Utolsó kommentek

Visszatérés ŐSI hagyományainkhoz

2011.10.24. 21:43 | Xinaf | Szólj hozzá!

Címkék: vallás

"Ha pedig attól (a szertartásunktól, pl. Liturgiától) helytelenül eltértek volna a korviszonyok vagy személyi körülmények miatt, igyekezzenek visszatérni az ősi hagyományokhoz." 
(Részlet az Orientalium Ecclesiarum-ből, a II. vatikáni zsinat határozatából, a keleti egyházakról. Akinek túl tömény, itt megtalálhatja a tömörített leírását.)

Az ortodox lelkületű hívek legerősebb érve a keleti lelkületük mellett. Hiszen ez a II. vatikáni zsinat egyik határozata, tehát konkrétan a Katolikus Egyház döntése.
Akiknek ez nem tetszik, azok általában nem hajlandóak érvelni a véleményük mellett, elintézik azzal, hogy (idézet következik!) "Tényleg annyit beszélsz itt ortodoxiáról, hogy nem értettem közben, hogy miért itt rontod a levegőt akkor a katolikusoknál?"
Vagy valami hasonlóan kedves gesztussal. De természetesen nyugatibb lelkületű testvéreink között is van értelmes és elfogadó ember (pl. Kruppa Levente, aki végre hajlandó volt velem szóba állni, és nem sértéseket vágott a fejemhez, hanem tisztán és érthetően elmondta, mi nem tetszik neki a jelenlegi keleti irányvonalban).

Nos, ez az értelmes réteg azt mondja: 100 év már hagyományt teremt, és az eddig használt görögkatolikus irányzat 300 éve él Magyarországon, tehát a zsinat sem kér más, mint hogy magyar görögkatolikus hagyományainkat őrizzük. Itt néha kiemelik a magyart, utalva azzal, hogy nem az orosz, ukrán, román, vagy görög ortodox hagyományokat és szertartás rendet, hanem a magyar hagyományt, ami kb. 300 éves.

A fenti részben kiemeltem azt a szót, ami miatt én nem értek egyet ezzel az indoklással. 300 évet valóban tekinthetünk hagyománynak, ez nem kérdés, és nem vita tárgya. De ősinek azért nem mondanám. Márpedig görögkatolikusságunk ősi hagyományai bizony, tetszik, nem tetszik, az ortodox hagyományokig nyúlnak vissza.
Ezek után, ismét nagyon érdekelne, hogy akik elvetik a keleti lelkületet, vagy a túlzott ortodoxiától félnek, tehát katolikusságukat óvják (egy, szerintem nem létező fenyegetéstől...), hogy értékelik ezt a bizonyos ősi hagyomány kitételt...

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr663327420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása