Bárcsak ne számítanának annyit a külsőségek...
Tetszik, nem tetszik, hajlandó lettem változtatni magamon. A szénfekete rockerstílus lassanként eltünedezik, feltüntek a ruhatáramban színes ruhadarabok... és az egyik társaságom, akiket szeretek amúgy nagyon, boldog és lelkes. Én ennek örülök, hiszen nem nagyon dicsérték még eddig a megjelenésem, mostanában meg sok ilyen visszajelzést kapok. Olyan sem volt gyakori eddig, hogy hölgyek rámnyomuljanak, ez kellemes valahol. Legyezi az ember hiuságát.
Adott a másik társaságom, akiknek a véleménye, ha meglátnak: na mi van, buzik közé mész bulizni? Ők határozottan tiltakoznak ez ellen, és őket is szintén szeretem. A társaságaimtól más és más kritikákat kapok, és mindketőnek számít nekem a véleménye.
És hogy mit gondolok én? Ajaj, ez nehéz kérdés. Egészen tegnapig úgy éreztem, semmi jobb dolog nem történhetne velem, mint hogy "emberszabású leszek", és majd jól "jó irányba" fejlődök. A hiuságomat mindig is utáltam magamba. Viszont tegnap belenéztem a tükörbe, és szinte egy idegen nézett rám vissza... és azon kapom magam, hogy zavarban vagyok. Kettészakadok.
Egyik énemnek nagyon bejönnek az új külsőségek. A változatos, színes, márkás ruhák, az "igényes megjelenés", a kultúráltan visszafogott, vagy kultúráltan extrém stílus. A másik énem hányingert kap az elsőtől, szíve szerint betürt bakancsal, börnadrággal, szegecselt bördzsekiben nyomulna, és köpne a világ véleményére. Az új és a régi énem összecsapása egyelőre döntetlenre áll.
Az a baj, hogy mindkető én vagyok. Amikor mindig a testet öltött heavy metál voltam, néha felcserélődött a két énem, és az volt a kisebbség, aki társadalmilag elfogadotabb akart lenni... most a rocker van kisebbségben.
Ettől még ugyanaz vagyok, de ez sem igaz! Nem ismerem azt, aki most vagyok! A szépen, lassan, és gondosan kialakított személyiségem össze lett törve. Ebből lehet sokkal jobbat építeni, lehet sokkal rosszabbat építeni, de mindenképpen új embert kell!
Védtelennek érzem magam. Gyengének érzem magam. Meztelennek érzem magam, pedig fel vagyok öltözve!
Az a főbaj, hogy nem tudok már gyökeresen módosítani a saját izlésemen. Egyik ismerősöm pont ugyanebben a cipőben járt, csak ő 15-16 éves volt. Én 21 vagyok, kialakult érzésvilággal és értékrenddel. Vonz az új, de taszít is.
Most kicsit feles vagyok, mert nem vagyok sem teljesen ilyen, sem teljesen olyan. Na, ez a legrosszabb, mert így egyik felem sem elégedett.
Ha tudnám, hogy megéri ez az egész...
Sajnálom, de szerintem nem vagyok jól. Lehet, hogy igénytelen voltam, lehet hogy nem volt barátnőm és nem tetszettek a lányok, lehet hogy utáltak csak a külsőm miatt, de legaláb ott volt mögöttem az eszme, az életérzés, amiből erőt meríthettem. Azóta sincs barátnőm, olyan ember is van, aki a külsőmet nem bírja. Támogatóim viszont vannak, és ezek nem voltak. Csak én. Eddig magamat támogattam, és mások támadtak, most mások támogatnak és magamat támadom.
Ha tudnám, hogy van értelme... ha tényleg elhinném, hogy ez a jó nekem... egyik énem tudja, a másik énem tiltakozik.
Skizofrén leszek!