Utolsó kommentek

Kitárom két karom

2009.01.04. 22:52 | Xinaf | 2 komment

Olyan események során vagyok túl, amik nagyon megviseltek lelkileg, nagyon fájtak, de elértek valami fontosat: felkészültem a jövőmre.
Dönteni a jövőmről. Természetesen szigorúan a suli elvégzése utániról beszélek.
Két út áll elöttem. Az egyikben szerepel asszony, gyerekek, egyszóval család. Apám vére keveredne, és nyílna új életre, és én átadhatnám neki azt, amit tudok. Házastársul pedig olyan embert vennék, akivel le tudnám élni az életemet. Ebben biztos vagyok. Az újságírás jól jövedelmező szakma. De van egy másik alternatíva.
Soha nem vetettem még "papírra" ezt a tervem, pedig nem friss. Nagyon keveseknek beszéltem róla. De mivel egyre valószínübbnek érzem, és egyre kevésbé tűnik hihetőnek az első variáns, így a blogomon át közlöm a világgal a titkos másik látomást: görögkatolikus papként élek.
Alapesetben ebből a második versenyzőből se kéne hiányozzon a család, asszony, gyerek, stb, hiszen a görög rítus papok házasodhatnak (aki nem tudná). De én kivételt képezek, mivel a szüleim keresztlevele alapján engem római katolikusnak kereszteltek. Márpedig a római egyház védi a papságának intézményét, így csak úgy engedélyezi hogy rítust váltsak (római katolikusról - görög katolikusra), ha cölibátust (papi nőtlenséget) fogadok.
Összefoglalva: én hivatást érzek a papság iránt. Legalábbis az Isten szolgálata iránt. Ha nem pap lennék mégse, akkor is végeznék egyházközeli munkát. De az érem másik oldala is adott: nekem az életem egyik legnagyobb vágya a saját család.
Egy dolog biztos: Ha papnak állok, akkor meghoztam részemről a legnagyobb áldozatot. Olyan áldozatot, amit már félig megtettem, a mai nap folyamán.

Már régóta bírkózom ezzel a gondolattal. Egyre nagyobb a valószínüsége a második variánsnak. Egyetlen dolog van, amiről tudom, hogy ha bekövetkezne, az első lehetőséget választanám.

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr49857975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2009.01.06. 13:05:45

Xinaf! Emlékszel, hogy tegnap azt mondtam, még emésztem a hírt? Örömmel közlöm hogy a sokkoló döbbenet és a hitetlenkedés fázisán nagyjából már túl vagyok, és a holnapi vizsgák után majd eldöntöm, hogy a keserű kiábrándultság vagy a cinikus vészmadárkodás felé lépjek-e tovább.

Kockás lány 2009.01.09. 21:27:07

Belenyugodtam a döntésedbe! És arra gondoltam, ha egyszer megházasodom és tényleg beállsz papnak, téged kérlek meg, hogy vezesd le a templomi esküvőm:) Legalább rólad tudom, hogy rendes vagy!!
süti beállítások módosítása