(Kedves olvasók! Ez a vers zseniális!!!!
Tessék végigolvasni! Bár hosszú, de nagyon olvasmányos!)
1.
Mért vijjog a saskeselyű?
Mért szállong a turul s ölyű
Hadintéző, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
Azér' vijjog a keselyű,
Azér' szállong turul s ölyű,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.
2.
Széles Dunán túl és innét
Nem gyűl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértől kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.
3.
Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin és Detre szász
Gond nélkül vigad, éjszakáz.
"Itt a kehely, igyál, koccints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom
Egy messzedöngő vigalom.
4.
Sokféle nép ott összegyűlt,
Sok zagyva nyelv egybe vegyült,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr, celta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyűszű nekik Potenciána.
5.
"Itt a pohár: igyál, koccints!
A hún elült: hajója nincs."
Makrin kiáltja: "Tölts belé!"
Míg Detre járja kétfelé.
Ne bizakodj' el, Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.
6.
Kelen táján, a hegy megett,
Borulni látom az eget;
Kelen körül setét a föld,
Mozdulni látom a mezőt:
Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden fűszál egy kelevéz,
S a hűvös éj hő szellete
Százezerek lehellete.
7.
Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta híd, nincsen hajó.
S híd volna bár: lendülne az,
Hajó volna, elülne az,
Ennyi sok nép amerre lép
Hajlik a part, miként a jég.
8.
Parancsolá hún fejedelem:
Minden tömlő üres legyen;
S mit ő kiad, mit ő beszél
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha:
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállítsd keresztül a hadat.
9.
Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vízfény fehérelik;
Csendes a táj: alig-alig
Hogy a folyam-zúgás hallik:
De majd a víz jobban zubog,
Majd elborulnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam területén.
10.
Tömlőkön ott a hős Keve
Hadával így átalkele,
Miért a hegy, miért a sík,
Kelenföldének mondatik.
"Lasan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen"
És halkan, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.
11.
Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
Tűz van, tűz van! - de aki fut,
Lángok közől kardélbe jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.
12.
Kő nem marad másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.
13.
Oh, bár fedezné még sötét
A hajnal csillag-üstökét!
Oh! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedő bomlott hadat,
Mely győzedelmétől szalad!
14.
Kemény harcos a Detre szász:
Nem tőle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erős Keve;
Őtet, - Hadúr akarta így! -
Hunok közől sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyílzápor a vak éjjelen.
15.
Melyet midőn a hegytetőn
Jó Detre szász eszébe vőn,
Mint hullámot a sziklagát
Visszanyomá futó hadát.
Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.
16.
Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
És bár a holtnak száma nincs,
Az élőknek egy híja sincs,
Mindenfelől a hegyközön
Új had tolong, új népözön.
17.
Hej Béla, most, hej Kadosa.
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
Bár tőlök a nap elborul,
Tárnokvölgye bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár.
18.
"Előre hún, Nimród fia!
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jő Hadúr.
Előre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidúl a másvilágra."
19.
Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hős Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
De, mint ha fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.
20.
Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylő vasa:
Őtet, kivel nem bírna száz,
Lebírkózá vad Detre szász;
Míg Béla hőst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg,
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amíg ledűl.
21.
Hej! nem hamar lesz az, midőn
Szilaj ménes fut e mezőn;
Soká lesz, míg új gyökeren
Fű és virág itt megterem.
A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltő nincs sehol.
22.
Százhúsz ezer jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
Ki a vesztes? ki a nyerő?
Erőtelen mindkét erő,
Győztes, legyőzött, - mint ahogy
Két birkózó egymásra rogy.
23.
Őket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
A hún, miként földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és győzelmi társa
Elég erősek - a futásra.
24.
"Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci lő:
Ezt kívánja Hadúr s Manó."
Ősz Torda ím kettőt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétől az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.
25.
"Szép hún anyák hős magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadúr mosolygva néz felénk!
De, mielőtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt."
26.
Táltos szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében.
27.
Széles az éj köröskörül,
Tárnok völgye belemerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tűz lobog egyszeriben.
Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi;
Közötte sűrű népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.
28.
Szép a halál a harcmezőn,
Valaki ott meghal dicsőn:
Bajtársi őt paizson viszik,
Íját, tegzét mellé teszik;
Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tűzláng emészt;
Három követ, s azonfelül,
Halmot raknak reá jelül.
29.
De hős Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország útjához közel
Egy domb alá temette el.
És a halomtetőre jelt
Magas kősziklából emelt,
Míg ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.
30.
Örökre hát a vérmezőn
Bátor Kevének háza lőn;
Hol ő hadával nyugoszik,
A temetőt így nevezik.
Év, év után gyorsan lejár,
Jő-megy miképp vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.
31.
Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!
32.
Nem messze van már Czezumór,
Ott éri ő Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik,
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyű csatát.
33.
Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdők felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc.
Ám Isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyről alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.
34.
Szórja nyilát hős Bendegúz,
Ívet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
Kardjával ő Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek húrja
Szász Detre homlokába fúrja.
35.
Utoljára lőn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
Ám Detre hős, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendül a csapás miatt -
S kettétöri a vasnyilat.
36.
"Add meg magad, jó Detre szász!"
- Nem én soha, míg élve látsz.
"Add meg magad kegyelemre!"
- Nem én soha, szégyenszemre.
S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.
37.
"Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni mint egy kődarab
S nem űzni el a madarat.
Imhol kezem: fogadd jegyül
Békében és hadban frigyül."
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.
38.
Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vígan lakik;
Hadúrnak ott háláadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Őseiről csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.
Utolsó kommentek