Hú, de nagyon utálom az egyetemeket...
Nem mintha valaha is egyetemi hallgató lettem volna, vagy bármelyik ártott volna nekem. Az ellenszenvem egyik oka pl.: az ember X száz oldalt betanul, és az innen szerzett információ nagy százaléka egyszerűen törlődik vizsga után az agyból. Ennek én személy szerint nem látom sok értelmét. Az ember egyszerűen alkalmatlan arra, hogy szóról szóra vissza tudjon mondani könyveket. De akkor minek? Hiszen valójában úgyse tanulnak ott a hallgatók, csak bevágják az anyagot, és pá!
Persze már leszokóban vagyok arról, hogy értelmet vagy logikát keressek. Meghagyom én ezt azoknak a nálam sokkal jobban képzett embereknek, akik ebből élnek. Viszont leírom az okot, ami miatt haragszom az egyetemekre:
Az egyetemisták azt az életet csinálják, amit én élni szeretnék. Tudom, hogy nagyon kemény a vizsgaidőszak, és akkor tényleg "tanulni" kell (lásd fent), de azon kívül van idejük mindenre, sok emberrel megismerkedhetnek, megbecsülik és sajnálják őket a kemény vizsgaidőszak miatt, aztán diplomát szereznek, és ezzel megbecsült tagjai lesznek a társadalomnak. Buli buli hátán, romantikus életkoszak.
Ismét buliban voltam, méghozzá kimondottan olyanba, amilyenek az egyetemisták bulijai. Pörgős, nagy nevetős, mérsékelten alkoholos buliba. Aztán váge lett, mentem haza, és amikor végleg elváltunk a haverokkal, rámszakadt a tudat: munkát kell keressek. Dolgoznom kell, egy olyan munkát, amit nemhogy a társadalom, de a saját főnökségem sem becsül meg. Bulizni esélyem sem lesz, hajtás van. Nagyon sajnálom azokat, akik így élnek, de most had legyek önző: magamat jobban. És nem kell az előre megírt közhely, hogy "ha tanultál volna"! Tudom, hogy csak magamnak köszönhetem, tudom hogy tanulni kellet volna, de könyörgöm! Kölyök voltam, hát hogyan foghattam volna fel, hogy ez a világ hogy működik?
Persze ezt nem értik, és nem is érthetik felsőoktatásban (nem csak egyetem, de főiskola, OKJ is) tanuló ismerőseim. Ők nem tudják milyen az, amikor bár időm lenne elmenni bulizni, de nincs erőm hozzá. Nincs erőm, mert a karom már akkor is le akar szakadni, ha megmozdítom.
Nem sajnáltatom magam tovább, csak annyit fűznék még hozzá: elszart világban élek, mert fel kell nőnöm, és én még nem akarok! Én bulizni és szórakozni akarok. De lassan lemondok róla...