Holnap kora reggel indulok hittantáborba. Péntekig (vagy inkáb szombatig?) valószínüleg nem lesz új bejegyzés, ha csak ma este, vagy holnap hajnalban nem szülök egyett.
Ezen a blogon ez lesz a 359. írásom. Elégedett és büszke vagyok arra, amit bloggerként elértem. Nem feltétlenül a rengeteg olvasómra gondolok. Ez olyan szinten "internetes napló", hogy az emberek, akik nem ismernek, azok nem nagyon olvasnak egy-egy bejegyzésnél tovább, amire véletlen ráakadtak a blogomon, a google segítségével. Még az ismerőseim közül sem olvas mind.
Viszont tudom, hogy a sok közfelháborodás, megsértődés, és hasonló kellemetlenségek mellet elég komoly sikereket értem el, egy-egy cimborámnál. Hisz volt, aki (gondolom több dolog mellet) miattam utasította el az abortusz gondolatát, mikor aktuálissá vált. Volt, aki kritikám miatt nézett meg filmet, vagy olvasott el könyvet, vagy aki miattam kezdett el egyáltalán blogolni.
Bár vannak olyanok, akik "magánblogként" értelmezik a bárki által megtekinthető oldalukat, valójában mindenki, aki tollat (klaviatúrát) ragad, az arra vágyik, hogy olvassák! Hiszen ezért áll neki újra és újra! Ezt persze gyakran nem ismerik be, de a tényeken nem változtat: a bloggerek az esetek igen nagy százalékában fel akarják nyitni mások szemét.
Legalábbis nekem ez sokszor nem titkolt célom.
Néha újraolvasom a régi, vagy régebbi bejegyzéseimet. Süt belőlük igen gyakran az önutálat. Hosszú idő után, úgy érzem, sikerült megbékéljek magammal.
Mennyivel nagyobb lenne az olvasottságom, ha radikális blogot, vagy még durvább: náci, fasiszta, nyilas, vagy skinhead blogot indítok... ha az írásaim középpontjában a cigánybűnözés szerepelne... vagy a zsidó világuralmi elmélet csinosított pontjai...
És erre azt mondom: köszönöm nem, én nem szállok be egy divat hullámba, akár igaz, akár nem! Soha nem hazudtam ezen az oldalon egy szót sem, és az is hazugság lenne, ha nem írhatnám le, amit gondolok, vagy nem azt írnám le, ami éppen foglalkoztat.
Egyszer azt mondták nekem: a stílusom nagyon nehézkes. Sokáig nem értettem, ezt hogyan is értik, hiszen szerintem éppen elég gördülékeny vagyok. Aztán rájöttem, hogy ez generációk közti különbség. Egyszerűen más hangvételt ütök meg, hiszen ma huszonévesnek lenni bőven mást jelent, mint mondjuk pont húsz éve...
Ha lesz még erőm este, vagy reggel, le fogok elemezni egy dalszöveget, ami ezt remekül megfogalmazza. Addig ízelítőnek a rafrén:
 

"Ordít rád, de úgy sem ért,
a mi generációnk többet élt
nem kell nekünk bölcsesség
az utcán tanultuk meg rég.
Minden fal megroppan,
ha együtt lépünk megdobban
az ősök kértek csak nehogy elcseszd,
a valóság szólt a képzelethez."
 

Ez a Supernem zenekar generáció című számának részlete.