XINAF - Az én világom

Hamu a fejemre, hogy ritkán írok mostanság. Egyetlen mentségem az időhiány: ha nem suliban vagyok, nem edzem, nem tanulok és nem angolozom, akkor igyekszem ismerősökkel találkozni.
Olvasni is minimális időm van sajnos, akik ismernek azok tudják, ez milyen komoly dolog nálam!
Egyébként azzal foglalatoskodom, hogy újra művelem magam József Attila és Radnóti Miklós versei által. Újra rákaptam az OSSIAN ízére (főleg a régi számokra). Talán azért, mert újra nagy aktualitását látom.
Ezen kívül nagyon illik napjainkra a következő néhány sor:

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

Ez teljesen igaz lehet mindanyiunkra. A választások alatt (és sajnos általánosan is) új értelmet nyert a következő:

"Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz."

Ezek az idézetek mind József Attila Levegőt! című költeményéből vannak. Azóta 74 év eltelt, és bizony semmi nem változott.
Egy ideje velem sem történnek extra dolgok. Komolyan, alig várom, hogy végre túl legyek ezen az iskolán, a vizsgákon, és ismét nosztalgikus vágyakozással gondoljak meló közben arra, milyen jó is lenne az iskolapadban ülni. Mert most nem érzem.