Néha úgy érzem, az Úr túl nagy terheket tesz a válamra. Több szempontból húzós most az elmúlt néhány nap, legyen akár szó az ellentétes nemről, a barátaimról, vagy csak egyszerűen önmagamról.
Kamaszkorban az ember állandóan önvizsgálatokat hajt végre, akarva-akaratlan. Én 21 éves fejjel ezt egy kicsit már máshogy élem meg.
Ha visszagondolok az életemre, az eddigi évekre, azt mondom: megérte! De ha az elmúlt hetekre emlékszem... szóval ismételten visszatérnek a régi, jó kis lelki problémák.
Kezdem úgy érezni, hogy rossz irányba haladok. Nagyon rosszba. És most nem az iskolámról beszélek, hiszen az újságíró képzés kimondottan nekem való. Csak attól félek, elvesztettem régi önmagam!
Ezzel semmi baj nincsen alapból. Néha nekem is eszembe jutott már, hogy sok a cinizmus, sok a társadalom kritika, és sok a felesleges filozófálgatás. Néha szívesen lettem volna szelíd és békés. Hülyén hangzik, de az is fárasztó, ha örökkön örökké a világot és egyes alkotóelemeit fikázod.
Az már nagyobb baj, hogy kiment a lábam alól a talaj. Nem akarom! NEM!
Na jó, higgadjunk le.
A büszkeségem és a becsületem megmaradt. Még ugyanaz vagyok, aki voltam.
Xinaf vagyok. A barátaim még mindig számíthatnak rám. Még mindig megvan bennem az, aki vagyok. Történjen akármi, én nem árulok el senkit, sem másokat, sem önmagamat!