Csodálatos az Úr, mert lehetőséget adott jót tennem. Ahogy jöttem haza egy ismerősömmel, láttunk a városliget pereménél egy tántorgó, tökrészeg, hatvan körüli férfit.
Mentőt hívtam, ami valahogy így nézett ki:

*Vagy másfél perc kicsörgés.*
- Mentőszolgálat...
- Jó estét kívánok, Veszelszki Bálint vagyok, látok egy tök részeg fickót tántorogni, néha össze is esik. Itt vagyok az Erzsébet királyné útjánál, ahol a 70-es troli is jár.
- (unottan) Csak részeg? Más baja nincs?
- Igen részeg, és nem tűnik jó ötletnek itt hagyni ilyen véralkohol szint mellett, mert fagyás veszély van...
- (unottan) Hol van most?
- Az Erzsébet királyné útjánál, ahol a 70-es troli is jár...
- (unottan) Melyik kerület?
- 14. kerület, Zugló asszem...
- (unottan) Mi a pontos cím?
- Fogalmam sincs, nem látok utcatáblát... ahol az Erzsébet királyné útja és a Hungária találkozik...
- (ingerülten) Ezzel nem megyek semmire! Mondja a pontos címet!
- *lázas keresgélés után* Hermina út 2/a.
- (unottan) Mi a neve?
- Veszelszki Bálint.
- (unottan) Életkora?
- 23 vagyok.
- (ingerülten) De a beteg!
- 40-50-60... nehéz megállapítani.
- Akkor maga Veszelszki Bálint, nem a beteg?
- Én vagyok Veszelszki Bálint...
- (ingerülten) Én leszarom a maga nevét! A beteg neve????
- Fogalmam sincs! Láttam egy részeg csövest tántorogni, nem volt alkalmam beszélgetni vele!
- (unottan) És most ott fekszik a címnél a földön?
- Nem, néha feláll, és távolabb megy...
- (ingerülten) A mentő nem fogja üldözni, uram! Mondjon nekem stabil címet!
- (visszafojtott ingerültséggel) 14. kerület, Hermina út 2/a...
- Akkor tartsa ott, és figyelje a mentőt!

És innentől próbáltam beszélgetni emberünkkel. Nem volt könnyű, mert tökrészeg volt, ahogy ráfogott a kezemre, éreztem, hogy elkezdett kihűlni. Össze vissza beszélt, főleg az Atya-Fiu-Szentlélek emlegetését szerette, és teológizáltunk(!!!!!!!!!)... faggatott a Szentírásról. Elmondta, hogy Jehova tanúja volt, hogy gonosz ember, aki nem volt elég befogadó, ezért kiközösítették. Volt a légióban is. Leszámolt az életével. Mondta, hogy valahol itt fog aludni. A kezem és haverom kezét csak néha engedte el, sokszor köszönetet mondott, amiért ennyi jót kapott tőlünk.
A mentő még fél óra múlva SEM volt ott. De lealább elment melletünk három. A fickó kezdett vészesen hűlni. Végül rákényszerítettük a pulóverem. Rákényszerítettük, mert nem akarta elfogadni, nehogy én fázzak...
Többször kérdezte tőlünk, miért csináljuk? Nem tudtam értelmes választ adni. Ezen, őszintén, nem is gondolkodtam. Haverom mondta ki az igazságot: "Mert Ön is ember." Végül megkérdezte:
- Te is kiválasztott vagy?
Mondtam neki, hogy úgy vélem, igen, kiválasztottak.
- Testvérem vagy?
Mondtam, hogy igen. Akkor ráborult a kezünkre, elmondta milyen gyönyörű ez a pullóver, és végre megjött a mentő.
A tisztánlátás végett: A haverom Almádi Ádám volt, aki ott lesz a blogtalin, aki akar vele találkozni, az jöjjön el. (Valószínüleg Januárban tartjuk.)
A fickót Miklósnak hívták, 66 éves. Az élete tönkrement, de hangoztatta, hogy szereti az Urat. Pedig, ezt is mondta, úgy érzi, az Isten őt nem szereti.

Kedves olvasók... nem győzök csodálkozni, milyen jó sorsom van! Most őszintén: mi nekem egy pullóver? Semmi. Van még X db. És mi neki? Lehet, hogy az élete. Nagy tettnek tűnik, hogy odaadtam egy idegennek? Pedig a nagy tett, hogy nem akarta elfogadni! Hogy én ne fázzak! Egy ember, aki magát bűnösnek és rossznak, sőt, gonosznak tartja, értem aggódott... (És nem, nem dicsekvésnek szánom, hogy mindneki lássa mekkora jófej vagyok! Annyiran mondják, hogy "az utolsó kenyerét is odaadná". Én se tettem mást. A félreértések elkerülése végett: kiemelten ennek a szerencsétlen Miklósnak az ártatlanságát akartam kihangsúlyozni.)

Istenem, könyörülj Miklós szolgálódon!