Túl sokaknak szól ez a bejegyzés. Sokan magukra ismerhetnének. Sokan gondolhatnák úgy, hogy róluk írtam.Nincs konkrét személy. Mindenkinek szól, aki valaha mellettem volt, és már nincs mellettem.
Már nem kavarodnak fel az érzéseim, ha eszembe jutsz. Sok idő eltelt, és lassacskán én is elfogadtam, hogy más úton járjuk tovább az életünket.
Pedig volt olyan időszak, hogy ha csak a neved, vagy a nickneved meghallottam vagy megláttam valahol, elöntöttek érzelmek százai. De ennek is vége van.
Nem volt könnyű, és voltaképpen most sem az, mert sokat vesztettünk mindketten. De nincs ok panaszra, két emberen múlott. Csalódtunk egymásban. Bár ismertük, és még mindig ismerjük a másikat. Ha hadvezérként találkoznánk egy csatamezőn, komoly fejtörést okozhatnánk egymásnak, hiszen előre tudjuk, mit cselekszik a másik az adott szituban.
És mégsem ismertük egymást eléggé. Mindketten meg tudtuk lepni a másikat, olyan lépéseket tettünk, amire a másik álmaiban sem gondolt volna.
Látom, ki vette át az életedben a helyet, amit egykor én töltöttem be. És látom, hogy nem hasonlít rám. Ez azért lehet, mert mindketten változtunk. Nem csak a viselkedésünk, de a természetünk is. Pár sorral feljebb azt írtam: még mindig ismerjük egymást. És tudnánk is beszélgetni a másikkal, ha mindketten túllépnénk a sérelmeinken. De azok a beszélgetések, amik egykor ránk olyan jellemzőek voltak, hogy szinte levetköztünk szavakban a másik elött, mert nem volt mit takarni... na, azok vissza nem hozhatóak.
Hát ezúton kívánok neked nagyon boldog és hosszú életet!
"Mást igértél tegnap elött
Megköszönöm, hogy nem hazudtál,
A többit tisztázd magad elött"
(Edda)
"De remélem, ha néha nap
A törzskocsmádba térsz
Cimboráidnak rólam is mesélsz"
(Egészséges Fejbőr)
Utolsó kommentek