Azt hittem, depresziós leszek a tegnapi bejegyzésem után, de érdekes módon sokkal, de sokkal könyebb most.
Akit tegnap láttam, már nem ébredt fel többé, de rázta a láz, égett a kíntól... egyszóval kínozta a kor és a betegség. A Nagymama, aki elment, már nyugodt. Neki már nem fáj semmi. És keresztény hitemnek hála abban is biztos lehetek, hogy ő már boldog. Nem úgy, mint itt volt a Földön. Ott ő már nem éhezik, nincsenek fájdalmai, és nem kell keresnie az örömöket.
Egyszóval, bár időnként elszomorodom a dologtól, időnként pedig nagyon fáj, ha eszembe jut az utolsó találkozás, a búcsú... alapvetően visszanyertem önmagam.
Visszakaptam a hangomat. Visszakaptam a jókedvemet is, amennyire visszakaphattam.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! "Vedd magadhoz elhunyt szolgádnak lelkét, hol nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, de végtelen élet!"
"Valahol, a fényeken túl
ami szép volt s elmúlt, újra vár
valahol, az árnyakon túl
újra befogad egy távoli táj
ahol ő, aki elment már, ott kézenfog majd újra
odaérsz, hol eleven a múlt
mikor elindulsz a végtelen útra
az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények
ó régen várnak ránk az örökre szépek
nincs még rá szó,
milyen az a múlt-bolygó
valahol, az alkonyon túl
hova annyi fénylő csillag hullt
valahol az álmon is túl
már a harag is a múltba simult
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat
az a hely, mit nem hagy el a fény
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek
ó ott ébrednek ők, az örökre szépek
új ország vár vissza sose enged már
Ott van a múltunk egy távoli tájon
s az elveszett éveket el lehet érni újra
nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el
hogy élnek az emlékek még valahol
Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek
Túl a fényeken, túl az árnyakon
Ott ébrednek ők az örökre szépek
új bolygó vár, egy földöntúli világ
másik, békés táj."
Utolsó kommentek