"A hugyszagú utcák friss illatát szívom
Én itt vagyok otthon, ezt büszkén leírom
Nekem ez a hegyi levegő, ezt őszintén szeretem
A macskaköves utakon, az elhagyatott tereken"
(Anonim MC - Jövőkép)
Egyre inkább hallom a környezetemben, hogy mennyire utálnak Budapest belvárosában lakni. Szégyenkezve kell bevallanom, hogy én szeretek itt élni.
Nekem Budapest nem a dugót, a szmogot, a koszt, a parkolóőrt, a tömeget és a többi gusztustalanságot jelenti.
Nekem itt élni sokkal több. Tegyünk egy kis körsétát.
A Városligetben kezdjük, a 7. kerület tüdejében. Itt még vannak fák, van természet. Madarak. Kutyát sétáltató emberek. Gyerekek a játszótéren. Szerelmespárok. Mindez gyakorlatilag évszaktól és időponttól függetlenül.
Innen nem nehéz eljutni a földalatihoz, ha útba ejtettük a Vajdahunyad vár után a Hősök terét is. Szigorúan a tó megkerülését követően.
Mégis menjünk inkább gyalog! Az Andrássyn végiggyalogolva a belváros legszebb útját tekinthetjük meg. Ráadásul így lehet eljutni az Oktogonra, ahol mindig van élet, majd a Deákhoz. Onnan könyen elérhető a Bazilika és az Astoria is.
Folytathatnám, de nem ez a lényeg. Engem ide eltéphetetlen szállak, az emlékeim kötnek. Az egész gyerekkorom itt, a koszos, büdös belvárosban zajlott le.
A Városligetben rengeteget játszottam és futkostam kicsiként. Ma már inkább beszélgetni szoktam itt. Oh, milyen romantikus kis esték színhelye volt ez a kis park... Azóta rengeteget változott, de még mindig a magaménak érzem. És az élet nagy kérdéseire még mindig itt lelem meg a választ, ha egy barátommal, vagy egyedül sétálgatok itt céltalanul.
Az Andrássy... ezt úgy kamaszkorban fedeztem fel. Ha este kell közlekednem, ma is erre tartok. Mert ez biztonságos. Mert szép.
A Margit-sziget. Szintén gyerekkorom emlékezetes játszótere. Ide minden pesti srác eljutt egyszer. A romok, a tó, a tisztások... amikor beleestem a halas tóba... mennyi jégkrémet ettem itt... Ma már alkoholizálni járok ki, ha szép az idő, és szinte csak esténként. Átalakult a szerepe.
Az Dohány utca. Ide jártam általánosba. Az egész környéket ismerem, mint a rossz pénzt. Deák, Astoria, és a társai... itt telt el a kamaszkorom. Nekem örök nosztalgia végigsétálni ezeken az öreg utcákon, tereken. Igaz, ma már a zsinagógához kocsmázni járok, a Deákra pedig jó időben kiülni sörözni vagy borozni a woodstockba...
Ferenciek tere, ahova focizni jártam, a szemináriumba. Rózsák tere, ahol a templomom áll.
Kossuth tér, ahova apám annyiszor elvitt csak úgy csavarogni. Ma már mindenkinek csak egy dolgot jelent: tüntetések.
Corvin köz, ahova mozizni járok. Váci út, ahol a gimim is feküdt, és úgy a 13. kerület. Itt félelmetesen otthonosan mozgok, még azokon a helyeken is, ahol még sosem jártam. Ennek érzem a ritmusát.
Zugló, ahol annyit szerepjátékoztam. A hatker, a Nyugatival, és a West Enddel, és a szűk kis utcáival. Életem első plázája...
És majdnem kifelejtettem a dunaparti élményeket... de nem, nem írok le mindent. Pedig még bőven nem végeztem!
Oh, ti vidéki lányok és srácok! Ti, akik kényszeredetten vagytok itt, mert itt volt megfelelő iskola, mert itt volt megfelelő munkahely. Ti, akik bejártok busszal-vonattal, vagy albérletbe, kollégiumba laktok. Ti nem érzitek, mit jelent pestinek lenni. Régebben, a világháború időszakában az SS német alakulatra azt mondták: állam az államban. Nos, Budapest is pontosan ilyen.
Nektek ez csak tömeg, zaj, kosz, nagy és barátságtalan házak, mogorva emberek, szóval egy brutális káosz.
Pedig Budapest lüktet! Ritmusa van. Az egész város él! Van egy olyan kisugárzása, amibe bizony csak beleszületni lehet. Ettől nem vagytok kevesebbek, de mások igen.
És mi, belvárosiak (a budapesti alfajtája jelen szövegünkben) tudjuk csak igazán, mit is jelent, amikor nincs kert. Amikor az ablakon kinézve betontömböket látsz. Amikor a zajt már természetesnek éled meg, és ha éjszaka az utcán randalíroznak, rá se rántasz.
Kedves vidéki olvasók, akik Budapesten kell hosszabb-rövidebb időt töltenetek!
Ez tipikusan a megszoksz, vagy megszöksz esete. Aki nem képes/nem akarja Budapestet a sajátjának érezni, az itt sosem lesz igazán boldog. Ahogy a Bojtorján zenekar énekli:
"Vigyázz jól, mert a város hideg
Büszke és irigy"
Itt minden melegségért, minden kedves pillanatért küzdeni kell. Ha nem tudod, vagy nem akarod megtenni, akkor boldogtalanságra kárhoztatod magad.
Viszont ha képes vagy "elkapni a ritmust", megértheted azt, amit leírtam most neked.
Ez egyfajta szerelmi vallomás volt a városnak, ahonnan amúgy boldogan elköltöznék. Azzal a feltételel, hogy ne túl messze, hogy visszajárhassak. Mert elhagyni végleg... na, azt nem tudnám.
Persze vannak részei a városnak, amit kimondottan utálok. A nyócker, újpest, és kőbánya. Akármelyik szegmencséről is beszélünk. Ezek a helyek még engem is taszítanak. Ezek már inkább államok az állam államjában, alcsoport Budapesten belül is. Méghozzá barátságtalan alcsport.
Az egész bejegyzést elmondta azonban, nálam sokkal szebben, Cseh Tamás (Isten nyugasztalja). Alatta ott a szöveg!
"Kérdezlek újra,
Hogy pár év múlva
Hol lesz majd lakóhelyünk?
Élünk majd itten?
Maradunk itten?
Vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Áll tükröződve folyónak szélén,
Itt van a város ezrednek végén.
Itt van a város, vagyunk lakói,
Az arcán siklik a víz,
Az arcán siklik a víz.
Kérdezlek újra, újra meg újra,
Te másik városlakó,
Hogy itten élünk,
Mit is remélünk,
Hogy ebben mi is a jó?
Hívjuk jobb híján megint csak ennek,
Itt van a város, hívd Budapestnek.
Ácsorog itten folyónak szélén,
Az arcán siklik a víz
Az arcán siklik a víz.
Itt van a város, folyóba bámul,
Az arcán siklik a víz,
Az arcán siklik a víz."
Utolsó kommentek