Ha emlékeztek, régebben néha írtam egyik-másik ismerősömről bejegyzést. Anno úgy gondoltam, hogy több ilyen nem lesz, a blogom nem ismerős fényező szaküzlet... de most kivételt teszek.
A szerencsés kivétel a blogomon és a neten általában Kiora-chan néven ismert.

13 év körül voltam, amikor megismerkedtünk. Jobban mondva, akkor találkoztunk. Én még szinte gyerek voltam, a kamaszkor kezdetén, ő már bőven benne a kamasz korban, gyakorlatilag inkább volt már fiatal nő.
Amikor én ráléptem komolyabban a férfivá válás rögös útjára, ő már voltaképpen felnőt nő volt, érettségivel a kezében. Lassan végzek a sulival, és elkezdek majd egykoron munkát keresni, ő már dolgozik aktívan.
Nem is olyan régen mondtam egy ismerősömnek, hogy rá én nem tekintek nőként, és nem azért, mert esztétikailag nem tetszik, vagy a személyiségével lenne bajom. A haver nem is értette, de Alister igen. A magyarázata feljebb olvasható.
Az emberben kialakul egyfajta pszichológiai érzés, főleg olyannal kapcsolatban, aki éveken át egy kategóriával magasabban volt a szememben, mint én. Ez azért is érdekes, mert míg Morelight vagy Alister (akik az osztálytársai voltak Kiorának) viszonylag gyorsan váltak a szememben egyenlő féllé, Kiora mellet alig pár éve nincs csak kisebbségi érzésem. Pedig ismerem 9 éve... Ezt sem gondoltad volna, igaz Kiora?
Voltaképpen Alister egyik születésnapján tört meg a jég, amikor kötetlenül beszélgetett a társaság, és ebből kifolyólag mi is. Ez nekem akkor nagyon új volt, bár az ilyen érzéseimet igen profin el tudom rejteni. Valahogy az is kiderült, hogy olvassa a blogom a leányzó, amit rohadtul megtisztelőnek éreztem.
Nem sok olyan embert ismerek, aki bár gyakorlatilag korosztályom, mégis kis hülyegyereknek éreztem magam éveken át a jelenlétében. Egészen pontosan ketőt, mindkét személy hölgy: Kiora és egy volt osztálytársnőm.
Ezúton is gratulálok tehát ehez a nem mindennapi teljesítményhez, amit az ifjú Xinafra tettél egykoron. Ahogy írtam, keveseknek sikerült eddigi életem folyamán!

(A kötelező utószó: Amit fent írtam, még most is áll: Kiorára azóta sem nézek nőként, hiába nőttem fel közben én magam is. Tipikusan az az ember, aki meghatározó része volt a múltamnak úgy, hogy évente kb. kétszer váltottunk egy "szia"-t, ma pedig az az ember, akivel kb. évente kétszer jót tudok dumálni. Mint férfi, természetesne látom, hogy vonzó lányt sodort elém az élet, de felőlem férfi is lehetne. Ezt az írást azért közöltem, mert éppen eszembe jutott, amikor a gép elött ültem. Szóval minden éretlen hülyegyerek szintjén álló olvasómnak üzenem: nem, ez nem egy rejtett szerelmi vallomás volt, csupán egy bejegyzés. A maradék 99.999%-nak további kellemes napot, Kiorának hosszú és boldog életet kíván: Xinaf bácsi)