Utolsó kommentek

Nosztalgia Faktor - Régi sorozatok

2014.01.05. 21:27 | Xinaf | komment

Címkék: nosztalgia faktor

Biztos mindenkinek vannak/voltak/lesznek kedvenc sorozatai, legalábbis azoknak, akiknek van/volt/lesz olyan periódus az életében, amikor tv-t néz.

Természetesen nekem is van pár olyan sorozat, ami kellemes emlékeket idéz fel bennem. Én is siettem haza a suliból, hogy elcsípjem az aktuális néznivalót, én is úgy szerveztem az életem, hogy ekkor és ekkor le tudjak ülni a tv-hez, én is bosszankodtam, ha valami fontos dolog közbejött, és én is örömmel beszéltem át a legutolsó részt az ismerősökkel. 

Nézzük, melyek voltak Xinaf kedvenc sorozatai? 

A legtöbben emlékeznek a Dragon Ball, és később a Dragon Ball Z címet viselő anime sorozatokra. Az elsők között volt, amit Magyarországon is vetítettek, és talán az első, amit főműsor időben. Mint minden gyerek, aki az én korosztályomba tartozik, én is éltem-haltam érte. Ezeket a sorozatokat betiltotta az (akkor még) ORTT, mert úgy ítélték meg, hogy káros hatással van a gyerekekre. Rengeteg petíciót írtak ezért a felügyeletnek, de az hajthatatlan maradt.
Teltek az évek, és ma már sokkal durvább sorozatok is mennek a DB-nél, de ennek ellenére, mai fejjel belegondolva, valóban nem a legmegfelelőbb erkölcsiséget adta tovább a gyerekeknek. Mai fejjel megnéztem pár részt... és kár volt. Nagy kár. Jelenleg két féle DB létezik a fejemben. Egy, amire emlékszem, és egy, ami a valódi. Az emlékeimben lévő mindenesetre sokkal jobb.
Kedves exrajongók, ha rám hallgattok, NEM nézitek újra.

A Dragon Ball mellett adtak több anime-t is. Ilyen volt a Sailor Moon ("Lunáris holdprizma változtass át engem!), ami kifejezetten lányoknak készült, ennek ellenére sok fiú is nézte, csak nem vallotta be. Így volt ezzel jelen sorok írója is. Aztán szerettem még a Pálya Ördögei című focis sorozatot, aminek hatására egészen megszerettem akkoriban a játékot. Aztán kicsit később még ott volt a Pokémon amit már magamtól hagytam abba, mert egy idő után egyszerűen unalmas volt. Volt több más anime is (Candy, Digimon, stb.), de azokat kevésbé szerettem/nem néztem.

Évekkel később még egy sorozat meg tudott hódítani ebből a műfajból, ez pedig a Yu-Yu Hakusho - A szellemfiú volt. Bár ez sem egy nagy meglepetés, de ha véletlen éppen ez menne a tv-be, biztosan megnézném :)

Aztán persze néztem több, nem anime, de rajzfilm sorozatot is. Ugye sokáig mentek a Disney meséi, pl.: Kacsamesék, Aladdin, Chip és Dale, Balu Kapitány Kalandjai, és még igen sokan mások... és bár nem volt rajzfilm, de Zorro kalandjai is ide sorolandóak.

Ha már Disney, a Nickelodeon is megérdemli, hogy megemlítsem pár sorozatát. Rocko, Jaj a szörnyek, Clarissa (aki álmaim nője volt olyan 11-12 éves koromig), A Titkos Templom legendái,Global Guts (ezek ügyességi vetélkedők voltak), Kenan és Kel, stb... ezek mai szemmel kifejezetten veszélyesek voltak már, mert erőssen függővé tették a gyerekeket, ha magamból indulok ki. De némelyik egész jó volt, Clarissát ma is szívesen néznék, bár lehet, pofára esnék.

Clarissa miatt meg kell említenem Sabrina, a tiniboszorkány kalandjait, a Global Guts miatt pedig a Játék Határok Nélkült. Na, ha semmi mást, de EZT biztosan nézted, ha elmúltál 25 éves. :)

Igen, én is néztem klasszikusokat... Frakk, a macskák réme, Hupikék törpikék, Pom-Pom kalandjai, Ho-ho-ho Horgász, Mátyás király meséi, Magyar népmesék, Krisztofóró, Égből Pottyant mesék...  

Nem hagyhatom ki az Egyszer volt... sorozatot sem, aminek különböző változatai mind-mind tanítottak. Volt, ami az emberi testről oktatott, volt ami a történelemről, másik széria pedig a természettudományokról mesélt nekünk, igen lebilincselően!

Még a rajzfilmeknél maradva, ma már inkább a társadalom kritikát megcélzó "meséket" nézek. South Park, Family Guy, Amerikai Fater. Ezek a kedvencek, de néha egy Simpson család, és egy-egy Kertvárosi Getto is belefér. FIGYELEM! Ezek nem mesék valójában. A gyerekeket tartsuk tőlük távol, nem nekik szólnak, és nem nekik készültek. És persze egészen más miatt nézem, mint a régi rajzfilmeket.

De váltsunk is a kalandosabb sorozatokra! 
Bár csak pár, igen hosszú részből álltak, de több régi sorozat is le tudott annyira kötni, hogy rohantam a televízió elé nézni. Ilyen volt pl. a Sandokan, amit már a testvéreim is néztek gyerekként. A valóban élő, legendás Maláj Tigrisről én már rengeteget hallottam, és amikor adta a tv, rendre ott is maradtam előtte. Aztán a magyar Szabó Magda regénye alapján vászonra vitt Abigél is sok napra adott nézni valót. És volt egy három részes Dűne sorozat is, ami szerintem talán az egyik legjobb könyvadoptáció. (Alig maradt ki belőle valami a könyvhöz képest.)

Voltak a család, és az emberi kapcsolatok témája köré épülő sorozatok is. Ezek nyilván kevésbé az akcióról szóltak. A sorozatban már kitárgyalt Helene és a fiúk, illetve testvér sorozatai, az Első Csók, Második Csók, szintén ide tartoznak.
Igazából ebből a Helene és a fiúk nyer, mert azt most is szívesen nézném, míg a másik kettőt... max. egy-egy rész erejéig.
De ebbe a kategóriába tartozik minden magyar kedvence, a Szomszédok is, aminek akkor is lesz nézettsége, ha századjára ismétlik. Sajnálatos, hogy ma már nem készül olyan sorozat, aminek a szereplőivel ténylegesen azonosulni tudna az egyszerű magyar. Mert valljuk be, a Berényi család vállalkozóival egy egyszerű melós nem fog tudni igazán együtt érezni... (Bár egy ideig a Barátok köz-t is néztem. Sőt, még régebben a Dallas-t is.)
De volt itt még sok minden. Nagy utazás, A farm ahol élünk, Huckleberry Finn kalandjai, stb. Ezek mind tündéri, de néha megdöbbentően komoly emberi témákat boncolgató sorozatok voltak. Ezen a téren nagy űr van jelenleg szerintem a piacon.

Akármennyire ciki, én is néztem régebben, gyerekként szappanoperákat. Eszmeralda, Paula és Paulina, Vad Angyal, és még egy-két sorozat engem is leültetett. Leginkább azért működött nálam is a dolog, mert akkoriban már nagyon szerelmes akartam lenni, és ezek ugye erre mentek rá.

Akció sorozatok, na azt néztem dögivel. T. J. Hooker (a legtöbben gondolom nem emlékeznek rá, egy nyomozóból lefokozott rendőrjárőrről szólt a sorozat), Starsky és Hutch, Cobra 11, Hegylakó, Angel, Buffy, HoldfényStar Trek Voyager, és Star Trek Deep Space Nine (tudom, tudom, ezek nem az eredeti Star Trek-ek. Nem baj, túlélem, max. nem leszek igazi rajongó), Csillagközi Romboló (direkt magyarul írom, mert így senki nem keveri majd össze az "eredeti" Battlestar Galacticával), és a mostanság igencsak divatos Trónok Harca is ide tartozik.

Jah, persze, ki ne hagyjam a humorosnak szánt (és valljuk be, valóban humoros) sorozatokat, mint a Rém Rendes család, a Jóbarátok, a Kaliforniába jöttem. Ezeknek elsődleges célja az volt, hogy kikapcsoljunk a mindennapi rohamból, és nevethessünk.

Ezzel le is állok, mert ahogy írom, úgy jutnak eszembe újabb és újabb sorozatok. Tudom, a Cartoon Networkot ki is hagytam (Johny Bravo, yeeeee), és még sok minden mást is. Egyszerűen TÚL SOK van belőlük. De nem volt rossz ezt átnosztalgiázni, így ha valaki úgy érzi, valami meghatározó kimaradt, nosza, uccu neki, írjátok meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr725736665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.05. 21:41:52

Máris egy kiegészítés: Hey Arnold!!!!!!!!!!!!! :)

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2014.01.11. 23:15:01

@Xinaf: No, most, hogy a nem idevaló kommentektől megszabadultunk, újra lehet kommentelni! Szerintem jó a téma, érdemes reagálásra! :)
És rögtön pár kiegészítés:
Pókember
Andy, a vagány
H2O, egy vízcsepp elég
Sharon naplója

mezeinewsee 2014.01.12. 20:03:30

Köszi a takarítást :).
Rajzfilmek: Nils Holgerson, és 80 nap alatt a föld körül. Ezek voltak a favoritok.
Egyéb: Linda for ever! Tudom, hogy néha kicsit bárgyú... és persze a Szomszédok, de azt írtad is.

Malkav 2014.01.12. 21:51:59

Amit még bevennék a listába, az a Babar! :D Ha netán eddig nem volt. :)
süti beállítások módosítása