No hiába, változik a világ, és változnak az emberek is.
Elméletileg már régen alszom, de ezt le kell írjam. Csak úgy rejtnyelven. Le kell írjam, hogy nagyon fáj, hogy már-már elviselhetetlen. Hogy miről is írok? Nem. Ezt viszont nem kötöm az egész internet orrára...
Maradjunk annyiban, hogy elvesztettem valamit/valamiket, és ahogy a címben is leírtam az OSSIAN együttes idézetét: "Az emlékek csendben fájnak!"
Mert emlékek vannak bőven. A magam, lassan betöltött, 21 életévével valószínüleg vicces dolog, hogy nosztalgikusan a múltra gondolok, szép emlékekre, amik már nem jönnek vissza.
Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy érthető legyen: bizonyos ismerőseim bizonyos viselt dolgai nagyon nem tetszenek mostanában. Nem egy emberről van szó, viszont senkit nem kívánok nevesíteni. Szóval többekről úgy érzem, hogy változtak, rossz értelemben.
Ez nem általános tendencia, szó sincs arról, hogy "az egész világ rosszabb lett, csak én nem változtam" féle kamaszos siránkozásba csöppentem volna. Éppen ma örültem, hogy egyik régi cimborám még mindig nem változott. Megtartotta mind értékeit, és hibáit, ugyanaz maradt.
Viszont vannak, akikre ez nem áll. Akiben megfogott a bátorsága, és ma már elfut a problémák elől. Akiben megfogott, mennyire stabilán áll a világban, mennyire talpraesett, mennyire ismeri, és ma már nem mozdul ki a számítógép elől. Akiben megfogott, hogy mindig számíthatok rá, de ma már csak ő számít rám.
A barátság egyik alapja az önzetlenség. Hogy nem számuljuk, mennyit kaptunk, és mennyit adtunk. Nade ehez az is kell, hogy ne csak mi adjunk! Néha kapnunk is kellene valamit cserébe, nem? Legaláb néha!
A barátságnak sokféleképpen vége lehet. Lehet, hogy veszekedéssel végződik. Rosszabb esetben halálesettel. Egy költözés is sokat árt neki. De én a kifakulástól is félek...
Az emlékek csendben fájnak...
2008.09.09. 22:59 | Xinaf | 5 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr64656388
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
newsee 2008.09.10. 19:48:18
"Azok az évek elmúltak már,
te is eléggé megváltoztál,
bár meglehet, hogy a tükörnek nem hiszel..."
te is eléggé megváltoztál,
bár meglehet, hogy a tükörnek nem hiszel..."
Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2008.09.11. 17:21:07
Ütős komment...
Azt kell mondjam, hogy ennyire még sose éreztem magamon ezt az idézetet!
Azt kell mondjam, hogy ennyire még sose éreztem magamon ezt az idézetet!
Kiora 2008.09.11. 23:56:44
Xinaf Drága!
Erre most úgy reagálok, hogy nem tudom mire gondolsz egészen pontosan...
Az viszont úgy igaz, ahogy mondom:
Nem gondolom azt, hogy sokkal idősebb vagy bölcsebb lennék tőled. Ez a kb. 2 év annyira azért nem mérvadó...mégis - néha - igen. No ez most pont egy ilyen eset. Azt hiszem én is kb. annyi voltam (még az is lehet, hogy hónapra is stimmelne), mint Te mikor pontosan ugyanezen a "problémán" filozofáltam jó sokat...és még most is vissza-vissza tér.
A legégetőbben akkor merült ez fel...de inkább kezdjük az elején.
Még általános hetedikben lettünk nagyon jóba négyen csajok. Mi voltunk a 4 muskétás. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Az a két év amíg egy osztályba jártunk megalapozott vmit. Olyan "legjobb barátnők" voltunk. Aztán gimi alatt szétváltak útjaink. Mindannyian más-más érdeklődési körbe, osztályba, szférába kerültünk. De megtartottuk a kapcsolatot. Mivel mindannyian Budapesten voltunk - bár más-más kerültekben - azért még mondhatni mindig nagyon sok!! időt töltöttünk együtt. Aztán érettségi után...Athos lekerült Kaposvárra, most ott tart, hogy a medvékből írja a diplomamunkáját és etológus lesz. Porthos vendéglátós lett, ő még 1-2 év és diplomázik. Aramis sok időt töltött külföldön (1 év Párizs, fél év Belgium), diplomás óvónéni és jelenleg a Sorbonne-on tanul. Azt hogy velem mi lett...azt tudod....mára már csak félévente találkozunk egyszer...de akkor is, alig tudunk vmiről beszélgetni...a fiuk, szépségápolás és "mitörténtveledmiótanemláttalak" kérdésköröket túllépve nincs tovább...és ez nagyon szomorú ismerve az előzményeket. Aztán ott van No-chan esete. Bár tudom, hogy ő lesz az egyetlen, akit tényleg sose fogok "elveszíteni" de mégis igen...És még tudnék jópár hasonló példát mondani...
Nézd! Az emberek változnak! A más környezet, a kései szocializáció, új barátok, szerelmek...mind-mind tesznek hozzá vagy épp vesznek el a személyiségünkből. Alakítanak és formálnak minket. Ha szerencsés vagy, akkor lesz egy-két (minimális) barátod, akire még akár 3x évesen is számíthatsz. De csak akkor, ha szerencsés vagy. A "fakulás" - ahogy Te írtad nem a legrosszabb, ami történhet...
És mi lehet a megoldás? - egyszerűen csak fogadd el a változásokat. Ha úgy érzed már túlságosan eltávolodtatok egymástól...ne ragaszkodj görcsösen. Egyszerűen csak át került az illető "egy másik barátság-szférába". Vagy elfogadod őt olyannak amilyen lett, vagy... ki tudja, lehet éppen akkor fog vki betoppanni az életedbe, akiről addig nem gondoltad volna, hogy milyen jó barát lehet...hisz tudod: ha egy ajtó bezárult, biztos, hogy valahol máshol kinyílt egy másik.
Az emlékekben csak egy valami biztos: az "együtt" eltöltött idők pillanatait senki nem veheti el tőled! Arra mindig bizton számíthatsz^_^"
Erre most úgy reagálok, hogy nem tudom mire gondolsz egészen pontosan...
Az viszont úgy igaz, ahogy mondom:
Nem gondolom azt, hogy sokkal idősebb vagy bölcsebb lennék tőled. Ez a kb. 2 év annyira azért nem mérvadó...mégis - néha - igen. No ez most pont egy ilyen eset. Azt hiszem én is kb. annyi voltam (még az is lehet, hogy hónapra is stimmelne), mint Te mikor pontosan ugyanezen a "problémán" filozofáltam jó sokat...és még most is vissza-vissza tér.
A legégetőbben akkor merült ez fel...de inkább kezdjük az elején.
Még általános hetedikben lettünk nagyon jóba négyen csajok. Mi voltunk a 4 muskétás. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Az a két év amíg egy osztályba jártunk megalapozott vmit. Olyan "legjobb barátnők" voltunk. Aztán gimi alatt szétváltak útjaink. Mindannyian más-más érdeklődési körbe, osztályba, szférába kerültünk. De megtartottuk a kapcsolatot. Mivel mindannyian Budapesten voltunk - bár más-más kerültekben - azért még mondhatni mindig nagyon sok!! időt töltöttünk együtt. Aztán érettségi után...Athos lekerült Kaposvárra, most ott tart, hogy a medvékből írja a diplomamunkáját és etológus lesz. Porthos vendéglátós lett, ő még 1-2 év és diplomázik. Aramis sok időt töltött külföldön (1 év Párizs, fél év Belgium), diplomás óvónéni és jelenleg a Sorbonne-on tanul. Azt hogy velem mi lett...azt tudod....mára már csak félévente találkozunk egyszer...de akkor is, alig tudunk vmiről beszélgetni...a fiuk, szépségápolás és "mitörténtveledmiótanemláttalak" kérdésköröket túllépve nincs tovább...és ez nagyon szomorú ismerve az előzményeket. Aztán ott van No-chan esete. Bár tudom, hogy ő lesz az egyetlen, akit tényleg sose fogok "elveszíteni" de mégis igen...És még tudnék jópár hasonló példát mondani...
Nézd! Az emberek változnak! A más környezet, a kései szocializáció, új barátok, szerelmek...mind-mind tesznek hozzá vagy épp vesznek el a személyiségünkből. Alakítanak és formálnak minket. Ha szerencsés vagy, akkor lesz egy-két (minimális) barátod, akire még akár 3x évesen is számíthatsz. De csak akkor, ha szerencsés vagy. A "fakulás" - ahogy Te írtad nem a legrosszabb, ami történhet...
És mi lehet a megoldás? - egyszerűen csak fogadd el a változásokat. Ha úgy érzed már túlságosan eltávolodtatok egymástól...ne ragaszkodj görcsösen. Egyszerűen csak át került az illető "egy másik barátság-szférába". Vagy elfogadod őt olyannak amilyen lett, vagy... ki tudja, lehet éppen akkor fog vki betoppanni az életedbe, akiről addig nem gondoltad volna, hogy milyen jó barát lehet...hisz tudod: ha egy ajtó bezárult, biztos, hogy valahol máshol kinyílt egy másik.
Az emlékekben csak egy valami biztos: az "együtt" eltöltött idők pillanatait senki nem veheti el tőled! Arra mindig bizton számíthatsz^_^"
Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2008.09.12. 00:03:49
Ezt a témát mi már megbeszéltük személyesen, ugye, Xinaf?
Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2008.09.13. 14:12:03
Kyora:
Tudom, bele kell nyugodni... de ettől nem lesz könyebb... viszont köszi a kommentet. Ja, és sajnos nem találkozunk félévente, jó az évente egynek is:)
Alister: Tüzetesen:)
Tudom, bele kell nyugodni... de ettől nem lesz könyebb... viszont köszi a kommentet. Ja, és sajnos nem találkozunk félévente, jó az évente egynek is:)
Alister: Tüzetesen:)
Utolsó kommentek