Akkor képtelen leszek sajnálni. A nők egyik valódi értéke a tartásuk. Nekem fáj, ha ezt valaki elveszíti.
Tudom milyen szerelmesnek lenni, de mindig megmaradt a büszkeségem. Olyan élményben volt részem, amin el kellet gondolkodjak.
Egyik haverom beszélt az exbarátnőjével telefonon. Erről még egy bejegyzés fog születni, most maradjunk a témánál. Valahogy így hangzott a telefonbeszélgetés, nem szó szerint, de a hangulatot megtartva (csak a haveromat írom le, mivel a válaszokat nem hallhattam):

- Na, miért hívtál?
- Akkor gyere az Árpád-hídhoz holnap!
- Leszarom anyádat!
- Anyád egy büdös kúrva, akit el akarok küldeni a retkes...
- Ne legyél már ilyen hülye picsa, bazd meg!
- Ne bazd fel az agyam! Told ki a segged holnap kilencre a kúrva Árpád-hídhoz!
- Leszarom az anyádat! Ne bazd fel az agyam, bazdmeg, mert szétverem azt a hülye fejedet!
- Olyan pofont adok, hogy leszál a fejed!
- Komolyan kérsz egy pofont, bazdmeg?!

Elnézést a sok csúnya szóért. Ennél lényegesen hosszabb és dúrvább beszélgetés volt, nem is ez a lényeg. Én a végén annyit mondtam: az a lány, aki ennyire megalázza saját magát, és hagyja hogy így beszéljenek róla, az anyjáról, de vagy csak eltűri ezt a hangnemet, az megérdemli. Általában ugrok erre a stílusra, de most mit csináljak? Ez a beszélgetés este 11 után játszódott le, és a csaj tényleg kiment másnap kilencre.
Mondhatjátok, hogy a haverom bunkó. De megteheti, tehát én ezért most nem tudom hibáztatni. A lányt is ismerem, és sajnálom, dehát... dehát most mit csináljak? Ha ezt elviseli...