Nem tudom hol rontottam el. Csak azt tudom, hogy fél éve még én voltam a legboldogabb ember ezen a sárgolyón.
Persze, ha megkérdezik, én ma is azt mondom: boldog életem van. Van családom, van tető a fejem felett, szertetben élek, mindig van mit ennem, néha van mit innom, és vannak barátaim.
De a legboldogabb ember kb. fél éve voltam.
Azóta egy barátom (nem nevezem nevén) úgy döntött, hogy álszent vagyok, és ő nem vállal fel álszentekkel barátságot. Én pedig félkarú óriásnak érzem magam, kicsinek, gyengének és jelentéktelennek. Egy barátot nem lehet más barátokkal sem pótolni.

Akit szerettem, engem nem tudott úgy szeretni.
Úgy látszik, hiányzik belőlem az a fajta karizma, ami másokból a feltétlen szertetet váltja ki. Akit én megszeretek, és akit közel engedek magamhoz, annak ezer hibáját is megbocsátom. Akármennyire idegesítsen. Hiszen ilyennek ismertem meg! Nem változott, tehát egyszer már elfogadtam.

Az elmúlt másfél év alatt elvesztettem két barátot, és egy szerelmet. Ez azért nem rossz teljesítmény!

Biztos vagyok benne, hogy az Úrnak valami nagy terve van velem. Nem lehet másképp. De térden állva kérlek, vezess rá az útra amit kijelöltél nekem! Valaha nagyon erősnek éreztem magam, de egyre csak gyengülök...

"Kisfiam, azt hittem ember vagyok!
De azt már nem, hogy az is maradok...
Fogad hát úgy majd ezt a levelet
Mint egy még ember írt üzenetet.
Kérlek, ne ítélj könnyelmán felettem,
és őriz meg gyönyörű szívedben!

Lehettem volna, vadász vagy hajtó...
Én a kiátkozott, megrögzött csavargó
Ki azt hitte, ha úton van, szabad!
Eltapos a világ, ha útjában vagy!
Így lettem bolond. Élni kell, és lehet!
Bocsáss meg nekem... Isten veled!"
(Hobo - A bolond levele a kisfiúhoz)
 

"Engedjétek meg, hogy egy gyáva ember balladáját eljátszuk nektek. Aki nem született erősnek, nem is tagadja... és rájött, hogy mi vár rá, és élni szertetett volna!"
Földes László