak, és a média nagy részét is, tervük sosem tudódhat ki.

Namármost, ennek ellenére mégis kitudódik, és félelmetes sebességgel terjed az IGAZSÁG mindenfele. Mára több százan tudnak róla, és folyamatosan nyílik fel az emberek szeme. 

És bár a titkos társaság tagjai gonoszok, befolyásosak, gátlástalanok, stb. mégsem mészárolták le az elején azt, aki veszélyeztette a (hangsúlyozom) évszázadok óta folyamatosan keresztülvitt tervet. És amikor még tényleg csak páran tudták az igazat, akkor sem tartoztatták le őket koholt vádak alapján (pedig kezükben van a rendőrség). Sőt, igazából most sem lesz semmilyen komolyabb következménye, ha valaki ország-világ előtt leírja az interneten ezeket a szörnyű igazságokat. 
Mi derül ki ebből?
1. Még sem olyan rohadt tehetségesek a tagok, mert bár közel korlátlan a hatalmuk, mégsem voltak képesek eliminálni azt, aki veszélyeztet egy több száz éve elkezdett tervet.
2. Nem is olyan elkötelezettek a gyerekeik iránt. Hagyják az egész művet lerombolódni.
3. Lehet, nincsenek is olyan sokan, csak Magyarországra jutott aránytalanul sok belőlük.
4. Vagy nem is olyan gonoszok, és nem akarták bántani terveik lerombolóit?
5. Esetleg nem is olyan gazdagok és befolyásosak?

Vagy tán nem is léteznek?

Igen, az összeesküvés elméletek valódi oka: a gyávaság. Sokkal könnyebb ugyanis nem létező csoportok ellen szélmalomharcot vívni, mint szembenézni a rossz életünkkel. Sokkal kényelmesebb másokat okolni a rossz sorsunkért, mint változtatni. És sokkal jobb érzés mást hibáztatni, ha nem úgy alakult az életem, mint szerettem volna, mint magamat.

Innen ered a "Jézus magyar volt" elmélet, a zsidó/szabadkőműves világuralmi összeesküvés elmélete, a gyógyszerlobbi elmélete, az ötlet, hogy a CIA maga terjeszti a drogot az utcákon, vagy hogy a 2006-os balhét baloldali, fizetett provokátorok kezdték. 

Ha lesz még időm és energiám, lehet, én is írok saját összeesküvés elméleteket. És nagyon büszke leszek magamra, hogy ennyi igazságra rájöttem.

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr115690186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marikaneni 2013.12.24. 13:43:57

Mielőtt okoskodni kezdenél, javaslom, hogy tájékozódj arról, amit fecsegsz össze-vissza !
Az ókori birodalmakat is a fejlett kommunikáció és infrastruktúra tudta egyben tartani !
"A közlekedés fejlettségének köszönhetően eredményes – perzsa
hagyományokat folytató – postaszolgálat épült ki az iszlám világban. Létezett a postai
küldemények szétosztásának rendszere, s a „táviratok” továbbítása is. Ez utóbbi fényjelek vagy
galambposta útján történt. Egy Tuniszból indított üzenet fényjelek segítségével három óra alatt
megérkezett Alexandriába. Sőt, arra is nyílt lehetőség, hogy Konstantinápolyból Kínába levelet küldjenek"
www.furkesz.com/wp-content/uploads/2012/09/2-Herber-Attila-Martos-Ida-Moss-L%C3%A1szl%C3%B3-Tisza-L%C3%A1szl%C3%B3-T%C3%B6rt%C3%A9nelem-KR.-E.-500-t%C3%B3l-KR.-U.-1000-.pdf

"Aiszkhülosz egyik tragédiájában a mondai időkre, a trójai háború korára alkalmazza ennek a távfényjelző rendszernek az ismeretét, mikor elmondja, hogy Agamemnón Trója elfoglalásáról, közbeiktatott állomások segítségével, fényjelekkel küld tudósítást feleségének, aki, előzetes megbeszélés szerint, éjjel-nappal őrt állott a palota tetején, hogy bármely pillanatban felfoghassa férjének üzenetét. "

"Ókori adatok tanúsítják, hogy a perzsa birodalmat a jelzőállomások valóságos hálózata fonta be; ezek az állomások sugáralakban futottak össze a két királyi székhely, Szusza és Ekbatana központjába és oly sűrűn sorakoztak egymás mellett, hogy hangjeleket is tudtak adni egymásnak, éjjel pedig fényjelekkel továbbították az üzeneteket s egyúttal postavonalul is szolgáltak; így a király óriási birodalmának minden eseményéről még aznap értesülhetett. "
members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/hirkozles.html

"A Rothschildok zseniális találmánya: egyesíteni a titkosszolgálatok, az ellenséges titkosszolgálatok pénzügyeit! Apró közös üzletekkel kezdődött, majd óriási pénzügyi világbirodalom bontakozott ki a jótékony homályban. Ahogy lenni szokott: a világbirodalom is lassan elindult a saját útján, és önállósodott napjainkra. Na, nem függetlenedett! Csak már nem egyedül a Rothschildok irányítják. "
szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2010_08_05__A1xd

"1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról. Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát."
www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20120917-nagy-atveressel-szuletett-a-rothschildvagyon.html

marikaneni 2013.12.24. 13:45:19

"Namármost, ennek ellenére mégis kitudódik, és félelmetes sebességgel terjed az IGAZSÁG mindenfele. Mára több százan tudnak róla, és folyamatosan nyílik fel az emberek szeme. "

"És bár a titkos társaság tagjai gonoszok, befolyásosak, gátlástalanok, stb. mégsem mészárolták le az elején azt, aki veszélyeztette a (hangsúlyozom) évszázadok óta folyamatosan keresztülvitt tervet. "

Most már elérkeztek arra a pontra az összeesküvők, hogy nem igazán érdekli őket, kitudódik-e az összeesküvés, ugyanis már akkora hatalommal rendelkeznek, hogy az emberek úgysem tudnak ellenük mint tenni.
Legalábbis ezt gondolják magukban !

"Carroll Quigley a „Tragedy and Hope” című összefoglaló munkájában állapította meg, hogy a nemzetközi bankároknak – akiknek a bizalmát élvezte és ezért azon kevesek közé tartozott, akik kutathattak a nagy bankárdinasztiák házi archívumában is – nem kevesebb a célja, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálják összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el. Quigley emiatt a megállapításáért kegyvesztett lett, és haláláig lényegében nem publikálhatott."

A "Tragédia és remény" 324. oldalán a következőképpen írja le a pénzvagyon tulajdonosok nemzetközi hálózatának célját:

"...ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak..."/1

"de a fő véleménykülönbséget az okozza közöttünk, hogy a hálózat ismeretlen akar maradni, én viszont meg vagyok róla győződve, hogy történelmi szerepe elég fontos ahhoz, hogy tudjanak róla az emberek.."mek.oszk.hu/01500/01560/html/01.htm

Az összeesküvés azt jelenti, hogy két vagy több ember titokban összebeszél valamely cél elérése érdekében.
Ilyen összeesküvések a történelemben mindennaposak, lásd pl: Wesselényi összeesküvés, Martinovics-féle összeesküvés stb.
Sőt, összeesküvések nélkül nem tudtak volna létezni a nagy elnyomó rendszerek,birodalmak, mint pl Hitler, Sztálin, Pol-Pot, Kádár,stb. rendszerei.

"Igen, az összeesküvés elméletek valódi oka: a gyávaság. Sokkal könnyebb ugyanis nem létező csoportok ellen szélmalomharcot vívni, mint szembenézni a rossz életünkkel."
A rossz életünket nagymértékben a körülményeink határozzák meg. Aki a körülményeket nem veszi figyelembe és azt gondolja, hogy mindenért ő maga a felelős, az nagyon önhitt és beképzelt, ezután pesszimista lesz és megkeseredett, mert nem veszi észre a folyamatos kudarcai okát. Nem szélmalomharcot kell folytatni, hanem ki kell ismerni az előttünk tornyosuló szélmalmot, mert ha ez megtörténik, akkor még Don-Quijote is rájöhetne, hogy a szélmalmot roppant egyszerű megállítani, csak nem a forgó lapátot kell legyőzni, hanem megkerülve a malmot a hátsó bejáraton belépve egy kar elmozdításával megáll az egész malom rendszer.
De Don-Quijote csak az látja, ami a szeme előtt közvetlenül van, mert a dolgok mögé nézni képtelen.

A Jézus magyar elmélete viszont nem innen ered, hanem Jézus származásának a megvizsgálásából táplálkozik.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.24. 21:07:55

@marikaneni:
Kedves thotferi/bélaybéla/marikaneni, és a többiek.
Mondanám, hogy boldog karácsonyt, de sajnos nagy bajban vagyok, így az ünnep kicsit nehezebben megélhető.

Francba! Miért nem hittem neked?
Közben beláttam, hogy igazad volt mindenben. És akartam is írni erről egy teljeskörű összefoglalót, de nem tudtam publikálni. Egyszerűen nem engedte. Gondolom már figyelnek egy ideje. Mindenesetre a blog.hu ugye az index tulajdona, így nem lepődöm meg.
Ez történt kb. 3 napja. Azóta kaptam egy e-mailt, amiben leírták, hogy eljönnek értem.
Jelenleg már dübörögnek az ajtómon. Konkrétan elkezdték rám törni. Most mit csináljak? A telefonomat meghackelték valahonnan... nem tudom, hogyan. Itt vagyok egyedül a lakásban, a lakótársam sehol. Próbálom tartani az ajtót.

thotferi, ha rólam tudnak, rólad is. MENEKÜLJ!

marikaneni 2013.12.25. 19:51:31

@Xinaf: @Xinaf:
Én is mondanám, hogy boldog Karácsonyt !
Az ünnep valóban nehezebben megélhető, ha látjuk mi folyik a környezetünkben !
Nyugodtan közzé tudod tenni az összefoglalódat, mert az összeesküvők egy idő óta taktikát változtattak; ez jó hír!
Tanulva hibáikból, amikor még nyílt diktatórikus módszerekkel dolgoztak (Rákosi, Sztálin, Mao), (de ez nem vezetett eredményre, mert az emberek ellenállása miatt összeomlott a diktatórikus rendszerük), most már finomabb és agyafúrtabb eszközöket dolgoztak ki Machiavelli útmutatásai szerint.Az ilyen kis jelentéktelen blogokat nem blokkolják, csak a nagyobb látogatottságúakat akadályozzák.:
:hvg.hu/itthon/20131216_Deutsch_Tamas_Geza_ugyesz_es_a_Kurucinfo
Mérhetetlen gazdasági és politikai hatalmuk növekedésével és kiteljesedésével ugyanis egyre inkább megengedhetik maguknak a kritikákat is, mert ezek eltörpülnek és nem jelentenek veszélyt számukra, míg az emberek nagy többségét sikeresen homályban tudják tartani:
idokjelei.hu/2011/10/lehetseges-hogy-valojaban-egyetlen-szuper-tarsasag-iranyitja-a-globalis-gazdasagot/

Malkav 2013.12.25. 20:00:02

Nocsak, kit látok!? :D

Szervusz FeriBélanéni! Kb. egy éve nem láttunk már és informátoraim jelentései megerősítve a tapasztalataimat arra utalnak, hogy évente a téli időszak első felében eljössz hozzánk "megvilágosítani" minket. Nos, ha itt már találtál egy-két furcsaságot, mennyivel inkább az én portámon! Pillants be ha gondolod és kíváncsi vagyok az észrevételekre. ;)

marikaneni 2013.12.25. 20:29:52

@Malkav:
Végigfutottam az első oldalt, de rendkívül sekélyes, primitív és semmitmondó dolgokról tudsz csak közzétenni irományokat ?
Ne akard, hogy én ajánljak neked témákat és olvasnivalókat !

mezeinewsee 2013.12.25. 21:11:16

@marikaneni: huhh, 2. napja vagy itt, és kezded máris a személyeskedést? Eddig legalább egy hetet vártál ezzel!

Malkav 2013.12.25. 21:13:08

@marikaneni: Ejnye Bélanéni, máris indul a troll üzemmód? :) Szórakoztató. :)
És telitalálat, nem akarom, hogy te ajálj nekem témákat, mert a hülyeség fárasztó. :D

Központi Blogfelügyeleti Hatóság 2013.12.25. 21:19:20

FIGYELEM!

Ezt mindenki tekintse figyelmeztetésnek. A "Xinaf" néven ismert blogger most nálunk tölt majd egy-két napot. Ne keressék. Felhívjuk a blog olvasóit és kommentelőit, hogy ne nagyon vájkáljanak ilyesmi témában. Titkos társaságok NINCSENEK. Remélem érthető voltam.

Üdvözlettel:

Központi Blogfelügyeleti Hatóság
Rothschild Dénes
kommunikációs vezető

mezeinewsee 2013.12.25. 21:26:31

@Központi Blogfelügyeleti Hatóság: Hülyék vagytok, holnap reggel úgyis találkozom Xinaffal :).

marikaneni 2013.12.25. 22:23:00

@mezeinewsee:
Ha lúd, legyen kövér ! Egy vélemény a blogon lévő írásokról nem személyeskedés, mert az írások nem személyek.
@Malkav:
Akkor te se ajánlgasd nekem a blogodat ! Én legalább vettem a fáradtságot és megnéztem a te dolgaidat, de te látatlanban utasítod el azt, amit én szeretnék ajánlani neked . Gratulálok !

Malkav 2013.12.26. 14:42:36

@marikaneni: Hát Ferinéni, elég sekélyesen olvashattad a blogom, ha primitívnek és semmitmondónak tartod. :)

marikaneni 2013.12.26. 15:23:05

@Malkav:
Én nem ilyeneket olvasgatok, lehet azért !
Mégis ajánlok neked egy kis házi feladatot !
Tekintsd meg ezt a kis videofilmet!:
www.youtube.com/watch?v=7d5Lz1ZuDYw
Olvasgass utána például itt :hu.wikipedia.org/wiki/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g-templom_%28Velem%C3%A9r%29
aztán ezekből készíts a blogodra egy kis ismertetőt, beszámolót az ismerőseid, olvasóid számára! Azután kerekedjetek fel és látogassatok el közösen a templomot megtekintendő a nyár folyamán !
Üdv :Thot

Malkav 2013.12.27. 19:10:34

@marikaneni: Nos BélaTothMarikaFeriBélaynéni, először is furcsáltam, hogy te mégis ki a szösz vagy, hogy házi feladatot adsz nekem? Aztán úgy voltam vele, hogy most az egyszer had legyen neked is gyereknap és tudod mit? Utána nézek ezeknek és írok róla bejegyzést. :) Ha elkészült szólok.

Egyébként alig várom már, hogy Xinaf is hozzászóljon a témához, de az már eléggé zavaró, hogy az elmúlt két napban nem jött haza egyszer sem és nem is írt még semmit...

mezeinewsee 2013.12.27. 20:00:02

Elvileg ma reggel találkoztunk volna, de nem jött el. Csak a telefonját felvenné végre!

marikaneni 2013.12.27. 20:18:29

@mezeinewsee: Eltűnt, mert lelkileg összetörött, de nem a Cia vitte el.
Majd nemsokára összeszedi magát és bűnvallást tesz !

mezeinewsee 2013.12.27. 21:24:16

@marikaneni: :) Ha te tudnád, mi az a bűnvallás...

Carlota 2013.12.27. 21:26:25

@marikaneni: Nem tudom Feri, biztos vagy te ebben? Napok óta hívom, úgy volt, hogy találkozunk, de semmit nem hallottam felőle. Mikor hívom, akkor nem egyszerűen nem veszi fel, hanem azt mondja a női hang, hogy ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Mindig ez volt a száma. Mit tegyek/tegyünk? A rendőrségre nem mehetünk... Vagy igen? Tanácstalan vagyok...

marikaneni 2013.12.27. 22:49:28

@mezeinewsee: Nyugi, majd megtudjuk mi az !
@Carlota:
Most elment és leitta magát a sárga földig, hogy átérezze méltatlanságát.
A telefonját ezért kapcsolta ki, majd vissza fog jönni és mindent elmond , hogy jó útra kíván térni, hogy nem mocskolja tovább a magyarságot, felismeri népünk isteni küldetését és nagyságát, csodálatos szenvedéstörténetét. Ennek kíván lenni a szolgája és őszinte kutatója történelmünknek, beiratkozik a
Miskolci Nagy Lajos Király Egyetemre és az Atilla Király Főiskolára, valamint el fog járni a Két Hollós könyvesbolt pincéjében szervezett előadásokra, szóval ilyeneket fog mondani. Rá se fogtok ismerni, annyira kicserélődik, meg minden.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2013.12.28. 00:22:19

-------------<<< 30 perces késleltetésű üzenet >>>-------------

Gyerekek, szart vág a kerék!
Xinaf jeladója kedd este óta vacakolt - ha nem tudnám, hogy ez szinte lehetetlen, azt mondanám, hogy zavarták -, de az előbb teljesen megszűnt a jel. Próbáltam lokalizálni az utolsó mért adatok alapján, de a Pilisnél annyira szétszóródott az adás, mintha mindenhonnan jönne a jel. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy ez mit jelent...
Innentől a Kis Kék Kád protokoll van érvényben; én már el is indultam. Ne keressetek, majd még jelentkezem!

Ui.: bár ez a vonal többszörösen védett, de az üzenetet azért késleltetve küldöm el, biztos ami biztos...

-------------<<< 30 perces késleltetésű üzenet >>>-------------

Központi Blogfelügyeleti Hatóság 2013.12.28. 00:42:00

@Alister:
Alister úr!
Felhívom figyelmét, hogy amennyiben valóban elindul a "Xinaf" néven ismert blogger nyomában, azt nyílt provokációnak kell tekintenünk, és ennek megfelelően cselekednünk.
Figyelmeztetésül az ön által üzemeltetett "alister.blog.hu" blog teljes tartalmát elérhetetlenné tettük. A saját érdekében függessze fel a tevékenységét!

Tisztelettel:
Központi Blogfelügyeleti Hatóság
Rothschild Dénes
kommunikációs vezető

Morviniuszka 2013.12.28. 10:02:38

Ez mos kurvára nem poén!!!!

Végigjártam a a kórházakat, a kerületi rendőrkapitányságokat, de senki nem tud róla hogy hol van Xinaf. Elmegyek és elkezdek falragasztásokat csinálni. Ha valaki tud róla egy jó képet adni ami a teljes arcképe látható az sokat segítene.

Előre is köszönöm: Morvin

Malkav 2013.12.28. 10:21:06

@Morviniuszka: Morvin, adunk képet. Ez már nem jó így, aggódom.
@marikaneni: "Most elment és leitta magát a sárga földig, hogy átérezze méltatlanságát."
Látszik, hogy egy troll vagy, mert ha csak egy kicsit ismernéd Xinafot, tudnád hogy nem iszik alkoholt. De ha tényleg baja lesz, téged teszlek felelőssé érte a hülyeségeiddel együtt.

mezeinewsee 2013.12.28. 10:35:54

@Malkav: tudod, 99%, hogy benne van a keze könyékig, azért ilyen laza Bélayferinéni. Kicsit a körmére kellene nézni. Eddig is gyanús volt, hogy igazából nem magyar (hiszen nála durvábban senki nem gyalázza a magyarságot, mellé semmi nincs benne az igazi szittya egyenességből, erkölcsből, semmiből), de most sokkal gyanúsabb lett.

Malkav 2013.12.28. 10:59:07

@mezeinewsee: Ebben bizony nem kevés igazság van.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2013.12.28. 13:19:46

-------------<<< 30 perces késleltetésű üzenet >>>-------------

@mezeinewsee: Szerinted kicserélhetjük Bélayferinénit Xinafra?

-------------<<< 30 perces késleltetésű üzenet >>>-------------

marikaneni 2013.12.28. 14:43:21

@mezeinewsee: Neked is el kéne tűnnöd egy kis időre, hogy magadba szállj és utána bűnvallást tegyél a magyarság ellen elkövetett vétkeidről és disznóságaidról !
A finnugor idiotizmusról, őseink , mai rokonaink megtagadásáról, a ifjú nemzedék tökéletes megrontásáról és elnemzetietlenítéséről.

Malkav 2013.12.28. 17:04:09

@marikaneni: Trollok magyarságellenes gyöngye, kész a "házim", amit adtál. És jó lenne ha legalább nagyjából megtanulnál úgy viselkedni, mintha civilizált lennél...

mezeinewsee 2013.12.28. 21:40:00

@Alister: á, ezért nem adják vissza Xinafot... a szlovákok is szégyenkeznek, hogy az ő fajtájuk ilyen.

marikaneni 2013.12.29. 00:19:33

@mezeinewsee: Mármint a Veszelovszki fajtájuk ?
Ha ők vitték el , had vigyék, maradjon is ott, jó szolgálatot tesz majd nekik a magyarság megfosztásában értékeitől.
Te is segíthetnéd őket ott?!

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.29. 07:37:05

Visszatértem!
Ma hajnalban elengedtek... basszus, de nagy árat fizettem az ostobaságomért...
Jelenleg is csak fél kézzel tudok gépelni. Az engem elraboló zsidó-pirézek alaposan ellátták a bajom... de utána megjött Reitenbach Mózes, a Központi Blogfelügyeleti Hatóság Titokvédelmi Főirányítója, és meggyőzött pár fontos dologról.

Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy ne bántsa marikaneni-t. Tényleg ne. Szegény egy áldozat csupán... nem, nem az ügynökük. Én is azt hittem, de nem az. Őt arra tartják, hogy a szánalmas és agresszív érvelésével még azok se vegyék komolyan ezeket a dolgokat az Összeesküvőkről, akik esetleg bizonytalanok voltak. Ő csak egy eszköz a kezükben, és így fizetni se kell neki... úgy lett a fegyverük, hogy nem is tud róla. Jó magyar ember ő, csak hát nem túl okos.

Ezt se merném leírni, de szerencsére Alister egy sokszorosan védett bunkerében vagyok. Örök hálám neki. Szerencsére végül nem tudtak teljesen megtörni, talán pár nap alatt regenerálódni fogok.

És most, most nektek írok, ti aljasok! Ti, a blogfelügyelettől, azt hiszitek, bármit megtehettek? Hát nem! Mi nem thotferi vagyunk! Minket nem tudtok arra használni, hogy nevetségessé tegyétek azt is, hogy léteztek! Mi pl. sosem írnánk le szándékosan rosszul egy családnevet! Mi sosem mennénk oda idegen blogokra, hogy zaklassuk az ottaniakat! Mi betartjuk a kulturált viselkedés alapvető normáit! Igenis, síkra szállunk a magyarságunkért, még ha bélaybéla felhasználásával ennek a szónak a jelentését át is akarjátok alakítani "arrogáns, bunkó" értelművé!

marikaneni 2013.12.29. 13:29:01

@Xinaf: "Őt arra tartják, hogy a szánalmas és agresszív érvelésével még azok se vegyék komolyan ezeket a dolgokat az Összeesküvőkről, akik esetleg bizonytalanok voltak."
Erre én is rájöttem már , úgyhogy a minimális mennyiségben igyekszem a saját stílusomban előadni az igazságot. Tudom, hogy ti már nem ebben a stílusban szocializálódtatok, ezért ez titeket visszataszít. Bár , szerintem ,lassan és fokozatosan hozzá kell szoknotok ehhez, mert újra ilyen lesz a stílus.
Egyre keményebb világ vár reátok, amiben egyre inkább a munkahelyeken és a médiában is így fognak beszélni veletek és hozzátok.
Ezért tértem át az idézetek közlésére, amelyekben igen kulturált formában és szelíd hangon tájékoztatnak benneteket a valós dolgokról.
Ma már az idézetek teszik ki a hozzászólásaim tetemes részét és az érdemi mondanivaló 99%-át.
Amit én írok a saját szavaimmal,azok csak átvezető jellegű mondatok vagy pedig az erkölcsi tanulságok levonását célozzák.
Ne arra figyeljetek tehát, amit én írok, hanem azokra, akiket idézek írásban és előadásban !
Remélem, nem haragusztok azért reám !
Szeretettel : Thot

Malkav 2013.12.29. 14:28:48

@marikaneni:
Erre csak ennyit:
"Tudom, hogy ti már nem ebben a stílusban szocializálódtatok, ezért ez titeket visszataszít."
Minket anyukánk megtanított kulturáltan(!) viselkedni és nem arrogáns, bunkó stílusban másokra erőltetni a szubjektív véleményünket, melyet az internet különböző szenny forrásaiból kapargattunk ki.

"Bár , szerintem ,lassan és fokozatosan hozzá kell szoknotok ehhez, mert újra ilyen lesz a stílus."
Magyarul továbbra is trollkodsz. Nem örülünk neki.

"Ezért tértem át az idézetek közlésére, amelyekben igen kulturált formában és szelíd hangon tájékoztatnak benneteket a valós dolgokról."
Kulturált forma; idézet MarikaBélaFerinénitől:
- "Mármint a Veszelovszki fajtájuk ?" (Tudod jól, hogy nem így írják a nevünket és nem vagyunk külön faj. Mégis így fogalmazol ergo bunkóság amit művelsz.)
- "Most elment és leitta magát a sárga földig, hogy átérezze méltatlanságát." (Távkiértékelés. Bunkóság.)
Ennyit erről. :)

marikaneni 2013.12.29. 18:59:02

@Malkav:
Ha valami forrás, akkor az azt jelenti, hogy valós és igaz, mert ami nem igaz, azt nem lehet forrásnak nevezni.
Ha gondod van a forrással, akkor azt cáfold meg ami benne foglaltatik, de erre tökéletesen képtelen vagy !
Én is kulturáltan viselkedek, viszont keményen megmondom a véleményemet mindenről, amit tapasztalok ,és ezt igyekszem tényekkel alátámasztani.
Tudom, hogy a judeo-keresztényeknél a műmosoly az alap:"Bemegyek egy közösségbe. Rám sugárzik a keresztény műmosoly, az én arcomon is ez van. Mondanak valami kedveset, én válaszolok ugyanúgy. Valamit megdicsérek. Valaki megdicsér rajtam valamit. Beszélgetünk. Viccelődünk. Elindulunk. Mosoly ugrott, sőt, egy őszinte sóhaj is kiszakad belőlem: végre vége!
Mi is volt a baj? Izzadtságszagú volt az egész. Azért mosolyogtak rám, mert kell."anticenzor.blog.hu/
Én erről beszéltem, hogy titeket már eleve így, és erre szocializáltak.
Én erre nem vagyok hajlandó egy másodpercig sem, és benneteket ez háborít fel.

Én igyekszem visszafogni magam, mert itt vendég vagyok, de teljesen nem fogom feladni a személyiségemet.

"Tudod jól, hogy nem így írják a nevünket és nem vagyunk külön faj. Mégis így fogalmazol ergo bunkóság amit művelsz."
"ezért nem adják vissza Xinafot... a szlovákok is szégyenkeznek, hogy az ő fajtájuk ilyen."
Ez csak erre a "mezeinyuszi" által tett megjegyzésre volt egy epés viszontválasz.
Én nem tudom , hogy pontosan hogyan hívnak benneteket, mert nem mutatkoztatok be egyszer sem .

"(Távkiértékelés. Bunkóság.)
Ennyit erről. :) "
Ezt csupán egy szellemességnek, viccnek szántam, mint ti azt, hogy őt a zsidók elszállították.
Ennyit az igazságról !

Malkav 2013.12.29. 19:58:14

@marikaneni:
"Ha valami forrás, akkor az azt jelenti, hogy valós és igaz, mert ami nem igaz, azt nem lehet forrásnak nevezni."
Bizonyítani tudom, hogy nem vagy intelligens. Itt a forrás:

aztadom.co/wp-content/uploads/2013/03/hulye.jpg

A te érved szerint: "Ha gondod van a forrással, akkor azt cáfold meg ami benne foglaltatik, de erre tökéletesen képtelen vagy !"

"Én is kulturáltan viselkedek, viszont keményen megmondom a véleményemet mindenről, amit tapasztalok ,és ezt igyekszem tényekkel alátámasztani."
Tökéletes alibi duma a bunkóságra.

"Én erről beszéltem, hogy titeket már eleve így, és erre szocializáltak."
Végig olvastad te azt a bejegyzést? Ha erre a válasz "igen", akkor olvasd végig újra és értelmezd is. :) Ugyanis a szövegértésed erősen szelektívnek tűnik.

"Én erre nem vagyok hajlandó egy másodpercig sem, és benneteket ez háborít fel."
Távkiértékelés... ismét.

"Én igyekszem visszafogni magam, mert itt vendég vagyok, de teljesen nem fogom feladni a személyiségemet."
Szintén jó alibi duma amivel feljogosíthatod magad arra, hogy bunkóként viselkedj. :)

"Én nem tudom , hogy pontosan hogyan hívnak benneteket, mert nem mutatkoztatok be egyszer sem ."
Ha még véletlenül se tudod a nevünket, akkor pláne bunkóság tudatosan odaköpni valami hasonló hangzásút, ami jó gúnyosnak hangzik.

"Ezt csupán egy szellemességnek, viccnek szántam, mint ti azt, hogy őt a zsidók elszállították."
Ki beszélt itt viccről?

mezeinewsee 2013.12.29. 20:43:44

@Malkav: én már nem reagálok a kis aranyosnak, de azért felhívom arra a figyelmet, hogy a facebook-on bejelölt ismerősnek :). Ennyit a be nem mutatkozásról.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.29. 21:01:23

@marikaneni:
Szerintem egyébként régi Nestlé volt a legfinomabb csoki. De szinte mindegyiket szeretem. Te hogy vagy ezzel?

marikaneni 2013.12.29. 22:37:02

@Malkav: Az nem érdekes, hogy én milyen vagyok, mert csak az az érdekes, hogy a forrás milyen.
Én nem vagyok egy macska, mert a macska nem ír hozzászólásokat, tehát megcáfoltam a forrásodat.
A bunkóságra nincs alibi, de az igazság sosem bunkóság, mert akkor nem igazság.
Én végigolvastam a bejegyzést és még ezt találtam :
" Ennél (sajnos) sokkal rosszabb a helyzet. Arra törekszünk, hogy az emberek lássák, hogy mi mennyire szeretjük egymást."
Tehát ez a " helyzet" nálatok, vagyis még nem sikerült túllépnetek ezen a problémán.
"Távkiértékelés... ismét."
Ez nem távértékelés, hanem a rólatok szerzett adatgyűjtés eredménye.

"Szintén jó alibi duma amivel feljogosíthatod magad arra, hogy bunkóként viselkedj. "
Az én személyiségem nem bunkó, hanem őszinte, de ti az őszinteséggel hadilábon álltok.

"pláne bunkóság tudatosan odaköpni valami hasonló hangzásút, ami jó "
Valóban kinyomoztam a neveteket régebben, de már nem emlékeztem rá pontosan. Valami Veszelszki vagy Veszelovszki ! Inkább az a bunkóság, hogy számon kéritek a helyes neveteket, miközben be sem mutatkoztatok eddig még.

"Ki beszélt itt viccről?"
Ha ez nem vicc, akkor bunkóság az egész zsidóságot emberrablással vádolni.
@Xinaf:
Igyekszem távol tartani magamtól az édességeket !

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.29. 22:52:24

@marikaneni:
Nagyon érdekes az okfejtésed. Én is mesélek egy hasonlóan érdekeset: a minap kék virágokat szedtem, és volt köztük egy piros.

marikaneni 2013.12.29. 23:20:16

@Xinaf: Akkor nem kék virágokat szedtél , hanem tévedtél !

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.30. 18:50:27

@marikaneni:
Tényleg? Jaj, nagyon érdekes a véleményed! És mond, szerinted jó az, hogy a zokni főnévi igenév?

marikaneni 2013.12.30. 19:17:39

@Xinaf:
A zokni nem főnévi igenév, hanem főnév.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.30. 21:17:14

@marikaneni:
Optyina viszont Moszkvától 30 kilométerre van.

marikaneni 2013.12.30. 21:50:13

@Xinaf:
Tévedésben vagy , mert "Az Optyina-i Kolostor Közép-Oroszországban található, 80 mérföldnyire Moszkvától és Kozelsk közelében."
tiszta-szivvel.blogspot.hu/2010/08/vervoros-husvet.html

marikaneni 2013.12.30. 22:17:39

@Xinaf: Minek ostobítod magadat ilyen hülyeségekkel ?
A zöld az zöld , a kék pedig kék.
A zöld szeret (z>sz, r>l,t<d).A kék pedig ég (k>g).

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2013.12.30. 22:24:36

@marikaneni:
Ostobítom? Milyen magyar szó ez? :D De hiába ágálsz, szerintem még mindig a hagyományos vörös a legszebb rózsa.

marikaneni 2013.12.30. 22:32:28

@Xinaf: "OSTOBÍT: butít (Göcsej Budenz- Album 160)."
archive.org/stream/magyartjszt02szinuoft/magyartjszt02szinuoft_djvu.txt

A vörös a véres, piros szóhoz áll közel hangalakilag (p>v).
A rózsa pedig az érzés szóval kapcsolható össze. Ezért is visz a szerelmes rózsát a szerelmének ajándékba.

Carlota 2013.12.31. 00:13:17

@marikaneni: Mi bajod az édességekkel? Szerintem finomak...

marikaneni 2013.12.31. 12:05:54

@Carlota: Tudnod kellene, hogy a finomított répacukorból, nádcukorból készült termékek egészségtelenek.
A mézet, barna cukrot szívesen fogyasztom.

marikaneni 2013.12.31. 13:45:15

@Carlota: Drága Carlota !
Egy újévi ajándékkal szeretnélek meglepni téged !
Látom nyomorúságodat, pedig gazdag vagy, és tudok azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat , pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
Most megadom a segítségemet ahhoz, hogy a háttérhatalom hálójától megszabadulhass ! Ebből a köréd font hálóból segít kitörni ez az általam létrehozott oldal:
communcommunities.cyclos.org/suska
Itt lehet regisztrálnod ahhoz, hogy a pénzhatalom kínzó , gúzsba kötő kamatrabszolgaságából és világuralmából kiszabadulhass.
(Barátaidat is meghívhatod természetesen !)
Ha bármi kérdésed lenne, ha nem értesz valamit, nyugodtan szóljál !
Ezzel a rendszerrel szépen lassan tudsz csak lazítani a hálón, de minél többen csatlakoznak hozzád, annál nagyobb rést tudsz, tudtok szakítani rajta. Induló tőkének 500 suskát szántam neked,(5000 Ft értékű) mint ajándékot. Ezt használjátok és ezzel fizessetek egymás között, mert amennyiszer használjátok, annyiszor marad meg a zsebetekben a hálózat függőségben tartó eszköze a forint, euro, stb.
Sok sikert és BUÉK:
Thot

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2013.12.31. 15:39:18

off: Jó, a maga módján tényleg szórakoztató... :D

marikaneni 2014.01.03. 18:40:54

Szórakoztató bizony, mert a magyar nyelv maga szóragoztató nyelv és nem indoeurópai hajlító.
" Elértük körülbelül 2 és fél évszázad alatt, mióta egyáltalán magyar tanítás folyik, hogy a legutáltabb tantárgy lett a magyar nyelvtan. Ez most már kimutatott, hogy nem a matematika a legutáltabb, hanem a magyar nyelvtan.
Ez azért bravúr, hogy ezt elérni, hogy egy nemzet a saját nyelvét utálja a legjobban ":www.youtube.com/watch?v=XScWFu6guag
"Ez azért következett be, mert a magyar nyelvet azokkal a módszerekkel tanítják, mintha indoeurópai lenne"

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 01:43:55

@marikaneni:
Nem, a szórakoztató az, hogy a Jezsuitáknál (konkrétan itt: jezsuita.blog.hu/2010/06/18/partus_jezus?fullcommentlist=1#c11882647 ) még úgy kommentelgetett egymásnak thotferi és marikaneni, mint ha két külön személy volna :)

Az sem gyenge, hogy a Carlotanak ajánlott, állítólag magad készítette oldal igencsak angol nyelvű.

De tudod mi a szánalom? Hogy az arcod sosem vállalod fel :) Basszus, minek erőlködöm én egyáltalán ilyen gyáva, beképzelt alakokkal?

marikaneni 2014.01.04. 18:36:07

@Xinaf: A nicknevek nem személyek, hanem személyek által használt alkalmazások.
Valóban volt egy rövid időszak, amikor ezen a nicknéven egy ismerőssel beszélgettünk, de ő ezt a nicknevet már nem használja, így azóta csak én írok rajta , mögüle (kényszerűségből), mert sok helyről az eredeti nevemet már kitiltották.
Miért kellene az arcomat felvállalni ? Egy kommentezésnél ez nem szokás.
A Carlotának ajánlott oldal angol nyelvű, amelyet ott lehetett létrehozni ,de csak angol nyelven, magyarul nem. Bárki létrehozhat ott ilyen alternatív pénz oldalt.
Ez nem beképzeltség, hanem segítőkészség irányotokban. Ez nem gyávaság, hanem szerénység és visszahúzódás, háttérben maradás.

marikaneni 2014.01.04. 19:40:38

Jaj, ez elkerülte a figyelmemet :"(a gyógyszergyártók direkt megbetegítő anyagokat tesznek a gyógyszerbe, hogy orvoshoz kelljen ismét menned"
Ajánlom a figyelmetekbe az egyik gyógyszergyár igazgatójának az őszinte, lelkiismeretes kitálalását :
"John Virapen Mellékhatás: Halál című könyvében leírja az egész folyamatot, hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket. Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is voltak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak."
internetfigyelo.wordpress.com/2014/01/03/egy-gyogyszergyari-vezerigazgatonak-elege-lett-es-elmondta-az-igazat-a-gyogyszergyarakrol/

Malkav 2014.01.04. 20:14:34

De vártam már, hogy előhozakodjon a gyógyszerlobbival! :D Nekünk különösen finom téma... :D

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 20:58:01

@marikaneni:
Lefordítom neked: aki nem meri felvállalni a véleményét arccal együtt, az arcátlanná válik. Látod, játék a szavakkal!

Gyáva cenk vagy, nem több ennél. Szánalmas.

marikaneni 2014.01.04. 21:29:53

@Xinaf:
Ne fordítsd le, mert ferdítesz!

"arcátlan, orcátlan:szemtelen,
pimasz, szégyentelen, szemérmetlen,
pofátlan …"
www.tintakiado.hu/docs/szinonimak_eloszo.pdf
Az arcátlan inkább az, akinek "túl nagy az arca", és minden szemtelenség lelkiismeret-furdalás nélkül fér rá. Tehát elveszíti az emberi arcát a vastag rinocérosz bőr miatt, ami idővel reá rakódik.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 21:35:11

@marikaneni:
Ez most egy vallomás? Elfogadom, a felismerés az első lépés a gyógyulás felé.

mezeinewsee 2014.01.04. 21:45:03

@Xinaf: Nagy embertől idézek: "Az arctalanság arcátlanná tesz". Ennek látjuk ékes példáját. A mi hősünk mindenre jó példa.

marikaneni 2014.01.04. 21:58:28

@Xinaf:
Igen! Egy vallomás rólatok, akiknek nagyon nagy az arcotok, mert blogot csinálgattok, mutogatjátok magatokat és dicsekedtek az ostobaságaitokkal, mert azt hiszitek jók vagytok és műveltek, okosak.
Ennek az ellenkezője az igaz, vakok vagytok és ostobaságokat beszéltek, mert ostobaságokat tanítottak veletek.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 22:04:43

@marikaneni:
Ejnye, ez már óvodás szint... annyira ciki, hogy már én szégyellem magam.

marikaneni 2014.01.04. 22:10:09

@Xinaf: Az az óvodás, amikor az óvodás az óvodában nem veszi észre, hogy becsinált és váltig tagadja, pedig már mindenki érzi és tudja.
Ti vagytok ezek, mert okosnak képzelitek magatokat a butaságaitokkal.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 22:14:40

@marikaneni:
Kérlek, tedd hozzá, hogy "OÁ!". Azzal sokat segítenél a helyes értékelésedben.

marikaneni 2014.01.04. 22:25:39

@Xinaf: Oázni a bölcsiben szoktak a csecsemők.

marikaneni 2014.01.04. 22:33:28

@Xinaf: Igen, kezdem, mert már én is sírok rajtatok!

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 22:38:19

@marikaneni:
Én nem sírok rajtad. Egy ilyen névtelen kis zsebcheguevara nagyon kevés ahhoz, hogy írjak. Igazából sajnállak. Borzasztóan magányos lehetsz.
Ember!
Akkora benned a szeretet hiány, hogy inkább ide jársz égni, és égetni magad, csak legalább valaki törődjön veled! Nincs szívem nem reagálni rád, mert a legszánnivalóbb ember vagy, akit valaha láttam, pedig ismerek több fogyatékost is.

marikaneni 2014.01.04. 22:51:07

@Xinaf: Az igazságokat először felismerő zsenik mindig magányosak, mert mindenki gúnyolja őket és neveti .
Bennem nagy a szeretet, mert titeket is megszántam, holott nyugodtan túlléphetnék rajtatok, de felemellek benneteket és megvilágosítalak önzetlenségből és jóságból.
»Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok! Mert jönnek majd napok, amikor azt mondják: ‘Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!"

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 22:51:59

@marikaneni:
Az igazságot felismerő, magyar nyelvet kutató zseni először tanuljon meg helyesen írni, és utána majd visszatérünk rá.

marikaneni 2014.01.04. 23:09:01

@Xinaf:
Te csak ne oktass engem, amikor imigyen fogalmazol :"Tudod, (lassan írom, hogy ne okozzak nehézséget az elolvasásakor) a mosoly, a nevetés, a kacagás lehet a jókedv is az oka."

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.04. 23:34:56

@marikaneni:
Csak én sosem hazudtam, hogy értek hozzá :)

Nézzünk téged, igazságot felismerő zseni:
"Mielőtt okoskodni kezdenél, javaslom, hogy tájékozódj arról, amit fecsegsz össze-vissza !"
A felkiáltó jel elé nem kell szünet.

"Az ókori birodalmakat is a fejlett kommunikáció és infrastruktúra tudta egyben tartani !"
Lásd az imént. Erre több példát nem hozok, mert hosszabb lesz a komment, mint a bejegyzés.

"Ilyen összeesküvések a történelemben mindennaposak, lásd pl: Wesselényi összeesküvés, Martinovics-féle összeesküvés stb."
Mióta írjuk kötőjellel a "féle" szót? :)

"Sőt, összeesküvések nélkül nem tudtak volna létezni a nagy elnyomó rendszerek,birodalmak, mint pl Hitler, Sztálin, Pol-Pot, Kádár,stb. rendszerei."
Ellentétben a mondat végi írásjelekkel, a vesszők után kell a szünet.

"anulva hibáikból, amikor még nyílt diktatórikus módszerekkel dolgoztak (Rákosi, Sztálin, Mao), (de ez nem vezetett eredményre, mert az emberek ellenállása miatt összeomlott a diktatórikus rendszerük), most már finomabb és agyafúrtabb eszközöket dolgoztak ki Machiavelli útmutatásai szerint.Az ilyen kis jelentéktelen blogokat nem blokkolják, csak a nagyobb látogatottságúakat akadályozzák.:"
Három dolog:
- Az első mondatrész nagyon hosszú.
- A pont UTÁN (nem, nem előtte) kell egy szünet.
- Pont után nem teszünk kettőspontot, mert az önmagába is írásjel.

"Én legalább vettem a fáradtságot és megnéztem a te dolgaidat, de te látatlanban utasítod el azt, amit én szeretnék ajánlani neked . Gratulálok !"
Írásjel előtt és után is szünet?

"Én nem tudom , hogy pontosan hogyan hívnak benneteket, mert nem mutatkoztatok be egyszer sem ."
Ez nem helyesírás, de érdekes:
"Nem attól lesz valaki különlegesebb, hogy magyar vagy zsidó, hanem hogy milyen ember. A magyarságodtól egy picit se leszel értékesebb. Értéktelenebb sem. De én sem, hiába Veszelszki a vezetéknevem. Ugyanis Isten saját képmása vagyok. Ezek után szerinted érdekel, hogy a lengyel nevem miatt mit gondolsz rólam?"
Forrás: a saját blogom: xinaf.blog.hu/2013/05/28/a_szomoru_igazsag_821
2013.06.01. 21:25:25
Hazudni csúnya dolog.

"Itt lehet regisztrálnod ahhoz, hogy a pénzhatalom kínzó , gúzsba kötő kamatrabszolgaságából és világuralmából kiszabadulhass."
Lehet regisztrálnod? Talán regisztrálhatsz, vagy itt lehet regisztrálni.

Ez BŐŐŐŐVEN nem az összes, de ékesen bizonyítja, hogy fingod nincs a helyesírás szabályairól. Igen, én is ütöttem el most szavakat. Ne fáraszd magad. Így engem bizony senki sem fog elismerni a nyelv szakértőjének. Nem is tanítok vadidegeneket nyelvtanra, csak azokat, akik arrogánsan teleszemetelik a kommentjeikkel a blogomat.
De elárulok egy titkot: téged sem fog senki komolyan venni nyelvi témában, amíg ilyen trágya a helyesírásod. És nyíltan hazudsz... juj...

marikaneni 2014.01.05. 19:00:42

@Xinaf:
Én soha nem nyilatkoztam arról, hogy így meg úgy értek a helyesíráshoz(!), és ezért jogom lenne kioktatni téged. Te kezdtél kioktatni engem , holott jobb lett volna, ha csöndben maradsz, mert "akinek vaj van a fején ne menjen a napra".
Én csupán a hangkategóriákról és a nyelvi gyökökről meséltem neked, amelyekről halovány lila gőzöd sincsen. Ezért ez a felvilágosítás jogos volt és helyes. Nem hinném, hogy néhány vessző, meg felkiáltójel elgépelése miatt erről nem írhatnék, nem beszélgethetnék senkivel sem.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.05. 19:12:28

@marikaneni:
Te nem beszélgetsz, te arrogánsan írod a magadét, akkor is, ha szépen megkérnek, hogy távozz. Miért kéne nekem veled szemben szelíd hangnemet használjak? Én tanítalak téged.
Például most arra, hogy a helyesírás fontos része a nyelvnek. Mondhatni, elemi része. Elmagyarázom, hogy te is értsd, mire gondolok.
Ha én énekelni akarok valakit tanítani, de néha becsúszik egy-egy hamis hang, az elég sokat ront a hitelemen. Az

marikaneni 2014.01.05. 19:25:08

@Xinaf: Arról kezdjél tanítani, amiben te már nem vétesz hibákat!
Én helyesírásról nem tanítottalak benneteket sosem. Nyilván, megköszönöm szépen, hogy felhívtad a figyelmemet, ezért én is felhívtam.
Én nem énekelni akarok tanítani valakit, hanem felhívom az énekelni akaró figyelmét arra, hogy milyen énekek, gyűjtemények vannak, amelyekből lehet énekeket énekelni. Ehhez nekem nem kell énekelnem, és semmit sem veszítek ebbéli hitelemből, ha nem is tudok.
Nem távozok, mert ez egy nyilvános blog.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.05. 19:38:34

@marikaneni:
Nézd, ha kicsivel kevésbé lennél szánalmas, akkor már rég kitiltottalak volna (ismét), de annyira sajnállak, hogy hajlandó vagyok rád reagálni. Borzasztó lehet úgy élni, hogy kullancsként kell rátapadj másokra, hogy legalább valaki hajlandó legyen picit foglalkozni veled. Szóval, az új év alkalmából hullajtok neked is egy kis figyelem morzsát.

Na figyelj, akkor leírom: leszarom az összes magyarsággal kapcsolatos ismeretedet. Ha nem te közölnéd, talán elgondolkodnék rajta, de te már túl sokszor idegesítettél. Az idézeteidet nem olvasom el. A forrásadat nem nyitom meg.
Felőlem írj ahova akarsz, olyan forrással amit akarsz, idézetekkel. Egy darabot sem olvasok el belőle. Ölj ebbe energiát nyugodtan.

Biztos felmerült benned, miért van ez így?
Nos, azért mert nem becsüllek, lenézlek, és szánalmasnak talállak.

marikaneni 2014.01.05. 20:00:07

@Xinaf: Köszönöm szépen, hogy lenézel! Én sosem néznélek le téged, mert tudom, hogy értékes vagy, de "Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes."
Ha azt gondolod, hogy tökéletes vagy és mindent tudsz vagy jól tudsz, akkor te vagy a szánalomra méltó alak.
Mereven elutasítod magadtól az igazságokat, mert lelked mélyén érzed, hogy igazam van. Ez az önhittségedből táplálkozik,amely megkeményítette a szívedet.
"Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak."

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.05. 20:05:06

@marikaneni:
Igazából nem téged nézlek le, hanem az eddigi megnyilvánulásaidat. Lehetsz te jó ember attól, hogy kisebbségi komplexusod van.
Nem vagyok tökéletes, de legalább nem vagyok egy gyáva gané.

marikaneni 2014.01.05. 20:15:16

@Xinaf: Köszönöm szépen, hogy "gyáva ganénak" titulálsz!
Nekem nem kisebbségi komplexusom van, hanem alázatos szívű vagyok.
"Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük." Jn 12,36
Jézus is kerülte a nagy nyilvánosságot , és volt amikor elrejtőzött, elbújt, de ő sem volt ezért "gyáva gané".
Inkább te vagy a gyáva, mert félsz, rettegsz még az idézetektől is.
Mi lenne akkor, ha teljes valómban megjelennék előtted?

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.05. 20:17:34

@marikaneni:
Hol neveztelek gyáva ganénak? Azt írtam:
"de legalább nem vagyok egy gyáva gané."
Biztosan jó okkal veszed magadra :)

"Mi lenne akkor, ha teljes valómban megjelennék előtted?"
Csoda. Fel mernéd vállalni a véleményed arccal. Ez sajnos közel lehetetlen.
süti beállítások módosítása