Ki ne tudna visszagondolni legaláb néhány emberre, akik valaha fontos szerepet játszottak az életében, és mára eltüntek?
Szerintem ha én mindenkiről írnék pár gondolatot akire illik ez a jellemzés, akkor elkészíteném életem leghosszabb blogbejegyzését, és ez nem célom.
Talán a nagybőjt vége teszi, hogy sokat merengek mostanában az elmúlt időkön. Sok régi sztori eszembe jutott, és mesélek is bárkinek aki érdeklődést mutat. Főleg a gimis korszakom a termékeny ilyen téren, hisz az a négy év volt a legaktívabb. Gyakorlatilag minden barátnőm a gimnázium 4 éve alat tartott velem életem útján, kivéve Rosa-t, aki a gimi utáni nyáron szegődött mellém. Ez alat az idő alatt szilárdultak meg többé-kevésbé a barátságaim, és ekkor értem el azt a pontot amikor már nincs hova felnőni: maximum a tapasztalat lesz több. Legalábbis ezt mondom most, 20. életévem közepén.
Amúgy jódolgomban gyakorlatilag semmit sem csinálok. Nyomom a biztonságiőr képzést, maholnap leteszem a vizsgát, és áprilistól már dolgozhatok. (juhé!) Azaz júniusig nyomom a melót, és ezzel elkezdődik valami, amit nem vártam, aminek nem örülök, de szükséges: dolgozni fogok.
Senki ne higyje hogy tragikus munkakerülő vagyok. Tudok dolgozni, sőt! Bizonyos munkát akár örömmel is tudok végezni. Valahogy szerintem a személy és vagyonőri tevékenység nem ebbe a kategóriába tartozik. Mármint, nem nekem való. Nem véletlen írom a blogot, nem véletlen akarok késöbb újságíróként dolgozni. Én is szeretnék valami adni az emberiségnek, vagy legalábbis néhány embernek. Régebben úgy mondtam volna: híres akarok lenni. Valamikor mindenki akart valamilyen szinten híressé válni. Hogy sokan elismerjék a munkáját, hogy gratuláljanak a sikereiért. Aztán néhányakban marad elég ambició, és néhányan nem áldoznak fel ezért mindent. Ez a világ rendje, én pedig jó rockerhez méltóan ez ellen léptem fel: a középutat választottam. Újságíróként nem leszek nagy médiasztár, és nem lesz a nevem országosan ismert, de szerintem még a szomszéd sem fogja tudni ki is vagyok. Viszont nem véletlen tanították meg nekünk a MÜA-ba, hogy "a média a negyedik hatalmi ág". A törvényhozás, a végrehajtás és a bíráskodás sose fog felérni azzal, amit a sajtó egy kézlegyintéssel elintéz: befolyásolni az emberek véleményét. Én magamat jó embernek tartom. Biztos vagyok benne, hogy képes vagyok a jó írányba terelni a közfigyelmet, és sokat mernék rá tenni arra is, hogy egy ilyen munkát felelőséggel tudok majd végezni, persze csak azután hogy kijártam az iskolát:)
Szóval szurkoljatok nekem. Természetesen jóakaróim mindig is voltak és lesznek is, már most is a fejemhez vágták páran hogy: "abból akarsz megélni?" Igen. Sőt, én abból FOGOK megélni. Mert végre, életemben elöszőr célom van, sőt... talán hivatásom?
Szurkoljatok. Szorítsatok, imádkozzatok... szóval mindenki úgy segítsen elérni a célomat, ahogy tudja és szívesen csinálja.