Szerintem ez nem itt dől el...mert fordítsuk meg azt, hogy valaki grimaszt vág közben, tehát rossz a halála és fáj neki -és- szépen, csendben, mosollyal a száján elaludt; tehát jó halála volt ---> eltorzítja a fájdalom az arcát, de jó halála volt és szépen mosolyogva elaludt, holott rossz volt a halála...
Szvsz, hogy valakinek jó vagy rossz-e a halála az már valahol éltében eldől... és igenis lehet szép halála valakinek... és pedig pont akkor, ha éltében is szép volt...és ez független attól, hogy mások annak gondolták volna-e... a lényeg, hogy ő annak gondolta...
Amúgy kérdezhetek valamit? - elvileg a te vallásosságoddal (vagy mondjam inkább, hogy istenhívőségeddel)...nem ellenkezik ("etikailag") az a mondatod, hogy "igenis a halál szörnyű"? ... oké most sarkítottam a mondatoddal, de akkor is. Nem az van, hogy ha meghalunk akkor a mennyek kapuja vár ránk? Isten megbocsátja bűneinket és mi tabula rasa-val nyithatunk (jó oké, tisztítótűz, meg pokol... de azért köreinkben csaknem erőszakos gyilkosokról van szó)...de: az eredeti kérdés...mint a transzcendentális világkép középpontjában - úgy általában - nem az áll, hogy eme földi létünk, csak felkészítés a következő - örök időkig tartó - boldog életünkre? - és ha igen, úgy miért lennénk szomorúak (belül), és egyúttal miért lenne "rossz" kívülről, hogy meghalunk... nem akkor kell számot vetnem a bűneimmel...és nyerek megbocsátást (az esetek nagy többségében) az Újszövetség szerint?
Ez most nem gúnyolódás, szarkazmus, stb. akar lenni...tényleg érdekelne a véleményed ebből a szempontból...
Mert ebből a posztból én most csak azt tudom leszűrni, hogy van az ÉLETünk, amit jól (szeretettel, empátiával, stb.) kell végigélned... és mégis ... mindent megtehetsz éltedben... a halálod akkor is csak "rossz" lehet... undorító és fájdalmas és gyötrelmes és...
Egyébként pedig ne keverd össze a 'méltóság' és a 'széphalál/rosszhalál' fogalmakat, mert nem szinonimák. Méltósággal akkor is lehet élni ha szép halálod van, vagy ha rossz halálod van... És amíg él az ember, szintén máshogy értékeli a 'méltóság' fogalmát. Ha pedig méltósággal éltél és "mosolyogva elalszol"...csendben távozol....szép halálod van, mert az életed boldog volt és halálodban - az utolsó álomképsoraidban - is szépeket álmodsz; ha méltósággal éltél, de rossz halálod van...(kínok között), akkor is nyugtat a tudat (vagy nem?!), hogy "mikor letekintesz"...tudod, hogy szép életed volt...
Még annyi gondolat jutott hirtelen eszembe, hogy ha egyszercsak lesz némi szabad pár órám még az is lehet...poszt lesz belőle XD ... persze ennek előfeltétele a "pár óra szabadidő"...ami most nincs igazán, de majd iparkodom...
Visszatérve egy mondattal...: tényleg kíváncsi lennék arra, hogy ezt magadban hogy öleled fel. Félsz a haláltól? Nem azért lehet csak ronda az ember halála, mert az már egy "másik élet"-et jelent? (a test elrohad, de a szellem továbbél) Elvileg ez nem egy "átlépés" ?(a "jól dolgozol" éltedben úgyis a mennybe kerülsz, nem?) Akkor mitől kéne félni? Pláne miért lenne "rossz halála"?
És hogy még jobban összezavarjalak... Kinek volt jó/rossz (vagy mindkettő rossz??) halála???.... 1) Adott egy misszionárius. Egész életében Istent szavát követte, terjesztette a vadregényes tájakon keresztül. Egy bennszülött faluban tartózkodik épp, mikor (civilizálódott, eladósodott, eladott, szocializálódott) fegyveresek támadnak rájuk. Nem kímélnek senkit: se gyereket, se felnőttet, se nőt, se férfit.... egy tűzpárbaj alkalmával a misszionárius az életét adja, hogy megvédjen - mondjuk - egy nőt az újszülött csecsemőjével.... mondanád rá, hogy rossz halála volt?
vagy 2) Adott egy maffiózó fia...olyan "keresztapa - és annak unokaöccse feeling (fíling) - akit egész életében a lopásra, csalásra, hazudozásra, szemfényvesztésre tanítottak...így is élt...Megismert valakit (nem feltétlenül kell, hogy nő (/más nemű) legyen az illető) ... és elkezdi látni a Jót. Jót az emberekben, jót a tettekben (persze kérdés mi az a "jó" - de ennek megtárgyalására egy élet is kevés lenne)... Elkezd "helyesen" viselkedni, változtatni próbál, de már túl késő...egy balhé alatt megölik. Utolsó mozdulataival segíteni próbál.... Mondanád rá, hogy rossz halála volt? Vagy ellenpélda: 3) Adott egy bigott hívő ember. Számtalan sara volt életében, de mindig meggyónta... kvázi feloldoztatott....az öregség végzett vele, de még halálos ágyán is rosszat kívánt (bárkinek)... majd elaludt (szépen, csendben, mosolyogva)...neki jó halála volt?
*direkt hoztam klisé példákat*

Az embert az teszi emberré, hogy éltében ténykedik és megpróbál közben olyan személettel gondolkozni, mintha halott volna... Mivel tenni csak "tettekkel" lehet, gondolkozni pedig csak statikusan... Nem ettől függ az, hogy kinek lesz szép halála, rossz halála, méltósággal élt-e vagy sem. Pláne nem lehet kategorikusan kijelenteni azt, hogy csak élni! lehet méltóságteljesen...

Bár nem Xinaf vagyok, megpróbálok válaszolni...
Nem, a katolikus hit szerint az élet nem egy előkészület, ami egy másik életre készít fel. Az élet teljes és egész, és széppé kell tenni. Igen, van a halál utáni élet, de az egészen más, nem értékesebb, mint ez a mostani.
És éppen ezért a halál nem lehet cél, hiszen az élet a cél, a teljes, minőségi élet. És a halál lehet könnyebb vagy nehezebb, mindig szörnyű. A halálban egyedül vagy, és ez akkor is így van, ha körülvesznek a szeretteid.
A példák: a misszionárius, aki életét adja a barátaiért, nem szép halált hal, hanem elkerülhetetlent. Nem akar meghalni, hanem meg akarja menteni a másik életét. A maffiózó fia sem meghalni akar, hanem tisztán élni.
A bigott hívő ember nem fog szépen, mosolyogva meghalni, mert nem kapott soha feloldozást, és ezt tudja (ugyanis a sarait a példa szerint csak meggyónta, de meg nem bánta, és tudja, hogy ezt Jézus tudja, ezért érvénytelen minden feloldozás, amit a pap átverésével szerzett). Rettegni fog.
Munkám során nagyon sok ember hal meg a közvetlen környezetemben. van, aki "szépen elalszik". De az ő haláluk sem szép, csak kívülről nem látszik a küzdelem, a félelem.
Eddig két olyan ember halt meg az életemben, aki nekem nagyon fontos volt (tanítványom mindkettő). nehezen, szenvedve haltak meg mindketten.
Nem annyira rettenetes a halál, ha szépen, méltósággal éltél (a bizalom Istenben, a "jót tettem" tudat segít), de akkor is szörnyű.

Kyora:
1. A kommented hosszabb lett, mint a bejegyzésem:)
2. A lényeget newsee elmondta...
3. Félreértesz. Lehet méltósággal fogadni a halált, a halál attól még nem lesz méltóságteljes. Itt is az illető élete adja hozzá a méltóságot. Én azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy az elmúlásban semennyi szépség nincs. Az, hogy ki hogyan reagál rá, abban lehet szépség és tiszteletreméltóság... de maga a vég?

Basszus, srácok! Hajnalban olvasgatni kezdtem a blogot, írom a választ, erre egy bejegyzés lett belőle (nem igazán lenne ildomos egy ilyen hosszú és szerkezetű gondolatmenetet hozzászólásként beírni).

alister.blog.hu/2009/03/18/de_mortibus

//Vajon az ihletett pillanatok miért korlátozódnak/koncentrálódnak a késő éjjeli/hajnali órákra? //

Valóban! Méltósággal csak is kizárólag élni lehet. a HALÁL SEMELYIK FORMÁJÁBAN nincs semmi méltóság.

volt egy színész vagy énekes nő. ő Szépen akart meghalni, mikor rátalálnak jól nézzen ki. felvette a legszebb ruháját. befeküdt a szépen megcsinált szobájában a szépen díszített ágyába, majd beszedett egy rakat gyógyszert.
- és ,hogy találtak rá?
FEJJEL A WC-BEN.
az éjszaka közepén kiment hányni....

ui.: értsd jól


//nem tudom; ez velem is így van. //

Stieglitz: Nem értek egyet. Szerintem lehet. Nem egyszerű, de lehet.

Itt Alister kollégával értek egyet... szerintem is lehet.

Csatlakoznék az Urak véleményéhez.