Ez egy meglehetősen közhelyes mondat. Ajaj, annyiszor hallottuk már... és rádöbbentem, hogy igaz.
Van némi érzékem az empátiához, és a pszichológiához is. alapvetően jól tudom leplezni az érzéseimet is, ha figyelek. Értsétek: tudok mosolyogni akkor is, amikor sírni szeretnék. Viszont nagyon indulatos ember vagyok. Gyorsan felmegy bennem a pumpa, és néha szabályos dühkitöréseim vannak. Ezt sokan tudjátok, akik személyesen is ismertek, és sokan nem is sejtitek, mert ezzel az énemmel még nem találkoztatok. Néhányan meg személyesen egyáltalán nem ismertek, ti higyjetek egyszerűen nekem. Ennyire ismerem magam.
Viszont egy profi lélekbúvár elől nem tudok elmenekülni én sem a maszkjaim mögé. Ez nemrégiben bionyosodott be. A büszkeségem és a magamba vetett hitem, miszerint tökéletesre csiszolt állarcomon, amit a társadalom felé mutatok, nem lehet átlátni... nos ez nemrégiben úgy dölt össze bennem, mint egy kártyavár.
Sok ismerősöm van, és ezek mind sokfélék. Nem hazudtam senkinek, amilyennek ismertek, olyan vagyok. Egészen pontosan: olyan is. Az ember személyisége összetett.
Maradéktalanul csak kevesekben bízom meg. Persze minden ismerősöm felé van valamennyi bizodalmam, különben nem járnék velük bulizni, kártyázni, stb. Nem játszom meg magam: akiket nem kedvelek, azokra nem szánok időt. Viszont gondosan eltakartam a személyiségem bizonyos részleteit, tehát olyan ember, aki tökéletesen ismerne, nem létezik. De szerintem ez a természetes. Az intimszféra fontos dolog, nameg az ember fejében ott motoszkál a Pokolgép együttes dalszövege:
"Eltakartam az arcomat
Belém már nem látsz!
Ne add ki soha önmagad
Mert védtelenné válsz!"
(Pokolgép: Maszk)
És mi történt a napokban? Találkoztam valakivel, aki tényleg olvasni tudott a szememből. Lehet, érdemes lenne komolyan elgondolkodjak a pszichológia tanulmányozásán. Mert ha ez a dolog valós, akkor nem lenne felesleges dolog megtanulni!