XINAF - Az én világom

Akit untat ha elmerengek a multon, az ne olvassa el. Köszönöm.

A mai napomat egy kis sörözéssel pecsételem meg hittan elött. Aztán lenyomom a három hónapot, és újságírónak tanulok.
Emlékszem, amikor még gimibe jártam, sokszor írtam meg a házidolgozatokat egy osztálytársamnak. Az irodalomtanárom hangoztatta is, hogy ne lessen rólam senki, mert utánozhatatlnul egyedi a stílusom. Én pedig bebizonyítottam, hogy ez anynira igaz, hogy képes vagyok akár hanyagolni is, és egészen máshogy fogalmazni, mint ami zsigerből jön.
Azóta eltelt egy év, és most mások pazarolják érettségi címén a papírt. Egy részüknek sikeres lesz, és továbbtanulhatnak, más részüknek kevésbé.
Nagyon visszasírom azt az időszakot. Amikor még tudtam mi a rendszer. Benne mozogtam, otthon voltam. Tudtam melyik tanárral kell vigyázni, kivel lehet lazább hangot megütni, stb. És persze tudtam, hogy holnap, holnapután találkozok a srácokkal, és ha nem történik semmi, akkor is dumálunk, szórakozunk.
Oh, hova tűnt ez a szép világ? Ma már nem, vagy alig találkozok a srácokkal. És néha azt is tapasztalom, hogy bár oké, taliztunk, már nincs közös témánk. Eröltetett a duma, vagy a régi dolgok felemlegetése van teritéken. Nem mindenkivel van így, de pont azokkal akikkel nem kéne így legyen.
Közös tervek, a közös jövőről. Lassan elfogadom, hogy ezek csak néhány kamasznak voltak az ábrándjai. Tanuljunk, dolgozzunk, keressünk pénzt. Legyünk elégedettek, és ha végre van pár perc szabadidőnk, akkor ott a számítógép, vagy le lehet menni vidékre, szóval a lehetőség korlátlan.
Ma már nem az van, mint egykor, amikor csak azért hogy lássuk egymást, és mert fontos a másik, elmentünk egymással akár egy számunkra ismeretlen embertemetésére.
Tudom, sokat siránkozok, és nem is célom, hogy erről szóljon innentől ez a blog. Természetesen megbántani sem akarok senkit. És nyílván tudom azt is, hogy a dolgok változnak. Nomeg nem kívánhatom meg senkitől, hogy ne dolgozzon, pusztán azért, mert hiányzik. De hiányzik, mert rég láttam.
Eme bejegyzés két emberről szól. És rólam.