Igyekszem nem túl sokat panaszkodni a blogomon belül. Ennek több oka is van, pl. hogy idegenek és közeli ismerősök is olvassák, az meg soha nem jó, ha egy férfiember állandóan nyavajog. Amikor mégis kitör belőlem valami, annak viszont oka van.
Sokat írtam már a munkahelyemről. A kollégák igazán rendesek, nagyon sok mindenben támogattak és támogatnak még ma is, pedig tudják hogy nem maradok soká. Márpedig ez nekik plusz meló lesz (emberhiány, ugye...). Sokat szoktunk beszélgetni komoly és vicces témákról is, tehát messze maguk mögött hagyták a munkás sztereotípiát. Gyorsan befogadtak, én meg gyorsan megkedveltem őket.
Viszont az egyik főnököm... szerintem soha egy percig sem voltam neki szimpatikus. Ez mára már lassan átalakult egy alig-alig titkolt utálásba, legalábbis én így érzem. Pár szó róla:
A főnököm 21 éves, azaz 1 évvel idősebb, mint én. 3 éve van vezető beosztásban. Dolgozni vastag arany nyaklánccal jár, ahova mi acélbetétes munkásbakancsba, mivel veszélyes üzem... nos neki nem az. Ő nem dolgozik, és ha emberhiány miatt mégis, akkor ideges.
Igen ápolt és igényes a megjelenése, hiszen nem fenyegeti a veszély, hogy összekoszolja magát, vagy akár egy kicsit megizzad...
Ellenben meló közben észrevettem, hogy mögöttem áll, és mereven bámul. Nem egyszeri eset ez, gondolom kifogásolni valót keres a munkámba, élvezkedik rajtam, vagy bejövök neki, tudja a fene... remélem nem az utobbi, mivel hím nemü. Mindenért leb@sz, amiért másokat nem, kivéve ha velem vannak. Konkrét példa a mai nap: elküldött megnézni, rend van-e a ládáknál, bár az egyik kolléga kb. 10 perce végzett ott. Megnéztük, rend volt. Egy újonnan odahúzott ládáskocsi volt csak ott, de azért a biztonság kedvéért lepakoltuk. Késöbb elhúztunk a ládák felé hárman egy-egy-egy szállítmányt, és láttuk hogy a ládáknál áll 6 konténer telipakolva. Mivel nem akartunk lecseszést kapni, egyúttal elintéztük a konténereket is. Nem loptuk a napot, megizzadtunk mindhárman rendesen. Visszamentünk a mi részlegünkbe, éppen bent állt egy járat. Egy kolléga és a főnök pakolták, mi pedig azonnal ugrottunk segíteni. Persze lecseszett, hogy hol voltunk, miért hárman. Erre lehetne mondani, hogy ez nem csak nekem szól. Ebbe lehetett valami, de akkor miért nekem mondta? De ma amúgy is betalált párszor, nem részletezem. Már a többieknek is feltünt, hogy nem kedveljük egymást.
Nem tudom mit csináljak. Ma majdnem felmondtam hírtelen felindulásból. Sokkal higgadtabb vagyok, mint régen. Pár éve még ilyen idegállapotba lerugtam a suli falát. De ilyen idegállapotba nem is kerültem volna, mert én bárkit nyíltan is elküldtem a francba ha rámszállt, maximum jól megválogattam a szavakat. És most nem tudom, mit csináljak...
A munkahelyemen egy dolgot megtanultam: nyelni. Lenyelni olyan dolgokat, amiket régebben nem tűrtem volna el. De egyszer ez az új pohár is betelik. Semmiképpen sem fogom megütni vagy valami... nem azért, mert kb 20 kilóval nehezebb, és két vállal szélesebb, mint én. Nem is azért, mert sok haverja van. Nem is a kirugástól félek. Egyszerűen felnőttem, és már nem hiszek az erőszakba. Viszont ott van néhány más veszély is. Pl, hogy elküldöm a kúrva anyjába, vagy egyszerűen beszólok vagy visszaszólok neki, valamely görénységére reagálva. Vagy felmondok, mert elborul az agyam. Ez a kettő mondjuk ugyanoda vezet: elvesztem az állásom.
Én ezt a munkát még nem veszíthetem el! Egyrészt a szülők... tudom, hogy büszkék rám, amiért fizikai munkát végzek. Nem sok olyat tettem eddig, hogy büszkék lehessenek rám... mindig egy link kölyök voltam.
Másrészt nekem pénz kell a Bűvészetek völgyére. Mindenképpen.
Harmadrészt a kollégák. A kedvességüket nem akarom úgy meghálálni, hogy egyszercsak lelépek, és otthagyom őket a szarban.
12 órát tartózkodni egy barátságtalan, zajos helyen, mindenképpen nehéz. Úgy, hogy 12 órát dolgozol, sokkal szarabb. És amikor már el se várod hogy megdicsérjenek, ha valamit jól csinálsz, csak abban reménykedsz, hogy nem szopatnak meg... nos ez valaminek a mélypontja. Megpróbálok mindent jól csinálni. Igyekszem mindent megtanulni. Gyakorlatilag már meg se bántódok nagyon, amikor leszólják a munkám. Lassan megszokom.
De a kollégák tényleg rendesek. Köszönöm nektek a segítséget!

"Mint amikor a gyermekek sírnak
Ha éjjel rossz állmot látnak
Belül úgy izzik a bánat
Az emlékek csendben fájnak

Mint amikor sebektől vérzel
De irgalmat nem kérsz mégsem
Belül úgy hordod a múltat
Bármi volt, nem tagadtad
Törött és tépett szárnnyal
Magányos angyal"

(OSSIAN)