Emlékszem, milyen idealista voltam én egykoron. Pl. sokáig el sem tudtam képzelni, később pedig értetlenkedtem, ha valaki puskázott egy dolgozatnál, vagy elsumákolt egy házifeladatot. Rasszizmus? Elöttem elég sokáig (7 éves koromig) ismeretlen fogalom volt. Cinizmus, gúny? Azt se tudtam, mi az.
"Egyszer minden véget ér
Hinni én már többé nem tudok
Pedig nagyon szeretnék
Hinni úgy, ahogy rég
Amit gyermekként nem tudtam
Hogy milyen más a valóság
Naiv voltam és védtelen
Hittem, a szivembe mindenkit befogadhatok
De jöttek súlyos fellegek
Jól megtanították nekem
Amit gyermekként nem tudtam
Hogy milyen más a valóság"
(Pokolgép - Nincs könyörület, részlet)
Aztán én is rá kellett ébredjek, hogy bizony, könyebben boldogul, aki csal. Hogy becsületesnek lenni azt jelenti: esélyed sincs a győzelemre. Legalábbis sok esetben. Egy ideig tiltakozott ellene a tudatom. Majd egyszercsak a részemmé vált.
"Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos."
(József Attila: Levegőt!, részlet)
Aztán történt egy törés az életemben. Nem mondom, hogy mindig tisztességes vagyok, de próbálok az lenni. Sajnos nem mindig sikerül. Olyankor pedig utólag pocsékul tudom magam érezni. De próbálkozom, és néha elbukom újra és újra.
Fogalmam sincs, mi lesz velem. A világ, ez a szép nagy világ kurvára nem olyan, mint amilyennek én elképzeltem. Végrehajtom tettek sokaságát, amikről fél-egy éve még tiszta lelkiismerettel mondtam: én soha.
"Mondd, mennyit ér az ember
ha tisztessége gyenge
Mondd, mennyit ér, ha
kárhozott a győzelemre
Óh jó Uram, adj erőt
hogy elbírjam a terhedet
Törvényeid elfogadtam
de más szolgája nem leszek"
(István a király: Oly távol vagy tőlem II, részlet)
Sajnálom, hogy ilyen borongós bejegyzéssel sokkolom a kedves és igen mélyen tisztelt olvasóimat. Sajnos nincs lehetőségem, és nincsenek szavaim sem arra, hogy a világba üvöltsem, ami fáj, ami rossz, aminek nem így kellene lennie.
"A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!"
(Francois Villon: Haláltánc ballada, részlet, Faludy György átköltésében)
Utolsó kommentek