Tartozok nektek, kedves olvasók, mert régen írtam. Van mit pótolni.
Első bejelentés: ismét független vagyok. A barátnőmmel a kapcsolatom átalakult egy baráti, (cserkész)testvéri viszonnyá, és ennek mind a ketten igencsak örülünk. Ezért megkérnék minden kedves ismerőst, aki ezt olvassa, hogy ne sajnálkozzon, és ne vigasztaljon! Komolyan! Teljesen jól vagyunk mindketten, nem történt semmi rossz!
Kedves, és jól esik, hogy foglalkoztok az érzéseimmel, tényleg, de hosszú távon idegesítő a sokadik részvét nyilvánítás. Nem meghalt, basszus, csak már nem járunk! Jó kapcsolat volt, nem volt összeveszés, harag, stb. Oké, még azt is megértem, hogy ez nem pont így szokott zajlani, de pont ezért írom le: NE SAJNÁLJATOK! Komolyan! Tényleg az agyamra megy a sajnálkozás!
Beszélgettem pár emberrel, és olvasgattam ilyen-olyan felekezetű fórumokat, tehát kutakodtam, és észrevettem, hogy van egy nagyon rossz trend az Egyházban. Ez pedig a rosszul felépített értékrend.
Ismerek egy srácot (nem túl jól, inkább egy ismerősöm ismerőse), aki úgy keni-vágja a katolikus hittételeket, szabályokat, egyházjogi dolgokat, stb. hogy csak pislogok. Beszéltem vele 5 percet, és végkép elvesztettem a fonalat, gyakorlatilag úgy pislogtam rá, mint újszülött a felnőttekre. Nagyon tudományos, és feltételezem, hogy pontos dolgokat mondott. Egy másik ismerősömet (ő elég közel áll hozzám, nagyon szeretem, nem keresztény egyébként) az foglalkoztatta nemrégiben, hogy az Istent, aki abszolútum, azaz önmagában teljes, hogyan lehet akár elméletileg is emberi korlátok közé szorítani? Mástól pedig hosszas teológiai elmélkedést hallottam Aquinói Szent Tamás tanításairól, és magas teológiájukról.
Egy vicc jut most az eszembe:
És Jézus szóla tanítványaihoz:
- Mondjátok, ki vagyok én nektek?
És ők felelék:
- Te vagy létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja, a kerigma amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk.
És Jézus szóla:
- He?
Félre ne értsen senki, a tudás jó dolog! Csak éppen az üdvösséghez semmit, de semmit sem tesz hozzá.
Néha úgy érzem, nem a lényeg van hangsúlyozva. Ugyanis a valódi lényeg, hogy Isten szeret. Ez a kereszténység valódi értelme!
Sokan röhögnek a templomba emblematikusan feltűnő néniken, akik zsoltároznak, imádkoznak, rózsafüzért mondanak, stb. Tehát a lelkületük szerint imádkoznak. Röhögnek rajtuk, hiszen sokszor teológiai tudásuk nagyon alacsony. Ez tény. Sokan gyakorlatilag szinte mindent csak megszokásból tesznek, és eszükbe se jut elgondolkozni a miérteken. Ez is tény. Viszont az ő imáik tartják meg a világot. Legalábbis sokat tesznek érte.
Ők lehet hogy nem értik a felsőbb összefüggéseket, de szeretik az Istent "teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből, és minden erejükből", és nem mellesleg elmondanak napi 5-600 imát is!
A teológiát, és a többi, valláshoz kötődő tudománynak bárki a mesterévé válhat, ha elég agya, kitartása és szorgalma van hozzá. Akkor is lehet a teológia doktora, ha közben ateista vagy sátánista. A tudás és a hit ugyanis nincs összefüggésben. És hogy mi az értékesebb? A hit.
No, mostanra páran tutira felháborodtak, vagy rosszallóan csóválják a fejüket. Nekik írom: a tudás JÓ DOLOG. És hasznos! Sőt, minden embernek kötelessége kihoznia magából a maximumot. Tehát nem azt írom, hogy aki elvégez egy egyetemet, az nem jó keresztény! Sose írnék le ilyen baromságot! A tudás hiánya rengeteg problémát okoz, ilyenek miatt keletkeznek szekták, és látnak napvilágot borzasztóbbnál borzasztóbb eretnekségek. Nagy szükség van rá, hogy megfelelő ismeretekkel vértezzük fel magunkat, nehogy megtévesszenek minket a gondolataink, érzéseink, vagy külső hatások!
Amit ezzel ki akartam fejezni, az nem más, mint hogy a tudás az ESZKÖZ arra, hogy minél közelebb kerüljünk az Istenhez, és nem a FELTÉTELE, és még kevésbé a CÉL!
Hiszen, mi segít jobban hozzá az üdvösséghez? Ha megtanulok három könyvet a keleti teológiáról, az Ó és Új szövetség kapcsolatáról, és a Filioque kitétel hátteréről, vagy ha pénzt adok egy koldusnak?
Mi kedvesebb az Istennek? Ha kívülről tudom hat filozófus életrajzát és fő tanítását, vagy ha minden nap elmondok egy imát?
Persze, amit leírtam végletes és szélsőséges. És van ellenpárja is. Hallottam én már olyan elméletet, hogy nem kell, sőt, átlagos embernek nem szabad olvasni a Bibliát, maximum a szertartásra vonatkozó részeket! Az ortodoxoknál vannak olyan papok, akik konkrétan még egyszer sem olvasták el. Ez megint szélsőség.
Valahogy a helyes értékrendre, az egyensúly megteremtésére kéne törekedni. Hogy mindenki próbáljon meg minél többet megtudni az Istenről, miközben nem hanyagolja el az ima életét sem! Szerencsére sok ilyen embert is ismerek, a legszembetűnőbb példa talán Dr. Orosz Atanáz püspök. Ő a teológia doktora, nemzetközileg elismert a tudományos munkássága, a keleti teológia szakértője. Akit érdekel a szakmai önéletrajza, ITT megtalálható.
Nála kevés nagyobb tudós van az országban, de még a világon is. (Persze azért ott már akad, de nem sok.) De ha az ember beszél vele, nem ez jut elsőnek eszébe. Nekem legalábbis az első gondolatom ez volt: "Íme, egy jó ember."
Akkor is ez jutott volna eszembe róla, ha óriási teológiai tudását nem halmozza fel. De közben magam is úgy gondolom, hogy jó, hogy felhalmozta. Így egyrészt ezt sokáig tovább adhatta, másrészt növekedett bölcsességben és ismeretekben. Őt ajánlom követendő példának mindenki számára. A jelmondat, amit püspökké szentelésekor sokszor megismételt, és ami remekül kifejezi személyiségét: "SZERETLEK TÉGED URAM!" A tudás és a hit benne csodálatosan egyesült!
(Tudós, és lelkiatya, Dr. Orosz Atanáz püspök)
Utolsó kommentek