Bár már írtam Szita Bence emlékére, még valami eszembe jutott.
A pletykák szerint ezt a gyereket nemcsak megölték, de meg is kínozták. De ha ez nem is igaz (reméljük ezt), akkor is borzasztó lehetett így szembenézni a halállal.
Nem nagyon szoktam erről az ügyről beszélni senkivel, mert nem nagyon tudom visszatartani a könnyeimet. Tényleg borzasztó ami történt. Nem véletlenül nem szerepelt kép az előző bejegyzésemben: a szívembe jeges kés döf, ha ránézek erre a gyerekre, és tudom, hogy mi lett vele...
Wiliam P. Young sikerkönyve, A ViskóAz viszont biztos, hogy nekem most jól jött.
Íme, egy rövid részlet belőle. (Elnézést a tördelésért, valamiért abszolúte nem engedi szerkeszteni ezt a részt, majd meglátjátok...)
Hogy érthető legyen:
Mack - Családapa, akinek 6 éves kislányát évekkel ezelőtt brutálisan megölték.
Missy - A halott kislány.
Sarayu - A Szentlélek.
Mack tétovázott, majd úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot, és kérdez:
"Van valami, ami még mindig zavar – Missyvel kapcsolatban"
Jézus odament hozzá, és leült mellé a farönkre. Mack előrehajolt, könyökével a térdére támaszkodott, és két keze között a lábánál heverő kavicsokat bámulta. Végül megszólalt:
"Mindig csak úgy tudok rá gondolni, amint ül abban a teherautóban, magára hagyatva, halálra rémülten…"
Jézus kinyújtotta a kezét, megszorította Mack vállát, és gyengéden ezt mondta:
"Mack, Missy soha nem volt egyedül. Soha nem hagytam el. Egyetlen pillanatra sem távoztunk el mellőle. Ugyanúgy nem tudnám őt magára hagyni, sem téged, mint ahogy magamat sem tudnám elhagyni."'
"És ő tudta, hogy te ott vagy?!"
"Igen, Mack, tudta. Eleinte nem, mert elborította őt a rémület, és sokkos állapotba került. Órákig tartott, mire ideértek a táborhelyről. De mihelyt Sarayu beburkolta őt a jelenlétével, Missy megnyugodott. A hosszú út igazából lehetőséget adott nekünk a beszélgetésre."
Mack próbálta mindezt felfogni. Megszólalni sem tudott.
"Lehet, hogy Missy még csak hatéves, de ő és én nagyon jó barátok vagyunk. Rendszeresen beszélgetünk. Fogalma sem volt, hogy mi vár rá. Valójában sokkal jobban aggódott miattad és a testvérei miatt, tudva, hogy nem találtátok őt. Imádkozott érted, hogy békességed legyen."
Mack elsírta magát; újra könnycseppek gördültek le az arcán. Ez alkalommal már végképp nem zavarta. Jézus gyengéden karjaiba zárta, és magához ölelve tartotta.
"Mack, azt hiszem, jobb, ha nem ismered meg a részleteket. Biztos vagyok benne, hogy nem lennének a segítségedre. De azt elmondhatom, hogy nem volt egyetlen pillanat sem, amikor ne lettünk volna vele. Annyira átjárta a békességem, hogy te is büszke lettél volna rá. Nagyon bátran viselkedett!"
(Részlet William P. Young - A Viskó című könyvéből)
Mindig, amikor az ügyről hallottam, olvastam, információt szereztem, a gyomrom kavargott. Itt valóban állattá silányult az ember!
Biztos vagyok benne, hogy az Úr nem hagyta magára Bencét. Emberi ésszel nem foghatom fel, ami itt történt, de hiszem, teljes szívemből hiszem, hogy az Isten mellette volt. Hogy amit a Viskóban olvashatunk, az nem egy túlzás, hanem inkább egy lekicsinylése az Isten irgalmasságának!
A családot, a szülőket szerintem egy ideig senki sem képes megvigasztalni. És nehéz nem a szenvedésre, a rettegésre gondolni. De muszáj a vigaszt keresni, elszoruló torokkal, könnyekkel akár. És a tudat, hogy a végső pillanatban már szemtől szemben állhatott azzal, akire a Gonosz ránézni sem bír... hogy beszélhetett azzal, akitől szertefutnak a sátáni erők...
Mit érezhetett Jézus a kereszten, miközben meghalt az emberek bűneiért, és látta ezt a gyilkosságot? "Megéri?" "Ezekért halljak én kínhalált?"
Bár sokan követelik a halálbüntetés visszaállítását, én ezt még mindig ellenzem... még ha a szívem meg is szakadt. Még ha hullattam is könnyet. Még ha a gyomrom kavarog is...
Uram, ne hagyj majd el engem se, ha eljön az utolsó órám!
Utolsó kommentek