Aki nagyvárosban él (Budapesten, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, stb), az már egészen biztos találkozott hajléktalannal. Vagy hívjuk őket annak, amik: csövessel.
Nekem, Budapest belvárosában élő fiatalembernek nem okoz különösebben meglepetést, hogy bezony, csövesek vannak. Koszosak és büdösek. Isznak.
Leírok néhány véleményt, amit mások mondtak a témában.
- Olyannak szívesen adok pénzt, aki nem koszos és büdös... De ilyen mosdatlannak nem.
- Rontják a turizmust.
- Nem is akarnak dolgozni.
- Ilyennel nem utazok együtt a buszon!
Nos, akkor pár dolog:
Szerintem nincs ember, akinek az élete célja lenne, hogy az utcán éljen, fagyoskodjon, büdösen és koszosan töltse a mindennapjait, és ki legyen szolgáltatva az emberiség jóindulatának.
Én sem vagyok egy csöves fan, én sem örülök, amikor tarhálnak, én sem szívesen szagolom őket a BKV-n, és én sem örülök, amikor tökrészegen randalíroznak, vagy üvöltöznek, énekelnek, meg hasonlók.
VISZONT ŐK IS EMBEREK!
Van néhány, aki tényleg nem akar már mást az élettől, és elég jól él koldulásból vagy tarhálásból. De a legtöbbje azért kér, mert éhes. Igen, iszik is. Azért, mert ezt az életet nem lehet máshogy elviselni.
Szinte látom magam elött...
Egy kisfiú. Talán 3-4 éves lehet... a karácsonyfát nézi, nagy, táguló szemekkel. A díszek ragyognak. Világít a fa. Alatta ajándékok. Vajon mit kaphatott? Vajon mi lehet benne? A szülei mosolyogva bíztatják, bontsa csak ki...
Már 6 éves a kisfiú. Már nem is olyan kicsi. Iskolás. Büszkén viszi a hátán a táskát. Olvasni tanul. Számolni tanul.
Már 14 éves. Felvették a gimibe. Nem valami jó gimi, nem volt ő annyira jó tanuló. Aput elbocsátották a munkahelyéről, alig van otthon pénz. Anyu gőzerővel dolgozik.
Szinte már felnőt. 18 éves. Nem vették fel az egyetemre, mert bár jó eszü, de semmi fogyatékossága nincs, az átlaga sem éri el a 4.-et. Kb. 350 pontja lehet. Államira esélye sincs, költségtérítésesre pedig nincs pénz.
22 éves, fiatal felnőt. Elvégzett egy OKJ-s, bolti eladó képzést. Nem tud elhelyezkedni.
26 éves a fiú. Végül sikerült munkát találnia. Már csak anyukája él, az apja meghalt. Nem tudták pénzelni a gyógykezelést.
30 éves a férfi. Már felesége és egy gyereke van. Szülei viszont már nincsenek, édesannyja eltávozott.
32 éves. Elvált. Egy kis albérletben él, a gyereket látogathatja minden hétvégén.
36 éves a csöves. Koszos és büdös. 30 évvel történetünk kezdete után ide jutott. Kb. 2 éve nincs munkálya, innentől albérlete sincs. A gyereket, bár látogathatja, nem akarja, hogy csúfolják. A kisfiu általánosba jár. Csak távolról nézi.
40 éves a csöves, de 60-nak is kinéz. Alkoholista. Büdös. A volt felesége elköltözött. Az új férjével. Ki az aglomerizációba. Hősünket pedig már az sem érdekli, hogy megéli-e az 50-et. Nem mindegy?
Persze, lehet legyinteni, hogy ok, ilyen is van, de a legtöbbje...
Nem, kedves olvasók! A legtöbbje pont hasonló okok miatt van az utcán. Nem ők akarták. Az egy tévesen nagyképű és nyálasan romantikus elképzelés, hogy a szabadság és a naplopás hajtja őket. Talán egy részüket. De nem olyan sokat.
Valaha ők is beleszülettek a világba. Ők is voltak gyerekek. Ők is várták a karácsonyt. Nekik is voltak barátaik, céljaik, álmaik. Ők is nagyot akartak alkotni. Mint a történet névtelen hőse.
Utolsó kommentek