Zarándokolni voltam. Ahogy tavaly is, ismét a Nagybúcsú időpontját választottam, hogy legyalogoljam a Nyíregyháza-Máriapócs közötti, kb. 30 km-es távolságot. Most azonban egyedül vágtam neki, idén nem akadt kísérőm. Ennek volt előnye és hátránya is, ez se nem rossz, se nem jó, hanem tény.
Nem írom le a részleteket, azt azonban le kell szögeznem, hogy az ember egy évnyi kitartó hittanórára járással sem tud meg annyit Istenről, mint egy tisztességesen végigcsinált zarándoklattal!
És, így volt alkalmam végiggondolni azt, amiről már vagy egy hete akartam írni, de valamiért nem jött össze... nem engedett be a blog.hu, nagyon későre járt, fáradt voltam, stb. De most...
VEZÉRGONDOLAT:
Az életemben a szerelem az Isten
És ami a testnek a szeretkezés, az a léleknek a liturgia!
Mielőtt furcsán néznének a kedves olvasók, kifejtem rögvest, mit értek ezalatt:
Az első mondatról annyit, hogy majdnem egy éve nem tudott beférkőzni a szívembe a szerelem. Volt egy hölgy, aki iránt óriási máglyával lobogtam, de az élet úgy hozta, hogy nem lettünk egymásé. Azóta nem óhajtok magamnak senkit úgy igazán. Egy ideig azt hittem, igen. Próbálkoztam is néha, de sose volt az IGAZI.
(Már látom magam elött a jószándékú (tényleg, őszintén jószándékú) olvasókat, ahogy mondják/írják: "Még fiatal vagy". Meg hogy "egy év nem a világ." Nem erről van szó. Nem fejtem ki részletesen, miről van szó. Maradjunk annyiban, hogy tavaly sem véletlen mentem le Máriapócsra... )
Napjainkban pedig azt tapasztalom, hogy a szívem akkor kezd el bizseregni, ha az Istenre gondolok. (Most mindenkit kérek, semmi rossz poént ne társítson ehhez a kijelentésemhez!) Ez nem szerelem, legalábbis nyilván nem ugyanazt érzem az Úr iránt, mint amit a férfiember egy lány iránt érez, de a szerelemhez hasonlít a legjobban. Hogy is fogalmazza a zenés darab? (Jogi rész jön: A "Rómeó és Júlia című musical, "Szívből szeretni" című dalából, részlet.)
"Szívből szeretni híven! Nincs szebb, égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!
És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából!
Szívből szeretni annyi,
Érte mindent föladni!
És szállni, fent sólyomszárnyon szállni,
Áldást találni!"
Mindenki tudja, hogy ezt a szerelemről írtál, pedig én is ugyanezt írtam az Istenről való elmélkedésemben nemrég, ITT.
A mondatom második fele: Na, igen, ezt most csak keresztény testvéreim érthetik meg teljes valójában. Nem azért, mert aki nem ezt vallja, az butább lenne, hanem azért, mert ezt át kell élni.
Ahogy ezt már leírtam, nekem ez a boldogság, a lelkem ilyenkor ér el az Istenhez. Ahogy a szerelmes nő és a szerelmes férfi a testükkel együtt a lelkükkel is egyé lesznek, ugyebár. De, ezt is lehet így, meg úgy végezni...
És most lehet engem utálni, szidni, vallási fanatikusnak, vagy ortodox köcsögnek mondani, ami csak tetszik, de akkor is leírom: ahogy a szeretkezésből, a liturgiából is ki lehet hagyni elemeket... de az olyan is lesz. Hogy érvényes-e a liturgia, ha pár dolgot kihagyunk? Igen. Érvényes a szent áldozás? Igen.
No, ha a szexből kihagyjuk az előjátékot, attól még születhet gyerek? Igen. El tud élvezni a férfi? Igen. Tökéletes szeretkezés lesz belőle, ahol a két test és lélek egyaránt egyesül? Nem! "Érvényes lesz, de kevésbé hatékony", ahogy a (valóban) ortodox tanítás mondja. És ezt a példát tovább lehet boncolgatni.
Pl.:
- Lehet érzelmek nélkül szexelni, ugyanúgy lehet érzelmek nélkül Istentiszteletet végezni. ("Már megint misézni kell? Essünk túl rajta, lemisézek...")
- Ahogy meg lehet erőszakolni egy nőt, ugyanúgy meg lehet erőszakolni az Istentiszteletet is. ("Bölcsességszentpálapostoleveleinekolvasásafigyelmezzünkatyámfiai")
- Lehet durván, csak úgy baszni egyet, ugyanúgy lehet durván bánni az Istentisztelettel. ("Itt ez a félig megevett májkrémes kenyér az oltáron, mert mi lesz, ha megéhezem mise közben?")
- Lehet unottan, éppenhogy csak megszokásból dugni egyet, ugyanúgy lehet rutinból végezni Istentiszteletet is. (A keleti rítusnál ilyen a "mondott", vagy "csendes", de sokak által csak "sustyorgós"-nak mondott "liturgia". A keleti rítus nem ismeri ilyesmit, elvileg csak énekes liturgia létezik. Elvileg.)
- El lehet teljesen hanyagolni a párod. Ahogy az Istentiszteletet is. ("Nincs kedvem vecsernyét végezni, ma kihagyjuk.)
- Meg lehet csalni a párod. Az Istent is. (Keresztény létedre agykontroll tanfolyam, ősmagyar sámánizmus, okkult tanok, wicca, stb...)
- Egyéb. Sajnos akad még jópár példa...
És persze lehet mindenedet, testedet és lelkedet teljesen lecsupaszítva, ajándékként átadni teljes önmagadat is a párodnak. Ahogy el lehet végezni normálisan, szépen, méltósággal és lélekkel is az Istentiszteletet.
Azért ragaszkodtam az "Istentisztelet" kifejezéshez, mert gyanítom, ez más felekezeteknél is általános jelenség.. hiszen nem csak a görög katolikus egyházban, hanem a római katolikusban, reformátusban, evangélikusban, ortodoxban, baptistában, unitáriusban, stb. is vannak olyanok, akik teljes szívvel és lélekkel imádják a szertartás keretében az Istent, és olyanok is, akik csak túl akarnak lenni rajta.
Ismét leírom: nem a zarándoklat miatt érzem ezt így... már rég le akartam írni ezt az egészet, csak most tudtam magamban ennyire jól rendszerezni, és most nem jött közbe semmi.
És tudjátok, mi a legszebb? Ezt a hosszú elmélkedést össze lehet foglalni egyetlen mondattal. Egy mondattal, amit Atanáz atya püspöki jelmondatává választott:
"SZERETLEK TÉGED, URAM!"
Utolsó kommentek