Rendszeres olvasóim tudják, hogy rajongója vagyok Soós Zoltán költészetének. Több versét is leközöltem már (elöbb-utobb be fogom cimkézni a blogom). Van egy verse, ami szinte 90%-ban illik rám. Ma egy hírtelen pillanatomban úgy határoztam, miért ne ileszkedjen ez 100%-ban hozzám?
Fogtam magam, és kicsit átírtam (az amúgy remek) a verset. Legalábbis pár momentumot kicsit átdolgoztam.
Remélem senki nem fogja ezt személyes sértésnek venni. Tiszteletemet fejezem ki a költőnek, és persze gondolkodom. A versnek nincs címe:

 "Mint aki torkig eltelt már a jóval,
és célja sincs, csupán csak ellötyög,
és nem érdekli semmi; sem sóhaj,
sem bánatok, sem kapott örömök.
Így vagyok, így - és akármerre járok,
sok ember ismert, jött és ment tova,
de köztük én, - mint bélpoklos zarándok -
igaz szerelmet nem leltem soha.

Mert minden mindegy,
köpök a világra
ha egy-két árva
havernak ez erény.
Magányomnál csak unalmam nagyobb;
Egyedül vagyok.
Meztelenül a Semmi tenyerén.

A kis csajoktól, akikért rajongtam
- kik sose néztek szerelmesen felém -
ha más nem; úgy unott közönyt tanultam
és emlékük sem maradt az enyém.
Már szerelmem sincs. Félek a magánytól,
de keresem - s mikor rám talál:
hogy menekülnék - én, kései bátor,
s bús szívemen is nő a körszakáll.

Mert minden mindegy,
köpök a világra
ha egy-két árva
havernak ez erény.
Magányomnál csak unalmam nagyobb;
Egyedül vagyok.
Meztelenül a Semmi tenyerén."

A vers eredeti szerzője Soós Zoltán. A "Hátországi Portya" című kötetben lehet fellelni az eredetit, akit érdekel, szerezze be! A költő megérdmeli!