Él egy ember a világban, aki már 7 éve valamilyen szinten szerepet kap az életemben. Most róla írnék. Hogy mi hogyan változott vele kapcsolatban. Nem szeretném nevesíteni ezt a férfit, hívjuk mondjuk Londonnak, a barátomat pedig Jóbarátnak.
London egy nagyon jó barátom apja. Bár csak fogadott gyermeke volt, Jóbarátot sajátjaként nevelte fel az édesfia és a lányai mellet. Keménykezű, de gyermekeit és a családját nagyon szerető férfit kell most elképzelni, aki a belét is kidolgozta, hogy jövőt adjon az utódainak.
London volt a cserkészcsapatunk egyik vezetője, mikor hosszú kihagyás után visszatértem. 13 éves voltam akkor, és nekem London maga is rengeteget adott. Büszke voltam rá, hogy kezet foghatok vele. Sok mindent tanított, és bár nem értettem mindennel egyet amit mond, mindig figyeltem rá. Elviseltem a furcsaságait, mert akadt neki abból is éppen elég. Nem korlátozta a saját szabadságát, pl. öltönyhöz simán felvett zokni nélkül tornacipőt. De ez engem nem zavart, hisz mindanyiunkban van valami különös.
Kb. két éve valami változott, és ez a valami egy szekta volt, ahova London belépet. Egy társaság, aminek a szennyét nem kívánom részletezni, hányok az összestől.
Nos, mikor Jóbarát elköltözött otthonról, hogy saját életének legyen a kovácsa, London is akcióba lépet. Nemsokkal rá ő is elköltözött egy másik nőhöz, otthagyta a családját, mindenkit szarban hagyott. A gyerekeit néha azért látogatta.
Ha nehezen is, de a család nem roppant össze. Az otthonmaradtak átvészelték a napokat és az éveket, és bár nem elítélhető módon sokszor kétségbeestek, de végül is nem roppantak össze.
Aztán London visszajött. És innen kezdődik az a fejezet, aminek a végén nálam betelt a pohár, és úgy döntöttem megírom nevek nélkül a sztorit.
Úgy tűnt, ismét szebb napok jönnek. De nem jöttek. London egy idő után nem adott haza. Egy fővel többen éltek, ugyanannyi fizetéssel. A kislányokra már csak Spanom vigyázott, aki szintén nagyon közel áll hozzám, a már sokszor említett Jóbarát öccse. Láttam hogy ez az éppencsak nagykorú fiu mennyi terhet kell cipeljen. Ide kellet vinni a hugait, oda kellet vinni a hugait, a szülőknek erre már nem maradt idejük. Anyuka folyamatosan dolgozott, Spanom vigyázott a kislányokra, és nem mehetett voltaképpen sehova, London meg...
Egyszer felugrottam hozzájuk, mert megbeszéltem Spanommal, hogy elkisérem, amikor edzésre viszi a hugát. Egy fiatalos nőt is ott találtam. Köszöntünk egymásnak, és bennem szörnyű gyanu merült föl. A nő eljátszott a gyerekekkel (nálam nem sokkal idősebb amúgy), mi közben indultunk. Mint kiderült, ő bizony London szeretője. Azóta kötelező jeleggel találkozni kellet Spanomnak a nő gyerekeivel is, de olyan eset is előfordult, mikor Spanom hazaért az iskolából, London meg a csaj éppen egymással voltak elfoglalva a lakásban (ami egyébként Jóbarát és Spanom anyukájának a nevén van, de mindegy...). London ránéz Spanomra, ad neki pénzt, hogy menjen moziba, és elküldi. Aznap Jóbarát is hazaugrott, ő is találkozott a jelenséggel.
És mit csinál közben a két srác édesannyja? Dolgozik.
Az utolsó csepp az volt, amikor Spanom nem tudott találkozni velem vasárnap, mert a hugait és London szeretőjének a két kislányát kellet vinnie a Magitszigetre, a gyereknapra. Nameg az is vicces volt, hogy közölte a feleségével, hogy menjen el a lakásból mert rossz anya.
És én erre az emberre, Londonra valamikor felnéztem.
Ma már nem nézek fel rá. Nem is gyűlölöm, de nagyon haragszom. Mi lenne, ha nem tennéd tönkre a családodat, a feleségedet, és a gyerekeidet, bazdmeg?