Képzeljük el a következő helyzetet:

Van egy lány. Jó családból származik, jó nevelést kapott. Tudjátok, az a fajta, aki persze jár szórakozni, de sosem iszik, drogról szó sem lehet, mindezek mellé jól tanul, és mégis van ideje és energiája arra, hogy társaságot vagy vigaszt nyújtson azoknak, akik rászorulnak. Mellesleg, a lány erős hittel bír, tartja az Isten törvényeit, de nem fanatikus. Csak valóban, és mélyen hívő.
Nem tudom, a kedves olvasók közül hányan ismernek ilyen embert, én szerencsére igen!

No, történetünk hősnőjének van egy jegyese. Szereti, és az is ő. Szex nem volt, azzal várnak az esküvőig (mindketten hívők ugyebár), de a szeretetüket már kifejezték egymás iránt. Na jó, kis árnyékot azért vessünk erre a könnyekig gyönyörű alaphelyzetre: tökéletesen nem ismerik egymást. De hát előttük áll még erre egy élet.
No, a lány egyszercsak bejelenti kedvesének, hogy terhes. De persze, nem csalta meg, hanem úgy magától... Szegény ember áll meglőve, hogy most mi a fenét csináljon? Nevelje fel másnak a zabigyerekét, és legyen az évszázad lúzere? Ez nem kéne... Vagy csináljon belőle botrányt? De a lány családja... hát azt le nem mossák magukról, hogy egy büdös kurvát neveltek... Végül úgy dönt, hogy magára vállalja a dolgot, és elzavarja a csajt. Ez elég nagy áldozat amúgy, mert ha elzavarja az eljegyzés után, majd nemsokkal rá megjelennek a terhesség jegyei az egykori menyasszonyán, az elárulna róla valamit...
És mit csináljon szegény lány, aki egyszercsak vakító világosság közepén találta magát, és egy erőtől sugárzó férfi azt mondja, ő kell megszülje az Isten fiát? Persze, igent mond, hiszen Istenhívő, és ez nagy megtiszteltetés. Fel sem fogja, hogy ez mivel járhat... de gyorsan kezdi megtapasztalni, hiszen tulajdon jegyese sem hisz neki...
Persze József álmában látomást lát, és így megtudja, hogy mi is történt valójában, és nem küldi el.
De a megpróbáltatások még csak most jönnek.
Szegény Máriának áldott állapotban el kell utazni kilométereket Bethlehembe a népszámlálás miatt. Egy istállóba fogadják csak be, és ott kell megszülje a fiát. Majd szinte rögvest menekülni kell, családot és barátokat hátrahagyva Egyiptomba, egy idegen országba, aminek a nyelvét nem beszéli. Majd évek múlva visszajöhet, de nem a saját városába, hanem Názáretbe. Majd a 12 éves fia eltűnik az ünnep alatt, és mikor végre 3 nap után megtalálják a templomba, még ki is oktatja őket.
A férje időközben jó eséllyel meghalt, mert Józsefről innentől nem ír többet az Evangélium. De Mária felneveli Jézust, méghozzá művelt embernek. Az apjától szakmát is tanult. Na, Jézus egyszecsak elmegy, és járja a világot. Tanít, gyógyít, csodákat tesz. Néha találkoznak, sokszor nem. Majd 3 év nyilvános működés után elfogják az egyszülött fiát, megkínozzák, és brutális kínhalálra ítélik... őt pedig az egyik apostolára, barátjára hagyta, hogy ne kelljen pl. kurvának állnia, ha nem akar éhen halni. De az apostol gondoskodik róla... és a történet végén Jézus személyesen jön el, és viszi el az Atya országába!

Nem bántásból írom, ezért kérem minden protestáns olvasómat, ne bántódjon vagy sértődjön meg, de számomra rejtély, hogy ezekben az egyházakban kimarad a Mária tisztelet!
Hiszen alapból egy kismamához milyen kedvességgel és megbecsüléssel tudunk fordulni! Nem is csoda, ennél közvetlenebb részvétel a teremtésben soha nem adatik meg az embereknek! Hiszen Jézus is így született...

Mária, az Istenszülő, az Élet vizének forrása, a Legtisztább Forrás, Magyarok nagyasszonya, Boldogságos szűz!
Testvérek, nekünk, keresztényeknek milyen borzasztó élmény is minden nagypéntek, mikor megemlékezünk az Úr kínhaláláról! Aki valóban megéli a hitét, az megtapasztalja, mekkora áldozatot is hozott a világ Királya akkor értünk...
De átérezhetjük-e ezt akár tizedannyira is, mint az édesanyja?
Sok anyával beszéltem már, és úgy tapasztaltam, nincs annál nagyobb félelmük, mint hogy a gyermeküknek valami baja esik. Hiába lettem egy testes, szakállas, felnőtt fickó, édesanyám még mindig félt, :) Ez már nem fog változni. És hiába nőttem fel, az ő szemébe én mindig az ő kicsike fiacskája leszek. Szerencsére.
Ha elkövetnék valami komoly bűncselekményt, akkor is tudna szeretni. Valami ilyesmi lehet az anyaság.
És mit érezhetett a Szűzanya, mikor teljesen ártatlan gyermekét a kor legmegalázóbb és legfájdalmasabb kínhalálának vetették alá? Azt a Jézust, aki akkora már nagy tanító volt, de az ő szemében még mindig az a kisfiú, akit a karjában tartott, ha félt...

Nos, ezért nem értem, mikor nem tisztelik Szűz Máriát. Az ő áldozata, Jézusé mellett, szintén óriási volt.

De aztán ott a másik véglet is...

Hideglelés futkos a hátamon, mikor búcsúkon több embermagas, kisminkelt, giccsesen megfestett Mária szobrokat, kacsingatós Szűzanyákat, vagy egyéb giccseket látok... például EZ, vagy EZ, vagy esetleg EZ. Ezen kívül, Mária nem társ-megváltó, nem a Szentháromság negyedik személye, és nem is csodatevő varázskép, ami amuletként véd a rossz szellemek elől...

A Mária tisztelet Mária kultusszá silányulása sajnos nagyon is létező jelenség, főleg katolikusoknál. A népi vallásosság, megfűszerezve némi babonasággal, és ezt alaposan giccsbe öntve... hányinger. Nem akarok én emiatt senkit sem bántani, de úgy gondolom, hogy ez nemhogy nem a kellő tiszteletet adja meg, de inkább ledegradálja Máriát. Az Istennek szülője, aki közbenjár értünk az ő fiánál, a mi Megváltónknál, egy indián totem szerepében találja magát... ami előtt lehet hajbókolni, és giccses énekeket énekelni... A gusztustalan, véres szíves ábrázolásokat meg sem említem.

Sosem fogom elfelejteni, mikor egyszer egy ifibúcsún voltam Máriapócson. Ott volt egy nagyon unalmas előadás, ami a könnyező ikon történetéről szólt. Ott hangzott el az a mondat, mikor a második könnyezésről beszélt: "és a pócsi hívek ismét örülhettek, hogy ismét könnyezik az ikon".
A Mária ikonok könnyezése egy hatalmas csoda. De semmi olyan nincs benne, aminek örülni kéne. Sőt, inkább megijednünk kéne, imádkoznunk és böjtölnünk, ha ilyesmi történik, hiszen az Istenszülő SÍR! Nem örömében! Néha (ilyen Magyarországon még nem volt, szerencsére) egyenesen véres könnyel sír! Persze ilyenkor fellendül a turizmus arra fele (legutóbb ilyen 2008 környékén történt Erdélyben, Gyergyószentmiklóson. Itt konkrétan a könnyezést is örökítette már meg fotó), ki azért, hogy imádkozzon, ki azért, hogy megnézze, vajon igaz-e?

Összefoglalás:
Hogy ne tisztelném én azt az egészséges szexualitással bíró nőt, aki mellé biztosan jófej, gondoskodó, és kiváló ember volt (hiszen az Úr őt választotta, hogy rajta kereszül megszülethessen... valószínű, hogy a legjobbat választotta), és mégis szűz maradt az Istenért! És el tudta viselni, hogy a fia alig van otthon, mert küldetése van. Majd végignézte az összetört testű gyermekének brutális kivégzését és megalázást... ami persze őt is megbélyegezte. Annyit viselt el, mint egyetlen más asszony sem ezen a földön!
Éppen ezért, többet érdemel annál, hogy nyálas és/vagy giccses dalokon, szobrokon, képeken keresztül tiszteljük!
Nem írtam a Mária jelenésekről, és sok más dologról sem, ami ide köthető. Ennek az oka annyi, hogy az Istennek nincs magasabb rendű kinyilatkoztatása, mint az Egyház. Az ilyen egyéni kinyilatkoztatások lényege, hogy egyéniek. Nincs semmi bajom Medjugorje-val, se Lourdes-el, stb. Sőt! De mivel nem nekünk jelent mez az Istenszülő, így valószínűleg nem is nekünk szánta az ott elhangzottakat.
Meggyőződésem, hogy ha édesanyámnak valami nagyon fontos, azt szívesebben megteszem, mint egyébként, legyen szó bármiről. Ezért imádkozunk mi, katolikusok és ortodoxok (többek között) a Szűzanyához! Hogy közbenjárjon értünk a fiánál!

Végszóra pedig álljon itt egy Sztihira (6. hang) az Istenszülőhöz, és egy ikon, mely a kedvenc ábrázolási módon a témában, az Életadó forrás! (A Sztihira meghallgatható liturgikus görög nyelven ITT. Sajnos magyar verziót nem találtam :(

"Valóban méltó dicsérni téged, Istenszülő,
a boldogságost és szeplőtelent
és a mi Istenünknek anyját.
Ki a keruboknál tiszteltebb
és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,
ki az Istent, az Igét
sérülés nélkül szülted,
téged, valóságos Istenszülő, magasztalunk!"