Úgy gondolom, hogy az egyik nagy baj a társadalomban, hogy sokszor mi, keresztények nem vagyunk elég hitelesek.
Persze, néha a közvélemény egy-egy szelete túlzásba esik. Hányszor megkaptam már én is, hogy "egy keresztény ember nem viselkedik így". Jellemzően nem keresztényektől.
De ez nem mentesít a felelősség alól: a feladat Krisztus ikonjává válni. Mármint olyan értelemben, hogy ha valaki ránk néz, akkor az jusson eszébe: "Hm, milyen rendes ember. Ez biztos keresztény!"
Írok egy kis listát, hogy én hogyan próbálom megélni a kereszténységemet a hétköznapokban. Sajnos ez nem mindig sikerül, de ezeket az elsődleges támpontokat tűztem ki magam elé.

Szeretet a többi ember iránt.
Ha elfogadjuk, hogy Isten "saját képére és hasonlatosságára" teremtette az embert, akkor az az utolsó, szemét, aljas, unszimpatikus, hazug, parázna, stb. (lehet választani, vagy a megfelelő jelzőt behelyettesíteni) ember is az Isten képmása valahol. És a feladat: megtalálni benne az Urat. Ugye, milyen egyszerű? Hát, nem!
Amikor a kollégám csesztet, a vadidegen ember a buszon indokolatlanul beszól, bunkó  a szomszéd, vagy szélsőséges esetben ki akar rabolni valaki, nos, nem az első gondolatom, hogy megleljem benne Krisztust. Nem is ez a cél, hanem hogy utólag visszagondolva, elfogadjam, hogy ettől még benne is ott van az Isteni természet. Tehát, legegyszerűbben összefoglalva: ne gyűlöljem azt sem, aki árt. Tudatosítani, hogy a bűn vétett ellenem, nem az ember, kinek Isten a halhatatlan lelket ajándékozta.
Idézet: "Szeretni a bűnöst, noha bűnét utálom, és főleg szeretni azt, kiben még hit sem él."

Nem ítélkezni!
Azt hitted, szeretni nehéz? Próbálj meg nem ítéletet mondani a másik felett... majd meglátod, mi az igazán kemény!
Nagyon könnyen és gyorsan röpködnek az ember száján, hogy "ez hülye", és társai. És akkor még finom voltam, és nőies. Ezzel önmagában nem is lenne gond, ha bárki bűntelen lenne. De itt, az emberek világán az egyik bűnös ítéli meg a másik bűnöst. Persze, kényelmes elkönyvelni, hogy én jobb vagyok, mint ő, keresztényebb és kevésbé bűnös... a baj az, hogy ebben nem lehetek biztos. (Arról, hogy ki mennyire bűnös, egy vicc jut eszembe. Ha már van bűn, a mennyiség szinte már mindegy.)
A teljes életét valakinek egyedül az Isten látja, tehát csak neki van joga ítéletet mondani felette.
Idézet: "Ki vagy te, hogy más szolgája fölött ítélkezel? Saját urának áll vagy bukik. De meg fog állni, mert van elég hatalma az Úrnak ahhoz, hogy fönntartsa."

Bűnbánat, önvád.
Na, ezt nem igen értettem sokáig. Régóta úgy érzem, része a kereszténységnek, de valahogy zavaros volt. Kicsit mazochistának tűnik ez az egész...
Nem az.
Az Isten megadta nekünk a megbocsátást. Sokszor. Az ő kegyelme, ellentétben a miénkkel, végtelen. Van egy szint, amit az ember alapból már nem tudna megbocsátani, de Ő igen.
Óriási lehetőség ez nekünk, embereknek. Az egyetlen, ami megóvhat minket a kárhozattól. De a minimum, hogy megbánjuk, amit tettünk.
A bűnbánat nem azonos a mániákus-depressziós önmarcangolással! Pusztán annyi: felmérem és felfogom, mit tettem. Az egész bűnöm súlyát. Namármost, ha tényleg megbántam a dolgot, tényleg felfogom, mit tettem, hogy a fenébe ne lennék bánatos? Hogy ne vádolnám magam miatta?
Ha mentegetném magam, akkor elvesztenék egy nagyon fontos dolgot: hogy az Úr oldozzon fel.. Hiszen én már megtaláltam magamnak a felmentést... de ha magam vádolom, akkor az Isten áll ki értem. És az én megbocsátásom, még magammal szemben sem tud akkorává válni, mint az Istené!
Idézet: "Könyörülj rajtunk Uram, könyörülj rajtunk, mert mentségünkre nem lévén szavunk, ezen könyörgést, mint Uralkodónak, mi, bűnös szolgáid, néked ajánlunk, könyörülj rajtunk!"

Hitemet vállalni, de nem ráerőltetni másra.
A kisegyházak (szekták) általános hibája, hogy Jézus szavain felbuzdulva ("menjetek, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet"), rendkívül erőszakosan letámadják az embereket az utcán, a munkahelyükön, környezetükben és környezetükön kívül.
Félreértés ne essék, nem akarom felülbírálni Jézust. Szerintem is az ő tanítványaivá kell tennünk az embereket. Csak szerintem ennek az első lépése, hogy mi úgy élünk, hogy ez vonzó legyen másoknak.
Nagyon sokat beszélek különböző ismerőseimmel a hitemről. Általában úgy kezdődik, hogy elkezdenek érdeklődni, mert kiszúrják a keresztet a nyakamban, vagy a csotkit (imafüzér) a kezemen, esetleg látnak keresztet vetni. És akkor beszélgetünk, elmélkedünk. Egy-egy ember már a templomba is eljött velem, hogy lássa, mi is ez egyáltalán.
Ez így nagyon vonzónak tűnik, és az is, de előfordul nyílt provokáció, vagy amikor kifejezetten bántanak, amiért vállalom a hitemet. Ez benne van.
Úgy vélem, hogy attól még senkinek sem lett vonzóbb a kereszténység, ha az arcába vágják.
Idézet: "Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."

A bűnre vivő alkalom kerülése.
Ha ezt tökéletesen tudnám csinálni, szinte nem is lenne szükség a többi pontra. De sajnos nem tudom, gyarló vagyok.
Én azt tapasztaltam, hogy az olyan kijelentések, hogy "kerülni a bűnt", a gyakorlatban kevéssé működnek. Legalábbis én, ha már ott állok a bán kapujában, kevéssé tudok kihátrálni. Nincs meg hozzá az erőm. De magát a lehetőséget viszont fel lehet ismerni, és ezáltal talán könnyebben elkerülhető.
Ha az ember gyarló fia egy pornólapon találja magát, akkor elismerősen bólintok, ha képes élvezkedés nélkül otthagyni az adott oldalt. De az biztos, hogy kemény, testi és lelki küzdelemtől megóvhatná magát, ha alapvetően be sem írná a keresőbe a webcímet.
Ha egy, egyébként rendes ember tudja, hogy ha iszik, akkor szemét beszólásai vannak, és mégis bepiál, akkor nagyon nehéz lesz nem megbántania valakit. Akkor is, ha ezt erősen elhatározta. Ha alapból nem ivott volna, akkor azért könyebb lenne.
És még sorolhatnánk. A lényeg ugyanaz: ez sem könnyű, de könbyebben elérhető.
Idézet: "A bűnre vivő alkalmat kerülöm."

Remélem nem hagytam ki semmit... persze ennél összetettebb dolog a kereszténység. Tökéletesen nem is lehetne így lefedni. Ezek csak támpontok, amiknek a megélésére minél inkább törekszem. Ez hol jobban, hol kevésbé megy. Bízom az Isten irgalmában, hogy a próbálkozásaim elegek lesznek.