Utolsó kommentek

Testamentum

2010.09.23. 14:17 | Xinaf | komment

Címkék: vers filozófia szomorúság

TESTAMENTUM
végrendelet; a biblia két fő részének neve

Kedves olvasók!
Tudni kell rólam, hogy sose voltam igazán nagy költő. Persze írtam pár verset, és néhányat publikáltam is itt a blogomon, de ezek legjobb esetben is középszerűek. Mára elhagytam a verselést. Most azonban írtam... nem mondom, hogy verset. Talán szabadvers? Nem tudom mi is ez. Sok minden adta az ihletet, kezdve Villon Testamentumától egészen saját régebbi versemig. De most itt van, és vállalva, hogy megint csak megbántok másokat (vagy mások bántanak meg engem), publikálom. Aztán lesz ami lesz.

Én, Veszelszki Bálint, nem hallgatok tovább!
Színt vallok, s leírom hogy lettem
vicces bolondból komor férfiú,
kit korbáccsal vert az élet és a sors.
Nemrég még úgy hittem, boldog vagyok.
Mára olyan keresű lettem, mint az epe
minek íze még ott van a számban.

De hogy is kezdőtött? Volt egy jóbarátom,
ki kiskamasz koromban értem nyúlt.
Nekem ő volt a férfi minta akkor.
De úgy esett, hogy hites felesége
és én egy dologban értettünk egyet:
hogy nem állhatjuk egymást.
Egy baráttal kevesebb.

Ezt még kihevertem. Kaptam én ennél
nagyobb pofont is már. Azonban
nem is rég egy újabb barátom is
távozott mellőlem. Hét év barátság ért
hírtelen véget, mivel úgy vélte, hogy
álszent, bántó és agresszív vagyok.

És persze nem utolsó sorban,
ha eddig nem fájt volna eléggé,
szerelmem is volt! Vagy van?
Nem is tudom. De nem is számít.
Saját átkom meg nem tagadhatom:
Bár többet adtam neki, mint bárki,
engem választani nem tudott. Pedig figyeltem
rá, érdekelt a sorsa, és ha megbántottam,
gyűlöltem magam. Neki olyan kellett, aki
sokszor figyelmetlen, sokszor bántó...
Viszont lakása van!

Persze ennél azért többről van szó,
de igenis számít, hogy szegény vagyok,
se munkám, se jövőm, és a sorsom
sajnos nagyon bizonytalan.

Utószó:
Most lelkileg vénen, két térdemre hullva
Köszönöm neked Uram sorsomat.
Hogy aki végül mellettem maradt, az engem szeret,
nem állarcomat.
Köszönöm neked kevés barátomat, kik bármikor kitartottak velem!
Köszönöm százszor, akár ezerszer a családom,
kiket Te rendeltél nekem!
És el ne feledjem megköszönni azt sem
Hogy jutott nekem tető, meleg étel,
és nagykabát a télre.

Zárásképpen még egy utolsót kérek
Ha időm lejár, és e földi létem
végére érek, ifjún vagy vénen...

Ha megbocsátod bűneim
végy magadhoz kérlek!

Vedd majd magadhoz megfáradt lelkem,
mit annyiszor megtört a világ.
Lássam majd, hogy megérte nem aljasúl,
hanem becsülettel szenvedni tovább.

Versnek elég gyenge. Sose voltam nagy költő, ahogy írtam is. De legalább kiírhattam magamból pár dolgot. Így egy picit könyebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr342317940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása